Bepörög a gazdaság 2024-ben?
Madár István, a Portfolio vezető elemzője tartott előadást a gazdasági kilátásokról. Év elején mindenki bizakodva tekintett a 2024-es évre, az infláció csökkenése, az energiaárak visszaesése pozitív kilátásokat vetített előre. Most azonban azt látjuk, hogy
a karakteres élénkülés még várat magára.
Az ipari termelés tovább esett, a gazdasági kilátások is borúsabbak, ami mögött a "motorok" lassú beindulása áll. A fogyasztási óvatosság nehezen oldódik, és a költségvetés általános helyzete sem alapozza meg a fejlesztések pénzügyi támogatásának lehetőségét. Ezen túl az egyes strukturális problémákról sem szabad megfeledkezni, a lassú vállalati fejlődés, a termelékenység, a munkaerőpiaci kihívások. Mindezeket szem előtt tartva idén már a recesszió véget érhet, de nem számítunk 4%-os növekedésre. Az építőiparban tavaly néhány százalékos visszaesést láthattunk, idén év elején azonban egy látványos visszapattanást tapasztaltunk, a szerződésállomány is növekedett. A fogyasztási sokk lassú enyhülése, az állami fogyókúra, a még mindig magas tőkeköltség, a gyenge termelékenység, az üzemméret korlátok, a lassú technológiai adaptáció és a humántőke minőségi, valamint mennyiségi korlátai mind olyan tényezők, amin kell még dolgoznia a magyar építőiparnak. Ezek alapján,
az idei év sem az építőiparé lesz. Ugyanakkor az év eleji élénkülési jelek egy része tartósnak látszik, bár összességében nem kecsegtetnek váratlan fordulattal. Ezen túl, a vállalatok eltérő helyzetbe kerülhetnek, azok fognak tudni túlélni, akik hatékonyságot növelnek, termelékenységet javítanak.
- mondta el Madár István.
Sikerült felkészülni a zajló építőipari forradalomra?
Koji László, az ÉVOSZ elnöke előadása során több fontos üzenettel készült az iparág számára:
- A hatékonyság javítása minden területen kiemelt fontosságú, de ez értékláncszemlélet nélkül nem működik. A nagy-, és közepes vállalatoknak az integrációban kiemelt szerepe van.
- Egy másik fontos tényező a minőségi beruházások.
- A szakmunkás-, és a mérnökhiányt kezelni kell, a felnőttképzések fejlesztése nélkül ez a probléma nem tud megoldódni.
- Meg kell érteni, hogy a digitalizáció nem mumus, Nyugat-Európából adaptálhatunk megoldásokat.
- A helyi építőipari szereplők helyzetbe hozásában az új törvények segíthetnek, de október végéig az új törvények végrehajtási rendeleteit is szükséges kidolgozni.
- A közbeszerzések megfelelő kereteinek biztosítása is megoldandó feladat.
- A Z generáció megnyeréséhez elengedhetetlen a minőségi és biztonságos munkahelyek biztosítása.
- A jövő éghajlatellenálló létesítményeivel is foglalkozni kell.
- A jogalkotói folyamatokban aktívan kell közreműködnie az építőiparnak.
Koji László végül kiemelte:
Az építőipar nem fog lendületbe jönni addig, amíg 5% alá nem mennek le a forint alapú hitelek kamatai.
Vegyék fel végre a versenyt! – A fejlesztők üzenete
Dr. Takács Ernő, IFK elnök, a WING Zrt. vezérigazgató-helyettese a szállodák, kiskereskedelmi projektek területén, előadásában hangsúlyozta, hogy igenis vannak minőségi megrendelők az építőip számára, az ingatlanfejlesztők éppen azok. "A magyar ingatlanpiacon a lakás-, és irodaszegmens szűkül, a turisztika stagnál, egyedül a logisztikai szektor az, amelyik átlagon felül bővül, ez raktárcsarnokok, ipari létesítmények megépülését jelenti. Az ingatlanbefektetési volumen 2019-ben 1,9 milliárd euró volt (kereskedelmi ingatlanok értékesítéséből befolyt összeg, a lakások nélkül), de most nem tartunk itt, negyedére zsugorodott a volumen - 500 millió euróra csökkent tavaly. Így nincs forrás, amivel a fejlesztők új projekteket kezdhetnének. Ez okozza a belassulást" - mondta el a szakértő. Ezt követően kifejtette, hogy a tapasztalatok azt mutatják,
hogy a piac akkor megy jól, ha az ingatlanhasználók, az ingatlanprojekteket finanszírozók és az ingatlanbefektetők mind pozitívan gondolkodnak a piacról. Amint ez bekövetkezik, akkor elindulhatnak a magánberuházások, ingatlanfejlesztések is.
- mondta el Takács Ernő.
Címlapkép forrása: Berecz Valter/Portfolio
Háború és béke: kezdődnek az újabb orosz-amerikai tárgyalások
Nem törölték a Budapestre tervezett találkozót - mondta Dmitrijev.
Meglátogatta a frontot az orosz vezérikari főnök, nagy sikerekről beszélt
Valerij Geraszimov megnézte a katonákat.
Újabb magyar városban nyílhat McDonald's, megosztja a hír a lakosságot
A diákmunkásoknak biztosan jó lenne.
Olasz külügyminiszter: Nem telepítünk légvédelmi rendszert Ukrajnába
A béke pártján állnak, mint fogalmazott.
Sorra döntik a rekordokat a világ hedge fundjai, nagyon jó évük van
Szeptember végén 8464 fedezeti alapot tartottak nyilván.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod


