Prémium

Energiatakarékos lakópark (x)

Portfolio
Energiatakarékos lakópark
Takarékos minden ízében...

A Veresegyházi Csiki-Berek lakópark 158 házát teljesen egyedi koncepció szerint négyes csoportokban helyezik el. Az épületeket egymáshoz képest 90 fokkal elforgatva építik meg, úgy, hogy minden ház két fala egyben egy másik ingalan két fala, így télen a lakások nem

' title='
hűlnek ki, nyáron viszont nem melegednek fel olyan könnyen, ráadásként a kert L alakban 100 százalékban hasznos területté válik. A házakat kizárólag természetes anyagokból építik fel, amelyeket úgy válogattak össze, hogy az elérhető legkíválóbb hőszigetelési értéket adják. A házakat egyetlen hőközpont fűti télen és hűti nyáron, mégpedig a talajszondákban 200 méter mélyen vizet forgató hőszivattyúk segítségével, akár felére csökkentve az energiaköltségeket.
A geotermikus energia forrása gyakolatilag kimeríthetetlen. Kíméli a környezetet, nem füstöl, és nem járul hozzá a globális felmelegedéshez. A szerkezethűtés és -fűtés által a hő-, illetve komfortérzet kellemes, miközben 18-19 fokos vízzel fűtenek. Nyáron, amikor az épületből kiszivattyúzzák a hőt (azaz hűtenek), azzal egyben használati meleg vizet állítanak elő. A szerkezethűtés és -fűtés másik előnye, hogy nem a levegőt fűtik, illetve hűtik, hanem a hőmérsékletváltozás sugárzás formájában hat a szervezetre, amely 2-3 fokkal jobb hőérzetet biztosít. Rádásul az egész házban ugyanakkora hőmérsékleti érték biztosítható. Minden házban van kandalló, ami szükség esetén, és persze a szeszélyes időjáráshoz alkalmazkodva, alternatív hőtermelő is egyúttal, de elsősorban meghitt hangulat forrása. A légtechnika aktív, ami azt jelenti, hogy a beszívott levegőt a kifújt levegővel melegítik fel, a hővisszanyerés így eléri a 95 százalékot. Sőt, pollenszűrt levegőt nyernek, a szellőztetéshez nem kell ablakot, ajtót nyitni.

Közösködés - méltányosan

A lakásokat egyedi mérővel látják el, hogy minden család

' title='
annak arányában fizessen energiáért, amennyit használ. A beruházók szerint házaik az elmúlt 10-15 évben épült lakások átlagos energiafelhasználásának körülbelül a felét igénylik. A házakat energiatakarékos elektromos berendezéssel szerelik fel, a világítást mozgásérzékelős rendszerrel teszik gazdaságossá: az izzók csak akkor világítanak, ha valaki az adott helyiségben tartózkodik. További érdekesség, hogy a kertek növényeit csöpögtetős öntözőrendszerrel locsolják.

Ritka nagy kincs

A Csiki-Berek minden házához tágas, különálló kétállásos garázs tartozik. Ha van a családban két autó, akkor igazán kifizetődő, ha csak egy van, akkor pedig még több hely használható tárolónak, fűnyírónak, kerékpárnak, kerti szerszámoknak, gyermekjátékoknak.
Az új technológia alkalmazása ellenére nem drágább az építés. A Csiki-Berek házainak árfekvése hasonló a hagyományos fűtési rendszerekkel épülőkéhez.
(x)
Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet