Elképesztő ötletekkel indultak el az éles kísérletek - Vidéken épül a jövő
Az okosváros - más néven smart city - fogalmát széleskörűen lehet értelmezni. A Magyar Közlönyben tavaly megjelent kormányhatározat a következőképpen írja le: az okosváros olyan település amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a területén elérhető szolgáltatások minőségét és gazdasági hatékonyságát korszerű és innovatív információtechnológiák alkalmazásával, fenntartható módon, lakosainak fokozott bevonásával fejleszti.
A programok azonban csak akkor lehetnek sikeresek, ha az az önkormányzat, a lakosság és a vállalkozások összekapcsolásával valósulnak meg, vagyis a személyre szabottság és a platformjelleg mellett az egymás közti nyílt kommunikáció is megvalósul. A smart city projekt nem csak az okos eszközöket jelenti, egy város akkor lesz okos, ha a benne élőknek megvan a képességük, hogy ezeket az újításokat használják is. Szintén fontos, hogy egy megoldás csak akkor lehet smart, ha látszik az időbeli megtérülése is - hangzott el a Portfolio Smart City tavalyi konferenciáján.

Hol tart ebben Magyarország?
Budapesten már most számos olyan megoldás áll a városlakók rendelkezésére, ami javítja a városban lakók életminőségét, hatékonyabbá teszi a mindennapokat. A legtöbb újítás a városi közlekedésben érzékelhető - BKK FUTÁR, MOL Bubi, MOL Limo, GreenGo, FLOW projekt vagy a BKK elektronikus jegyrendszere, a RIGO - de például a Budapest Szíve Program is élhetőbbé teszi a várost, melynek alapvető célja, hogy erősítse a történelmi belváros kulturális, kereskedelmi és igazgatási szerepét. A fővároson kívül viszont más városokban is egyre jelentősebb smart megoldások látnak napvilágot, melyeket Debrecen és Monor példáján keresztül nézünk meg.Monor, az okosváros
"Egy okosváros megvalósításához és ilyen irányú működtetéséhez fejlett technológiára, modern infokommunikációs fejlesztésekre van szükség; ezek teszik lehetővé a város szolgáltatásainak hatékonyabb működését, amelyből eredően javul a városban élők életminősége. Az okosvárosok lényege, hogy élhetőbb, a lakosság igényeihez jobban alkalmazkodó és azokat kiszolgáló települések jöjjenek létre." - fogalmazott Zsombok László, Monor polgármestere, aki a Portfolio által szervezett Smart City 2018 konferenciának is előadója lesz.Dr. Zsombok László Krisztián
Polgármester
Monor Város Önkormányzata
Öt gyermek édesapja.Jogász és politológus diplomákat szerzett. 2008-ban jogi szakvizsgát tett; 2002-től települési önkormányzati képviselő, 2004-től Budapesten ügyvédi irodában ügyvédjelölt, majd ügyvéd. A... Tovább »
Élhetőbb lesz Debrecen
"Debrecennek a Smart City-n belül 3 fókuszterülete van, a legfontosabb az intelligens közlekedés, emellett pedig a fenntartható energetika és a Digitális Debrecen, ami szintén kulcsfontosságú. A tavalyi évben nagyon sikeres évet zárt Debrecen a közlekedés terén, tavasszal elindult a WiFi szolgáltatás a villamosokon és 2 trolibuszon, ez összesen 31 járművet jelent, ami várhatóan az idei évben tovább bővül. Nyárra elérhetővé vált az útvonaltervezés a Google Mapsben, az év utolsó harmadában pedig az országban elsőként megkezdődött az új típusú személyigazolványhoz vásárolható e-jegy, ami azóta már online felületen is megvásárolható." - mondta el a Portfolio megkeresésére Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, aki ugyancsak előadója lesz a június 7-én megrendezésre kerülő Smart City 2018 konferenciának."Igazi különlegesség a Waze Connected Citizens Programjához való csatlakozás, aminek köszönhetően a közlekedők kaptak egy olyan eszközt, amit használva nem érheti őket meglepetés az utakon és mindig a leggyorsabb útvonalon közlekedhetnek (a megállapodás keretében minden forgalmat érintő változás percre pontosan megjelenik az alkalmazás térképén). Ráadásul az applikáció által gyűjtött összesített anonim adatokat fel lehet használni további közlekedésfejlesztésre (például lámpák összehangolása, forgalmi rend módosításai hatásának vizsgálata - mint a belvárosi egyirányúsítás, rendezvények hatása, kátyúk fontossági sorrendje, balesetek forgalom/időjárás függvényében való vizsgálatára), big data elemzésekre." - tette hozzá az alpolgármester.A város egyik legérdekesebb fejlesztése azonban kétségkívül az "intelligens zebra" projekt, aminek célja az volt, hogy biztonságosabbá tegyenek egy forgalmas, de mégis lámpa nélküli gyalogosátkelőt az esetleges balesetek elkerülése és a lakók biztonságérzetének javítása érdekében. A megvalósítás során a zebra mindkét oldalán érzékelők kerültek felszerelésre, amelyek jelet küldenek a zebra közvetlen közelébe beépített LED lámpáknak. A lámpák fehér fénnyel villognak, így jelzik az arra járó sofőröknek, hogy bár közlekedési lámpa nem állítja meg őket, lassításra vagy megállásra van szükség, ugyanis a gyalogosnak van elsőbbsége.
A smart city megoldásai tehát a városlakók számára is egyre kézzelfoghatóbbak lesznek, így a következő években egyre több helyen találkozhatunk a városokat élhetőbbé tevő újításokkal. Hogy pontosan mire kell számítanunk, arról többet is megtudhatunk a már említett Portfolio Smart City 2018 konferencián.
A Smart City témájában további érdekességeket ide kattintva olvashatunk.

Dani Rodrik: Amerika autoriter fordulatot vett, miközben Európa fénye is megkopott
Vannak új, feltörekvő csillagok.
Csúnya botrány és vezércsere a bankok nagy ellenségénél - Mégis mi történt az európai fintechsztárnál?
Háttérbe vonult az egyik alapító.
Zelenszkij is megszólalt a romániai drónincidens kapcsán
Az orosz katonák pontosan tudják, hová irányítják drónjaikat.
Több száz minőségbiztosítási szabálysértést találtak a Boeingnél
51 millió dolláros bírságot javasolnak.
Keményen üzent az amerikai külügyminiszter
A kérdés, hogy szándékosan küldték-e az oroszok a drónokat Lengyelországba.
Ukrán védelmi miniszter: további területeket veszíthet az ország, ha nem érkezik 120 milliárd dollár
Ennyi kellene a harcok befejezése esetén is.
Kelet-Közép-Európa - hogyan tudjuk kontrollálni a saját sorsunkat?
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
