Iránykeresés az USA-ban
Nincs igazán határozott irány az amerikai tőzsdéken a kereskedés első perceiben: a Dow stagnál, míg az S&P 500 és a Nasdaq minimálisnak mondható, 0,1 százalékos mínuszban van. Van is ok az óvatosságra, hiszen számos kiemelt esemény van a héten, beleértve az amerikai fogyasztók állapotáról fontos jelzéseket szolgáltató kiskereskedői gyorsjelentéseket (Home Depot, Lowe's, Walmart, Target), illetve Jerome Powell jegybankelnök Jackson Hole-i beszédét. Emellett a befektetők Donald Trump és Volodimir Zeleszkij, illetve az európai vezetők tárgyalását is várják, bár ennek inkább az európai, sem mint az amerikai piacok szempontjából lehet nagyobb jelentősége.

Azt mondják, rekordot döntött az ukrán mesterlövész: 4 kilométerről adott le halálos találatot
Állítólag egyből két orosz katonát is kilőtt.
Alig nyitották meg Kínát az Nvidia előtt, máris új chippel tarolna a piacon
Kiszivárogtak a vállalat tervei.
Ingatlanpiaci elemzőt keres a Portfolio, jelentkezz hozzánk!
Rengeteg tanulási és fejlődési lehetőséggel várunk.
Már nyomtatják a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványait, így fognak kinézni
Zsigó Róbert államtitkár a közösségi oldalán mutatta meg az utalványokat.
Elmondta Szergej Lavrov, mit akarnak az oroszok a háború hosszú távú lezárásához
Csak akkor lehet megállapodás, ha ez teljesül.
Történelmi találkozó készül Putyin és Zelenszkij közt - Mekkora az esélye, hogy tényleg vége lesz a háborúnak?
Nézzük meg a lehetséges forgatókönyveket.
Evakuáció indult: 220 kilométeres sebességgel közeledik a pusztító hurrikán
Akár 15 méteres hullámokat is felverhet.
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a
Amikor Soros és Trump együtt szív
Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő

Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása

Stratégiai lehetőség ipari és kereskedelmi vállalkozások számára (x)
Mit bír ki egy tető 2025-ben? (x)
A szélsőséges időjárás nem a jövő problémája, te felkészültél?
Így változtatja meg Újbudát a Metrodom River: nem csak lakások épülnek (x)
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
