A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.
A Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara május 31-én publikálta friss konjunktúrajelentését. A tavalyi évhez hasonlóan idén is elég magas (88%) azon német cégek aránya, akik újra befektetnének Magyarországon. Hasonló jelentések készülnek a környező közép-európai országokban is, ezekből kiderül, hogy régiós összehasonlításban Csehország és Lengyelország kissé még vonzóbb a német befektetőknek (1. ábra).
Az ábrán látszik, hogy 2012-16 között Magyarország volt a legnépszerűtlenebb a négy ország közül a németek szemében, de aztán 2017-től megelőzve Szlovákiát a görbe minden korábbi értékénél magasabbra kapaszkodik. 2020-21-ben egyébként a Visegrádi országok népszerűségi növekedése talán a járványhelyzet okozta ázsiai termelési problémáknak is köszönhető.
Nézzük, mivel elégedettek és mivel nem annyira a német befektetők, a gazdaságpolitikai keretrendszert tekintve. Ide tartozik a felmérésben a jogbiztonság, átláthatóság, korrupció, adóteher, kiszámíthatóság. A befektetők egy 5 fokú skálán értékelik ezeket, ahol az 5 a legrosszabb minősítés.
Magyarországon a legrosszabb minősítést nagyjából mindvégig a korrupció és a közbeszerzések átláthatósága kapta,
2015 óta jelentősen elválva a többi tényezőtől, amelyek javuló tendenciát mutatnak a német cégek szemében (2. ábra). Leginkább az adóterheket ítélik meg kedvezően, de fontos számukra az infrastruktúra, a kiszámíthatóság és a gazdaságpolitika stabilitása, amivel egyre elégedettebbek. Vagyis, a német befektetőknek megfelel az, hogy a magyar rendszer kiszámíthatóan, stabilan korrupt, nem transzparensek a közbeszerzések, de alacsonyak az adóterhek. (A korrupció hazai intézményesüléséről tanulmányok és nagyobb eseteket bemutató kötetek készültek. A közbeszerzéseken nyertes Fidesz-közeli cégek ugyanakkor főleg más hazai cégeket szorítanak ki, a nagyobb külföldi befektetőket nem éri feltétlenül hátrány. Mivel e nyertes baráti cégek jellemzően az osztalékot kifizetik maguknak és nem forgatják vissza nyereségüket a gazdaságba, a külföldi tőkebefektetésekre továbbra is szüksége van az országnak.) Azt, hogy a német cégek jól belesimultak az Orbán-féle rendszerbe, az is mutatja például, hogy gondosan kerülik a hirdetéseket a nem kormánypárti portálokon.
A kamarai felmérés alapján van még egy tényező, ahol 2013 óta Magyarország jóval a régiós (15 közép-kelet európai ország) átlag felett “szimpatikus” a német cégeknek: ez a “munkajog rugalmassága.” Nem véletlenül, hiszen 2013 januárjától lépett életbe az új Munka Törvénykönyve, ami több szempontból a munkaadóknak kedvez a munkavállalókkal szemben és csökkenti a szakszervezetek alkuerejét. Korábbi sajtócikkekből ismert, hogy
a nagy német (főleg autóipari) multinacionális cégek vezetőinek közvetlen kapcsolata van a kormány tagjaival, vagy a miniszterelnökkel.
A német autógyárak jelentősége köztudott, ahogy a számukra nyújtott támogatások is. Az Orbán-kormány első évtizedében az Audi például négyszer annyi támogatást kapott egy munkahelyért Magyarországon, mint Németországban.
Az ún. „egyedi kormánydöntések” listája 2004 óta nyilvános és ebből kiderül a cégek neve, nemzetisége, a vállalt új munkahelyek száma (ami később eltérhet a valóban létrejöttekétől), a beruházás összege és a kormány támogatásának összege. A 2004-2021-es peridusban a támogatott külföldi cégeknél létrejövő állások 36,8%-át a 102 német vállalat teszi ki, akik a támogatások 32,9%-át kapták. Egy munkahely náluk 8 millió forintba került. Érdekes az ázsiai vállalatok támogatása (összesen 51 japán, koreai vagy kínai cég), akik „drágábbak”: a külföldi munkahelyek 20%-áért kapták a külföldieknek jutó támogatások 35,6%-át és egy munkahely itt 15,8 millió forintba került. (Ennél is többe kerülnek egyébként a magyarok, a periódusban támogatott 64 magyar cégnél 18 millió forint volt az egy munkahelyre eső támogatás.)
