Rendszerszintű hiba, strukturális illúzió – Miért hibás a HUN-REN humán kutatóközpontok ELTE-hez csatolása?

krtk blog A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

1. Racionális indoklás hiánya – a „fókuszáltság” mint retorikai ködfátyol

A HUN-REN döntéshozói szerint a négy humán kutatóközpont (Bölcsészettudományi, Közgazdaság- és Regionális Tudományi, Nyelvtudományi, Társadalomtudományi Kutatóközpont) ELTE-hez csatolása „fókuszáltabb” és „erősebb” kutatóhálózatot eredményez.

Ez a „fókuszáltság” azonban, minden retorikai dísz ellenére, logikai értelemben üres formula marad, ha nincs mögötte világos, problémákon alapuló érvrendszer.

Egy szervezeti átalakítás racionális indoklásának mindig abból kell kiindulnia, hogy világosan azonosítja a reform szükségességét: pontosan milyen működési, szervezeti vagy tudományos problémát okozott eddig a humán tudományok jelenléte a HUN-REN-en belül? Miért akadályozta ez a négy kutatóközpont a hálózat hatékony működését? Milyen empirikusan igazolt, mérhető „kölcsönhatási zavarok”, „erőforrás-allokációs problémák” vagy „stratégiai irányellentétek” jelentek meg, amelyeket csak a leválasztás oldhat meg? Az érvelésben ezek nem szerepelnek – a hivatalos kommunikáció egyszerűen nem válaszol ezekre az alapvető kérdésekre.

Ez a logikai hiányosság, azaz a tényleges problémafelvetés és hatásvizsgálat hiánya, önmagában is a reform hibás voltára utal. Egy tudományos vagy szervezeti reform sosem lehet öncélú: csak akkor indokolt, ha a változás célja, eszköze és várt eredménye között világos, logikailag koherens összefüggés áll fenn. Jelen esetben a „fókuszáltság” homályos jelszava valójában csak elfedi, hogy a döntés nem racionális, hanem improvizatív.

2. A hálózati koherencia megbontása – szinergiavesztés, tudományos fragmentáció

A modern tudományos kutatás egyik legnagyobb értéke a hálózati, multidiszciplináris együttműködés. A humán tudományok, a társadalomtudományok, a természettudományok és a műszaki tudományok kölcsönhatása olyan szinergiákat teremt, amelyek a tudományos haladás zálogai. Az innovatív kutatások, mint például a digitális bölcsészet, a mesterséges intelligencia társadalmi-etikai aspektusainak vizsgálata vagy a klímaváltozás társadalmi adaptációjának elemzése csak ezen tudományterületek együttműködésével valósulhatnak meg.

Ahogyan Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke is hangsúlyozta:

Egységben gondolkodó, egyként lélegző, egy szívként dobogó szervezet és közösség vagyunk.

Ez a szemlélet a multidiszciplinaritás, az együttműködés és a hálózati koherencia fontosságát helyezi előtérbe. A humán kutatóközpontok hálózatból való kiszakítása, integrált rendszerből való kiemelése mesterségesen szűkíti a tudományos ökoszisztéma lehetőségeit. Az együttműködés lehetőségei csökkennek, a kritikus tömeg gyengül, és hosszú távon az innovációs kapacitás is visszaesik. Fontos hangsúlyozni, hogy egy ilyen összetett kutatói hálózatban felhalmozódott tapasztalat, intézményi tudás, személyes és csoportszintű együttműködési rutin nem egyszerűen „áthelyezhető” vagy „visszapótolható” – elvesztése hosszú távú, súlyos, sokszor pótolhatatlan veszteséget jelent a magyar tudományos élet számára. Egy szakmailag integrált, multidiszciplináris közegben évek, évtizedek alatt kialakult kapcsolatrendszer, közös nyelv, egymásra épülő módszertani és intézményi tudás az átalakítás során megszakadhat vagy végleg eltűnhet, aminek pótlása rendkívül nehéz, csaknem lehetetlen.

A döntés nem csupán egyes intézetek, hanem az egész magyar kutatási hálózat versenyképességét gyengíti. Az MTA is joggal hangsúlyozza, hogy az ilyen precedens a jövőben bármikor felbontottá tehet egy komplex rendszert, ami a tudományos életben tervezhetetlenséget, bizalmatlanságot és demotivációt szül.

