Megjelent az Első Yard ötödik epizódja, mely Lantos Csaba befektetőről, a Creditanstalt korábbi hazai vezetőjéről, az OTP Bank egykori vezérigazgató-helyettesének életútjáról, karrierjéről szól.
Az epizód meghallgatható a Portfolio Csoporthoz tartozó Pénzcentrum podcast csatornáján a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, az Anchor.fm-en, a többi nagy podcastfelületen, és itt, ebben a cikkben, alul is.
Lantos 1962. január 28-án született, majd pedig Hódmezővásárhelyen és Nyíregyházán nőtt fel. Utóbbi város elit gimnáziumában, a Krúdy Gyula Gimnáziumban érettségizett, innen került a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol a Rajk László Szakkolégium tagja lett.

Az egyetemet követően dolgozott kötvénykereskedőként a Budapest Bankban, majd pedig a Creditanstalthoz került, mely céget 1997 és 2000 között vezette. 2000-ben került az OTP Bankhoz lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettesként, amely intézettől 2007-ben távozott – azóta befektetőként van jelen az üzleti életben.
Lantos Csaba az Első Yardnak beszélt arról, hogy
- mi inspirálta első befektetését, melynek keretén belül két telket vett Telkiben a ’80-as években;
- milyen üzletet vitt Hernádi Zsolt jelenlegi MOL-vezérrel, miközben mindketten a Rajk László Szakkollégiumba jártak;
- miért nem lett – eredeti tervei ellenében – városszociológus;
- mi volt az a pont, amikor megérezte, hogy hamarosan vége lehet a szocializmusnak;
- milyen volt a korai magyar tőzsde;
- miért hagyta ott a Creditanstaltot az OTP Bank ajánlatáért;
- miképpen találták meg felvárásra a bolgár DSK Bankot, ami az OTP első nagy bevásárlása lett, és mi köze volt ehhez az utolsó bolgár király fiának, azaz egy bolgár királyfinak; és hogy
- miért nem keresett az OTP Bank után már új állást.
Az Első Yard Lantos Csabáról szóló adása meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, az Anchor.fm-en, a többi nagy podcastfelületen, és itt, ebben a cikkben is:
Mi az az Első Yard?
Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata olyan magyarokról, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember életét, karrierútját dolgozzák fel. Az első rész Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérekről, Bálintról és Balázsról, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben pedig Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a podcast vendége.
Címlapkép és a cikkben lévő képek forrása: Képszerkesztőség/Ancsin Gábor
Új fronton lépett az OpenAI: három törvényjavaslatot is támogat
A cél, hogy csökkentsék a mesterséges intelligencia jelentette kockázatokat.
Brutális számla érkezett: elképesztő összegeket éget él Amerika az iráni háborúban
A költségek havi 3 milliárd dolláros ütemben emelkednek tovább.
Kimondta az Anthropic vezére: a mesterséges intelligencia töredékét használjuk ki
Hatalmas az AI-ban rejlő potenciál.
Kiderült, mekkora kamatot fizet a hazai óriáscég a legújabb eurókötvényekért
Lezárult az eurokötvény kibocsátásához kapcsolódó árazási folyamat.
Meglépi az Airbnb: hatalmas lakásépítési programot indít az Egyesült Államokban
A lakhatási válság egyik okozójaként emlegetett cég most a lakásépítést finanszírozná.
Gyanúsítottként hallgatták ki a volt magyar államtitkárt a százezreket érintő adatszivárgási botrányban
Személyes adattal való visszaélés a gyanú.
A lakáspiacon még mindig velünk él a rendszerváltás
Saját lakásban élni nem feltétlenül a jólét jele - Kelet-Közép-Európában sokkal inkább történelmi örökség. Miközben az uniós lakosság közel harmada bérel, Magyarországon csak minden
Követett részvények - 2026. szeptember
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Bizalmi vagyonkezelés a NAV kereszttüzében
A bizalmi vagyonkezelés (BVK) és a vagyonkezelő alapítvány (VKA) napjainkban egyre népszerűbb vagyontervezési eszközök. A vagyonkezelési struktúrákban kezelt vagyon jelentős - óvatos b
Hiába az uniós vám, taroltak a külföldi webshopok Magyarországon
Megállíthatatlannak tűnik a nemzetközi online webáruházak térnyerése Magyarországon az MNB ma reggeli számai szerint. A PwC adatai arra is rámutatnak, hogy a fogyasztók és a piac is gyorsan al
Megszorítás vagy modernizáció - az euró ára a felzárkózás lehet
Az euró bevezetése stabilabb pályára állíthatná Magyarországot, és szorosabban a Nyugathoz köthetné az országot. De mi történik, ha az ehhez szükséges költségvetési szigor miatt tovább.
Nem lehet mindenkinek adni - de akkor kitől vegyen el a kormány?
A Tisza-kormány 7,5 százalékos hiányt örökölt, miközben egymást érik a béremelési igények, a választási ígéretek és az évtizedek óta halogatott állami beruházások. Meddig lehet várn
Káros és elítélendő a dízeltámogatás Zsiday Viktor szerint
Adóztassuk meg a gyalogosokat, bicikliseket, tömegközlekedőket és benzinautósokat - ez a kormány új intézkedése. A magyar lakosság nagy része sajnos hajlamos valami rajta kívülállóként tek
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A pénzkeresés alkímiája
Az alkimisták az ólmot akarták arannyá változtatni. Az előadás bemutatja, hogyan próbálják a „tőzsdei alkimisták” a befektetéseiket a lehető legértékesebbé tenni.
Itt a háború következő fordulópontja: minden eddiginél durvább erőpróba vár Ukrajnára
Először üzenhet a lakosság Putyinnak a háború kezdete óta.
Vége lehet a három éves átoknak, de már gyűlnek a sötét felhők az ipar felett
Még nem biztos, hogy fellélegezhetünk.
Még sose volt ekkora az AI-para: már a milliárdos cégvezetők is lassítanának
Mi következik most?