Az ázsiai cégeknek nyújtott támogatás 60%-át 10 akkumulátor gyártó cég kapta (egy kivételével mind dél-koreai). Egy közülük még 2018-ban, a többi 2019-2021-ben kapott állami segítséget, érzékeltetve a tavaly meghirdetett gazdaságpolitikai célt, mely szerint akkumulátor nagyhatalom lesz az ország. Az akkumulátor-gyártás felfuttatásában elég nagy a verseny Európán belül is, Spanyolországban például két-három hatalmas gyárat létesítenének a közeljövőben, Portugáliában Európa legnagyobb lítium-feldolgozó gyára épül, és Lengyelországban is bővíti az LG a világ egyik legnagyobb akkumulátor-gyárát.
A magyar kormány tehát jelentős összegekkel és kedvező jogi, illetve adókörnyezettel támogatja az exportorientált „jó” külföldi multinacionális vállalatokat, ami megfér az időnként felbukkanó külföldi multiellenes retorikával. A kitessékelendő „rossz” multik között rendre felmerülnek a nyugati kiskereskedelmi láncok, korábban pedig a bankszektorban és az energiaszektorban is sikerült a külföldiek jelenlétét csökkenteni. Némi ellentmondás van a fenntarthatóság és környezetvédelem hangoztatott fontossága és az akkumulátorgyárak okozta környezeti károk (tatai karsztforrás veszélyeztetése, komáromi mérgezési tünetek, gödi kútszennyezés) illetve ezek tolerálása között is a magyar hatóságok esetében.
További, gyakran emlegetett kormányzati cél a hazai hozzáadott-érték növelése, feljebb lépés a globális értékláncokban, a magasabb szintű bekapcsolódás azokba. Vannak is példák külföldi K+F központok hazánkba telepítésére. Ugyanakkor, kérdéses, hogy az akkumulátor-gyárak hazai munkafázisai mennyire képviselnek magas szintű hozzáadott értéket. Mindenesetre a kormány Nemzeti Akkumulátor Stratégiájának hat fő célja közül három célul tűzi ki a K+F és a fejlesztés (versenyképesség) magyarországi erősítését, valamint a hazai oktatás, képzés erősítését. Mivel az akkumulátorok iránti kereslet erősen növekszik, mérnökök, szakmunkások ezrei kellenek majd a jövőben.
A „jó” külföldi multinacionális vállalatok számára tehát (legyenek németek, vagy ázsiaiak, autóipariak, K+F központok vagy akkumulátor gyárak) elengedhetetlen, hogy legyen munkaerő az országban.
Már a koronavírus járvány előtti években kritikussá vált a rendelkezésre álló szakképzett munkaerő helyzete, ahogy ezt a befektetők rendre jelezték is. Miközben sok szakképzett magyar fiatal ment külföldre, a hazai cégek egymástól csábították el a munkaerőt, vagy külföldi munkavállalókat hoztak be.
Nézzük meg ezt az utóbbi „tételt” tüzetesebben. Visszatérve a német-magyar kamara felmérésére, látható, hogy a „szakképzett munkaerő rendelkezésre állása” témával 2018-ig igen elégedetlenek voltak a német cégek, Magyarországon jobban, mint a régiós átlag (4. ábra).
2018 után némi javulás állt be, 2020-tól ebben talán a világjárvány is szerepet játszik, de van még egy faktor, ami jelentős: a külföldiek munkavállalása. 2017-ben a kormány könnyített a szabályozáson, a környező nem EU-s országokból nem kell már tartózkodási engedélyt kérni, elég a külföldi munkavállaló bejelentése. 2017 után jelentősen nőtt a Magyarországon munkát vállaló külföldiek száma, az ukrán és szerb munkások mellett kiemelkedőek az ázsiai (vietnámi, koreai, kínai) dolgozók.
A külföldi munkavállalók átlagos szakképzettségi szintje ugyan növekszik, de ez nem tudja pótolni a tömeges igényeket. Az Nemzeti Akkumulátor Startégia (54.old.) a felnőttképzést említi, mint az oktatás fejlesztési lehetőségét, illetve megemlíti a középiskolák infrastrukturális fejlesztését (72.old).
A realitásokkal tehát úgy tűnik, továbbra sem számolnak a döntéshozók, hiszen a felnőtt magyar lakosság minimum negyede funkcionális analfabéta
(nehéz olyanokat képezni, akik egyszerű szöveget sem értenek meg). Idén pedig az egész országban mindössze 25-en jelentkeztek kémiatanárnak és közülük sokan nem is tanítanak majd. Mivel már eddig is súlyos hiány volt a természettudomány tanítóiból, nem lesz, aki megtanítsa a jövő akkumulátorgyári dolgozóinak, hogy mi az anód és a katód, hiába lesz megfelelő a tanterem (infrastruktúra). Az alapok elsajátítása nélkül, az általános és középfokú oktatási rendszer reformja, tanárok megbecsülése nélkül a magyar fejlesztés és K+F, az „értékes bekapcsolódás a multinacionális láncokba”, csak folyamatosan ismételgetett terv marad.
Éltető Andrea az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének munkatársa.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül feleltethető meg a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