A „fókuszáltság” helyett valójában a tudományos fragmentáció veszélye áll fenn: nemhogy erősödne a hálózat, hanem elveszíti éppen azt a sokszínűséget és átjárhatóságot, amely a globális tudományos versenyben nélkülözhetetlen.

3. Az autonómia és a „garanciák” paradoxona – látszatbiztonság a valós rendszerszintű függetlenség helyett

A HUN-REN érvelése hangsúlyozza a „7+1 pontos garanciarendszert”, amely állítólag védelmet ad az ELTE-hez csatolt kutatóközpontok autonómiájára. Ez a megközelítés azonban logikailag hibás, mert összekeveri a rövid távú adminisztratív megállapodásokat a tartós, rendszerszintű autonómiával. Egy egyetem, még ha a kezdetekben vállalja is a garanciákat, saját működési logikája, szervezeti érdekei, finanszírozási racionalitása szerint alakítja a kutatóközpontok életét. Hosszú távon a kutatási prioritások, a szervezeti döntéshozatal, a forráselosztás, sőt a személyi kérdések is elkerülhetetlenül az egyetemi érdekekhez igazodnak.

A magyar intézményi környezetben a garanciák különösen törékenyek: az adminisztratív ígéretek, akár miniszteri rendelet, akár szenátusi döntés formájában, bármikor felülírhatók. Az autonómia valódi tartalma tehát nem a papíron adott garanciákban, hanem az intézményi függetlenség struktúrájában rejlik. Az alapkutatás, a hosszú távú tudományos gondolkodás nem rendelhető alá az egyetemi oktatás féléves logikájának vagy a rövidtávú alkalmazott kutatási projekteknek.

Ez a paradoxon oda vezet, hogy a HUN-REN által felkínált garanciák csak a felszínt védik, miközben a tudományos autonómia valósága sérül. A rendszer nem lesz stabilabb, sőt: a látszatbiztonság elfedi a szerkezeti sebezhetőséget.

4. Nemzetközi példák félreértelmezése – önálló hálózati modell vagy egyetemi integráció?

A reformot indokló kommunikációban többször hivatkoznak „nemzetközi példákra”, mint amelyek megerősítik az egyetemi integráció kívánatosságát. Ugyanakkor a valóság ezzel szemben áll: a sikeres nemzetközi kutatóintézeti modellek – mint a német Max Planck, a francia CNRS vagy a brit kutatóintézeti rendszer – épp az intézményi önállóságon, a független, de együttműködő hálózatokon alapulnak. Az ilyen hálózatok külön szervezeti egységként, saját kutatási prioritásokkal, rugalmasan működnek, nem egyetemi alárendeltségben.

A magyar átalakítás tehát szembemegy a nemzetközi tapasztalatokkal, és veszélyes precedenst teremt az önálló kutatási ökoszisztéma feldarabolására.

Ráadásul, amikor a HUN-REN nemzetközi szervezetek támogatására hivatkozik, valójában csak általános biztatásról vagy a tudományos kiválóság szükségességének deklarálásáról van szó – nem pedig az adminisztratív szétválasztás konkrét támogatásáról.

5. Az alapkutatás autonómiájának és a tudományos missziónak a sérülése

A humán kutatóközpontok hagyományosan az alapkutatás hazai fellegvárai voltak, ahol a tudományos szabadság, a hosszú távú, nem azonnal „hasznosuló” kutatás, az elmélyült gondolkodás elsőbbséget élvez. Egy egyetemi keret, bármilyen kiváló is legyen, másfajta logikával működik: az oktatási feladatok, a hallgatói létszám, az alkalmazott kutatás, a pályázati kényszerek mind befolyásolják a szervezeti prioritásokat.

Egy ilyen átalakítás finoman, de fokozatosan háttérbe szoríthatja az alapkutatást, eltolhatja a hangsúlyt rövidtávú, piacképes, oktatással összefonódó témák irányába. Az MTA joggal mutat rá: a tudományos diverzitás nem csupán tudományágak, hanem intézményi struktúrák szintjén is érték – a kutatóintézeti önállóság, az alapkutatási szabadság elengedhetetlen a hosszú távú tudományos fejlődéshez. Az az elképzelés, hogy az egyetemi környezet automatikusan biztosítja ugyanezt a szabadságot, nem több, mint naiv hit a rendszerkomplexitás alulértékelése miatt.

