Lakásáfacsavar: a magánszemélyekre senki sem gondolt
Ahogy korábban írtuk, az új ingatlant építő magánszemélyek 2016 januárjától legfeljebb 5 millió forintos plusz támogatásban részesülhetnek (a CSOK-támogatásokon felül), az állam ugyanis lemond az építkezések után járó áfabevételeinek egy részéről. Az áfakulcsok különbségéből adódóan ez azt jelentette, hogy ha eddig valaki 20 millió forintot költött egy építkezésre, akkor az építkezés után járó áfabevétel visszaigénylésével 4,4 millió forintnyi kedvezményhez jutott.
Eddig nem volt egyértelmű, hogy az új lakások áfakulcsának 2020 januárjától történő változása csak a generálkivitelezőktől vásárolt lakásokra vonatkozik vagy a magánszemélyek által épített családi házakat is érinti.

Az adó-visszatérítési támogatás az (1) bekezdés szerinti költségekre egyidejűleg és legfeljebb egy alkalommal, 2015. január 1-jén vagy azt követően kiállított számla alapján legkésőbb 2019. december 31-ig igényelhető.
Ebből adódóan azt feltételezhetjük, hogy a jelenlegi 5 millió forintos összeghatárig visszaigényelhető lakásáfa 2020-tól megszűnik, vagyis a magánszemélyek által történő építkezésekre is a 27 százalékos áfakulcs fog vonatkozni.
Az ügyvéd szemével
A jogszabályi rendelkezés valóban azt jelenti, hogy az építési telkek, illetve az építési költségék áfájának visszaigénylési lehetősége 2019. december 31. napját követően egyik pillanatról a másikra megszűnik. A 2019. december 31. napját megelőzően kiállított és benyújtott számlák áfáját tehát a támogatott személyek vissza tudják igényelni, míg az ezt követően kiállított és benyújtott számlák áfáját már nem. Ez a változás a folyamatban lévő építkezéseket hátrányosan érintheti, mivel a magánszemélyek jelentős költségnövekedéssel kell, hogy számoljanak az esetleges csúszások következtében az említett határidőn túlra áttolódott munkálatok esetében, ami az építkezések lelassulásához, akár leállásához is vezethet. Az új lakások áfakulcsához hasonlóan itt is átmeneti rendelkezések elfogadása lehet szükséges, amely biztosítaná, hogy a támogatott személyek élhessenek a jogszabály adta adó-visszatérítéssel a már folyamatban lévő építkezéseik vonatkozásában egészen azok befejezéséig - mondta el a Portfolio Ingatlan megkeresésére Ódor Dániel, a Taylor Wessing ügyvédi iroda Partnere.Dr. Ódor Dániel
Partner
Taylor Wessing
Dr. Ódor Dániel 2012 óta senior ügyvédként tevékenykedik a TaylorWessing budapesti irodájában, amelynek keretében hazai és nemzetközi ügyfeleknek nyújt teljeskörű jogi tanácsadást az adatvédelem és e-kereskedelem... Tovább »
Ennyi lakást érint
A magáncéllal és a vállalkozói céllal épített lakások egymáshoz viszonyított aránya nagyon hasonló, ami azt jelenti, hogy hiába nő az új építésű lakóingatanok száma, nemcsak a fejlesztők egyre aktívabbak, hanem a magánszemélyek is egyre nagyobb számban vágnak bele lakóingatlan építésébe. Tavaly ez nagyjából 7000 magáncélú építkezést jelentett, de idén és jövőre még magasabb lehet ez a szám.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Az ukrán kormányt is elérte a súlyos korrupciós botrány: útilaput kötöttek a miniszter talpára
Felfüggesztették Herman Galuscsenkót.
Dübörög a kötelező biztosítási kampány, nagyot spórolnak az érintett autósok
Jó az érintettek bonus besorolása, csökkennek a díjak.
Hollandia harmadik legnagyobb bankja felvásárolja a tizediket
Van, ahol gördülékenyen működik a banki felvásárlási piac.
Balhé a klímacsúcson: őslakosok rohamozták meg a helyszínt, többen megsérültek
Több jogot követelnek a bennszülött közösségek az Amazonas megóvására.
Vészjelzést sem adott le a török katonai gép, amely rejtélyes módon lezuhant – Senki nem élte túl a katasztrófát
A grúz-azeri határ közelében érte szerencsétlenség a C-130 Herculest.
Áll az amerikai szankciók elé Románia: teljesen átvennék a Lukoil-leány irányítását
Bogdan Ivan energiaügyi miniszter szerint nem kérnek halasztást.
Így cselezik ki az adózást a szemfüles magyar befektetők – heteken belül elillan a lehetőség
Sok pénz múlik ezen, még nem késő lépni.
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
100 000 forint ingyen? Black Friday és személyi kölcsön: Íme a CIB bomba ajánlata
2025 novemberében bomba ajánlattal érkezett a CIB Bank: 100 000 forint jóváírást kaphatnak azok, akik november 30-ig Előrelépő Személyi Kölcsönt igényelnek, és megfelelnek a promóció felt
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod



