A koronavírus túlélői között nagyobb volt a szorongás, a depresszió és egy sor más mentális egészségügyi probléma kockázata a fertőzést követően akár egy évvel is, mint azoknak, akik nem estek át a fertőzésen – derül ki egy nagyszabású amerikai tanulmányból, amely új aspektusba helyezi a világjárvány gazdasági és társadalmi hatását.
Az iparszervezői egyetemi diploma kézhezvétele után gyakornokként, afféle „mindenesként” kezdte a munkát Csikós Bors az édesapja és annak társa által 1994-ben alapított Meta-Vulk Kft-ben. Az egyetlen faxgéppel indult kereskedelmi társaság mára a világ számos országába szállít ipari gumitermékeket, amelyek megtalálhatók – többek között – a járműipar, a háztartási- és a nehézipar, a gép- és építőipar, az űr- és hadiipar, a légi, a tengeri, a közúti, a vasúti közlekedés és szállítás, a bányaipar szektoraiban.
A koronavírus-járvány berobbanásának köszönhetően a nemzetek világszerte elsősorban a pandémiához kapcsolódó belső egészségügyi és társadalmi problémák kezelésére összpontosítottak, így kevesebb tér és idő maradt a nemzetközi konfliktusokra, legalábbis a mainstream média kevésbé foglalkozott ezekkel a témákkal. Sok, eddig nyugvó konfliktust hozott azonban a felszín közelébe a pandémia miatti általános idegesség, az idei évvel pedig mondhatni "beérett" a frusztráció. Számos jelentős geopolitikai konfliktus hevült fel a mögöttünk álló másfél hónapban, lehet itt gondolni akár a jelenleg is forró ukrán-orosz helyzetre, vagy akár Kína és az USA közti, hidegháborús időket idéző feszültségre, de a kazahsztáni tüntetések sem voltak régen. Egy szó mint száz, a fokozódó nemzetközi konfliktusok visszatérése olyan környezetet hozhat létre, amely közvetlenül kihat a hadiipari cégek megítélésére, ennek következtében egyre több befektető fordulhat a szektor felé 2022-ben. Ennek apropóján elemzésünkben megnéztük, hogy mit érdemes tudni az öt legfontosabb amerikai, tőzsdén jegyzett hadiipari vállalatról.
Már hetek óta folyik a levelezés Oroszország, illetve az Egyesült Államok és a NATO között az ukrajnai helyzet kapcsán. A levelekben folyamatosan felmerül egy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) deklarációiban többször rögzített elv, a biztonság oszthatatlanságának elve. Moszkva arra szeretne választ kapni, hogy a Nyugat hogyan értelmezi a ezt az elvet, és rendre arra hivatkozik, hogy Ukrajna esetleges NATO-tagsága fenyegeti Oroszország biztonságát, ezért ez ellentmondana az 1975 óta többször deklarált elvnek. Amelyet azonban a puszta deklaráláson kívül bővebben soha nem fejtettek ki, és a folyamatosan változó biztonsági környezetben minden fél a saját szája íze szerint értelmezi.
Az egészségvédelem, a fenntarthatóság és a wellbeing hangsúlyosabbá válásával egyre jobban felerősödnek a különbségek az A kategóriába tartozó és az azon kívül eső irodaházak között – állapítja meg friss európai felmérésében a JLL. A cég a piaci visszajelzések alapján rövidebb bérleti szerződésekre számít az elkövetkezendő két évben, továbbá arra, hogy egyre nagyobb lesz az érdeklődés a gyorsan költözhető – és talán egyszerűbb konfigurációjú – irodák iránt.
Mivel Oroszország lépései komoly veszélyt jelentenek az euroatlanti biztonságra, a NATO-tagállamok védelmi miniszterei a katonai szövetség védelmi és elrettentő képességének további erősítéséről egyeztek meg - közölte a NATO főtitkára szerdán Brüsszelben.
Az összes magyarországi megyében tetőzött az omikron variáns okozta ötödik járványhullám, de még nagyon korai lenne kikiáltani a járvány végét. Budapesten a csúcshoz képest 40%-os, országosan pedig 53%-os intenzitással fertőzött a koronavírus az elmúlt 7 napban. Baranya, Vas és Veszprém megyében találták a legtöbb új fertőzöttet, de nagyjából két hete már ezekben a megyékben is egyértelműen tetőzött a járvány. Most nagyjából ott tartunk, mint január 18-19-én (csak persze lefelé tartva a görbén), ami arra utal, hogy a járványhullám levonulása valamivel lassabb, mint az év eleji felfutása volt.
Nem akar megállni az olajár emelkedése, és bár egy-két enyhe csökkenő nap előfordul a nagy menetelés közben, a technikai elemzés által értelmezhetőnek tartott korrekció lassan két hónapja nem volt a piacon, miközben a WTI 34%-kal, a Brent jegyzése pedig 30%-kal került feljebb. Így az sem számít csodának, hogy mostanra a nemzetközi részvénypiacot is jórészt az energia szektor mentette meg a komolyabb visszarendeződéstől, immáron ellentmondást nem tűrően átvéve a vezető szerepet. Ezen szegmensen belül a legtöbb befektető elsősorban a nagy, akár teljes vertikumot lefedő olajcégekre koncentrál, esetleg előveszi a közepes méretű kitermelésre fókuszáló vállalatok papírjait. Azonban van a piacon egy ágazat, amelyik egy darabig ugyan lemaradó volt, de mostanra elég komoly relatív erőt tud felmutatni, és nagyon is profitál az olaj hosszútávúnak tűnő emelkedéséből. Olyannyira, hogy az idén 31%-os, egészen szédítő teljesítményt mutat a piac ezen része.
