CIB Jubileumi kötvény (x)
(EHM évi 9,14%
- )
A betétgyűjtést a bankok mindig is fontosnak tekintették, ám manapság, a forrásszűke időszakában a megtakarításokért folytatott amúgy is éles verseny még hangsúlyosabbá és erőteljesebbé válik. Az elmélyülő recesszióban azonban a lakosság egyre kevesebbet tud félretenni, így márakiemelten fontos tényezővé vált, hogy a kiválasztott megtakarítási termék milyen hozamot, milyen biztonsággal kínál. Az alapításának harmincadik születésnapját idén ünneplő CIB Bank az évforduló, és az említett piaci elvárások fényében bocsátotta ki a CIB Jubileumi Kötvényt, amelynek részleteiről Kozák Zsuzsannát, a CIB Bank ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
- Hosszú útján hova jutott el mára a CIB?
Büszkék vagyunk arra, hogy a három évtized alatt a CIB kis, vállalati elit bankból - hosszú szerves fejlődés és egy tavalyi fúzió útján - az ország egyik meghatározó hitelintézetévé vált. A hazai bankpiac kiemelkedő, mérlegfőösszege szerint a 2. legnagyobb szereplője lett. A CIB univerzális nagybankként teljes körű kereskedelmi banki és befektetési szolgáltatást nyújt, nálunk minden típusú pénzügyi szolgáltatás egy helyen igényelhető. Kínálatunkban a bankszámlavezetéstől a betéti és hitelkártyákig, a betétlekötéstől a különféle támogatott és egyéb - akár lízing, faktoring - finanszírozási lehetőségekig, a befektetési és értékpapírügyletektől az elektronikus pénzügyi megoldásokig számos szolgáltatás megtalálható.
- Milyen megtakarítási lehetőséget kínál a CIB Jubileumi Kötvény?
Az említett különleges alkalomra készülve szerettünk volna egy, a mindennapi kínálattól eltérő, speciális megtakarítási lehetőséget létrehozni. Célunk, hogy ügyfeleink számára is emlékezetessé tegyük ezt a jubileumot, elvégre nem minden nap lesz 30 éves egy szervezet. Ez azt jelenti, hogy immár három évtizede folyamatosan stabil és megbízható partnerei és üzlettársai vagyunk több mint 700 ezer vállalati és lakossági ügyfelünknek.
A CIB Jubileumi Kötvény ennek megfelelően bankunk legfőbb értékeit a hosszú távú stabilitást és a kiszámíthatóságot ötvözi. A kötvény hároméves futamideje végén egy összegben 30% kamatot fizetünk (EHM évi 9,14%*). A kamat mértéke fix, így a 30 százalékos hozam semmilyen külső tényezőtől nem függ. Nem hat rá sem a tőzsdeindexek ingadozása, sem a kőolaj árának alakulása, sem a magyar gazdaság teljesítménye.
A 20%-os kamatadó alól ez a befektetési lehetőség sem kivétel, ám ha ügyfeleink CIB Nyugdíj-előtakarékossági Számlát nyitnak, és erre a számlára vásárolják meg a CIB Jubileumi Kötvényt, a kamatadó megtakarítható. Ebben az esetben a papír 30 százalékos kamata az utolsó fillérig a befektető megtakarítását gyarapítja.
- Hol és hogyan juthatnak hozzá az ügyfelek a jubileumi kötvényekhez?
Országos értékesítési hálózatunk több mint 150 bankfiókjában állunk rendelkezésre. Miközben folyamatosan változunk és megújulunk, egy célunk biztosan állandó marad: az, hogy együtt gondolkodjunk ügyfeleinkkel, és olyan pénzügyi megoldásokat kínáljunk, amelyek megfelelnek valódi igényeiknek.
A kötvény részletes leírását az Alaptájékoztató, a végleges feltételeket tartalmazó hirdetmény, valamint a 2007. évi CXXXVIII.tv. által előírt részletes terméktájékoztató tartalmazza, amelyek megtalálhatók a forgalmazási helyeken és a www.cib.hu internetes oldalon.
A CIB Jubileumi Kötvény a 3 éves futamidő végén visszafizeti a névérték 100%-át, valamint 30% kamatot a névértékre vetítetten. A futamidő alatt a CIB Bank Zrt. vételi árfolyamot jegyez a kötvényre, amelynek ezen árfolyamon történő értékesítése esetén a jelen hirdetésben szereplő hozam (EHM) elérése nem biztosított. A kötvény hozama a forgalmazás alatt a bank által megállapított eladási árfolyam alapján változhat. A kötvény kamata bruttó kamat, amelyet a kötvénytulajdonos jogállásától függően kamatadó terhelhet. A kibocsátó a CIB Bank Zrt. (eng.sz.: PSZÁF 957/1997/F; III/41.044-10/2002.). A forgalmazási költségekről tájékozódjon a forgalmazási helyeken található hirdetményekből és a http://www.cib.hu internetes oldalon. A bank fenntartja magának a jogot, hogy a piaci kamatok változásának függvényében módosítson a CIB Jubileumi Kötvény eladási árfolyamán, és ezen keresztül a kötvény éves hozamán. A Bank jogosult meghatározni, hogy az általa jegyzett eladási árfolyamon egy ügyfél legfeljebb mekkora névértékű kötvény vételére adhat megbízást. A jelen hirdetés közzétételekor a Bank legfeljebb 100 millió forint névértékű kötvényre vonatkozó vételi megbízást fogad el egy ügyféltől. A jelen tájékoztató a Nyugdíj-előtakarékossági számlával kapcsolatban csak a lényegesebb adózási szabályokat említi, a részletes rendelkezéseket a Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény tartalmazza. A bank által az adózással kapcsolatos jogszabályokról adott tájékoztatás nem tekinthető a jogszabály szövegével egyenértékű, teljes körű, hivatalos jogszabály értelmezésnek. Az adójogszabályok tartalmának megismerése, ezek alapján az üzleti döntés meghozatala kizárólag az ügyfél felelősségi körébe tartozik. A bank nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyek akkor adódhatnak, ha a hatóságok a bank által az adózással kapcsolatos jogszabályokról adott tájékoztatástól eltérően értelmezik a jogszabályokat. A pontos adózási következmények csak az egyes ügyfelek egyedi körülményei alapján ítélhetők meg. Az adójogszabályok a jövőben változhatnak. Jelen hirdetés a CIB Bank Zrt. részéről nem minősül ajánlattételnek, vagy befektetési tanácsnak, célja kizárólag a figyelem felkeltése.
*az első forgalmazási napon 2009. február 3-án
(x)
Itt az újabb fordulat: mégis találkozhat hamarosan Putyin Trumppal
Megszólalt a befolyásos orosz politikus.
Gombamód szaporodnak a milliárdosok – nem saját teljesítményükből, csak jó helyre születtek
Semmit nem kellett tenniük érte.
Íme a teljes lista: ezekben a kerületekben pörögnek a leggyorsabban a lakások
A Duna House tette közzé a legfrissebb számokat.
Az év legbotrányosabb kampánya után felrobbant ez a befektetés - Videó
Alig négy hónap alatt 140 százalékot ment a részvény.
Lassú, de kitartó növekedés jöhet a padlóra került szektorban
A Mapei szerint az Otthon Start hitel és az energetikai felújítási program segít stabilizálni a szektort.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