6. A döntési folyamat eljárásbeli deficitje: sietség, konzultáció hiánya, legitimitásvesztés

Egy rendszerszintű tudománypolitikai átalakításnak legitimációját a szakmai közösség konszenzusa, az érintettekkel való széleskörű konzultáció és a döntési alternatívák nyílt mérlegelése adja. Ebben az esetben azonban a döntés indokolatlanul gyorsan, az érintettek tiltakozása ellenére, párbeszéd és vita nélkül született meg. Ez súlyosan aláássa a lépés hitelességét, növeli a bizalmatlanságot, és azt a gyanút kelti, hogy a döntés mögött nem szakmai, hanem politikai, adminisztratív szempontok húzódnak meg.

A konzultáció elmaradása, a „top-down” végrehajtás, valamint a magyarázatok helyett adminisztratív garanciák hangsúlyozása mind a tervgazdasági döntési logikára emlékeztetnek, ahol a végrehajtás menete, nem pedig a döntés indokoltsága kerül a fókuszba.

Összegzés: Az egységes, autonóm kutatóhálózat a magyar tudomány fejlődésének záloga

A négy humán kutatóközpont HUN-REN-től való leválasztása és ELTE-hez rendelése valójában kettéválasztja mindazt, amit a HUN-REN missziója egységként kezelt:

szétválasztja egymástól a magyar nemzet hosszú távú tudományos érdekeit és az azok szolgálatára létrejött multidiszciplináris kutatóhálózatot.

A kormányzat ezzel a lépéssel magára hagyja, sőt, hosszú távon elsorvasztja azokat a nemzeti kutatási területeket, amelyek a magyar nyelv, történelem, társadalom, jogrend és gazdaság jövője szempontjából nélkülözhetetlenek. Ezeket a munkákat nem fogják elvégezni sem külföldi egyetemek, sem külföldön dolgozó magyar kutatók – a magyar nyelv, kultúra és társadalom kérdéseit csak a hazai intézményrendszer képes felelősen, folyamatosan gondozni. Ennek a felelősségnek a leépülése nemcsak a magyar tudományos életet, hanem a nemzeti önismeretet és társadalmi kohéziót is gyengíti. Mindeközben továbbra is elkötelezetten, örömmel dolgozunk együtt minden olyan kormányzati szervvel, intézménnyel, céggel vagy civil szervezettel, amelyek számára valóban fontos a magyar tudomány, a nemzeti értékek és a társadalmi-gazdasági fejlődés ügye. Nyitottak vagyunk minden konstruktív együttműködésre, amely a magyar kutatás hosszú távú autonómiáját, minőségét és fenntarthatóságát szolgálja

A HUN-REN humán kutatóközpontjainak ELTE-hez csatolása nem logikai, hanem adminisztratív megfontolásokon alapul. Hiányzik mögüle a megalapozott racionális indoklás, nincs világos, empirikusan igazolt probléma, amelyet a reform megoldana. A hálózati koherencia megbontása, a szinergiavesztés, a tudományos autonómia csorbulása, az alapkutatás missziójának elhalványulása mind a magyar tudományos élet hosszú távú gyengülését vetítik előre.

A rövid távú adminisztratív garanciák csak illúziók, amelyek elfedik, de nem orvosolják a strukturális problémákat. A nemzetközi tapasztalatok, az MTA állásfoglalása, valamint a tudományos közösség kritikája is azt mutatja:

a versenyképes, modern magyar kutatás alapja az egységes, autonóm, multidiszciplináris kutatóhálózat – nem a fragmentáció és nem az adminisztratív integráció.

A jelenlegi lépés a centralizált racionalitás látszatát kelti, miközben valójában a decentralizált tudományos autonómia és a hosszú távú tudományos fejlődés feltételeit gyengíti. A magyar tudomány érdeke az, hogy a kutatási infrastruktúra ne szétaprózódjon, hanem egységes, erős és önálló hálózatként működjön, biztosítva az alapkutatás szabadságát, a tudományos diverzitást és az innovációt.

A tervezett reform így nem előrelépést, hanem visszalépést jelent – s minél előbb megtörténik a felülvizsgálata, annál kevésbé sérül a magyar tudomány jövője.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images