A hondurasi rendőrség kedden őrizetbe vett Juan Orlando Hernandezt, az ország nemrég leköszönt elnökét, akit bilincsben és láncra verve vittek el otthonából, miután az Egyesült Államok drogvádak miatt kiadatási kérelmet nyújtott be ellene – írja a Reuters.
Folytatódik az omikron-hullám visszaszorulása Magyarországon, az elmúlt 24 órában 8883 új fertőzöttet igazoltak, ami jelentős csökkenés az egy héttel ezelőtti napi adathoz képest. A napi halálozási adat továbbra is magas, 97 fő vesztette életét egy nap leforgása alatt – derül ki a napi adatközlésből.
A Raiffeisen mondhatta fel a Revoluttal kötött megállapodást, amelynek köszönhetően a litván cég hozzáfért a helyi forintfizetési rendszerekhez – értesült az Index.
Ki korán kel, aranyat lel - tartja a közmondás, utalva a szorgalmas munka által elérhető eredményekre. Nagyon úgy fest azonban, hogy az arany piacának kereskedői egyáltalán nem állították be az ébresztőóráikat, sőt a félelmetesen magas inflációs adatokra sem ugrottak ki az ágyból. Helyette még mindig csak dörzsölgetik a szemeiket, hiszen a nemesfém árfolyama eddig egyáltalán nem ugrott meg a pénzromlás ellenére sem, és a befektetők többsége mostanáig nem ide menekült. Azonban mind a történelmi tapasztalatok, mind az utóbbi napok mozgolódása arra utal, hogy az arany még korántsem biztos, hogy elvesztette - olykor mégis jól működő - menekülőeszköz jellegét.
A tegnapi komoly esés után korrigálnak ma a vezető európai tőzsdék, a legtöbb vezető börze jelentős pluszban van a délutáni órákban. Szektorszinten kifejezetten jól teljesítenek az autógyártó vállalatok, de a légitársaságok részvényeit is előszeretettel veszik a befektetők.
Az ötvenes évek óta működő Florin a rendszerváltás előtt a három nagy magyar háztartásvegyipari és kozmetikai vállalat egyike volt, majd hosszas agónia után kis híján csődbe ment. Új tulajdonosa azonban kihúzta a kátyúból – ma már az egész országot képes ellátni fertőtlenítőszerrel, a multikkal versenyez, és a külpiacokon terjeszkedik.
Nő az inflációs nyomás az amerikai gazdaságban, az áremelkedés mértéke januárban elérte a 7,5%. Erre 1982 óta nem volt példa. Az inflációs nyomás ugyanakkor még egy jó ideig nem enyhülhet Larry Summers egykori pénzügyminiszter szerint, aki már tavaly év elején is felhívta a figyelmet a veszélyre. Summers szerint ugyanis a munkaerőpiac sokkal feszesebb, mint azt a hivatalos statisztikák mutatják, a járvány idején kiesők nagy része már nem fog visszatérni a munkahelyekre. A feszes munkaerőpiac pedig jelentős béremeléseket vált ki, ami elkerülhetetlenül növeli az inflációs nyomást.
A globális tényezők mellett az erőteljes hazai költségvetési élénkítés, a legkisebb bérek hatalmas mértékű emelése és a lassú monetáris szigorítás miatt Magyarországon lenne az egyik legmagasabb az infláció, ha a kormányzat nem hozott volna olyan direkt árintézkedéseket, amelyekre a rendszerváltás óta nem volt példa. A rezsiköltségek befagyasztásától, az üzemanyagár-stoptól, illetve az élelmiszerár-stoptól azt várja a kabinet, hogy ezek 2-3%-ponttal is fékezik az inflációt. Vagyis a gazdaság alapfolyamatai a mostani, 7,9%-os áremelkedés helyett 10% feletti inflációt indukálnának, ami veszélyes terepet jelent: a kúszó inflációt felváltaná a vágtató pénzromlás.
Alaposan megcsappant Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egykori népszerűsége az orosz invázió veszélye közepette: az egyik januári felmérés szerint csak az ukránok 30 százaléka szeretné, hogy másodszor is induljon az elnökválasztáson.
Svájc második legnagyobb bankja, a Credit Suisse vádlottként szerepel abban a perben, amelyben állítólag több millió eurót mosott tisztára az intézmény pénztárán keresztül egy bolgár kábítószer-kereskedő - számolt be hétfőn a Swissinfo című svájci hírportál.
Múlt pénteken jelentős gyengüléssel zárta a hetet a forint az euróval szemben, elsősorban az orosz-ukrán feszültség miatt romló nemzetközi hangulat sújtotta a magyar devizát is. Hétfő reggelre aztán megint javult a hangulat, de az nem sokáig tartott ki.