Szűts Ildikó kapta a legkiválóbb női vezetőnek járó AmCham-díjat (x)
A döntőbe öt hölgy került: Király Júlia , a Magyar Nemzeti Bank alelnöke; Matheidesz Réka , a WAMP alapítója és ügyvezető igazgatója; Patzauer Éva , a Csodalámpa Alapítvány alapítója és ügyvezetője; Sándorné Kriszt Éva , a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, illetve Szűts Ildikó , az OTP Bank vezérigazgatói tanácsadója és kommunikációs igazgatója.

Szűts Ildikó, OTP Bank
A Magyar Postánál eltöltött évei alatt, az 1990-es évek elejétől magas szakmai színvonalon és nagy empátiával dolgozta ki és vezette be az addig ismeretlen humán erőforrás-menedzsment és szervezetfejlesztési modelleket és a humán kontrolling rendszert. Az érdekképviseletekkel való együttműködés során páratlan konfliktuskezelési és tárgyalási sikereket ért el, válságos periódusokban is végig megőrizve a munkabékét. A nehéz feladatokat nagy érzékenységgel, ugyanakkor megfelelő humorérzékkel párosítva sikeresen oldotta meg. Vezetése alatt a Magyar Posta nem szorult állami támogatásra, és a HR szervezete számos nemzetközi díjat nyert. Jelenleg az OTP Bank kommunikációs igazgatójaként tevékenykedik, munkásságával ott is példát állítva a fiatal női vezetők számára.
A Női Kiválósági Díjról:
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara az idén másodszor adja át a Női Kiválósági Díjat, hogy olyan nők teljesítményét ismerje el általa, akik szakmájukban és magánéletükben is sikeresek és mások számára is példamutató, inspiráló életet élnek. A DDB által tervezett kampány látványvilága is ezt az összetett szerepkört és a kiemelt vezető szerepet jeleníti meg egy igencsak feminin jelképrendszeren, egy női cipősszekrényen keresztül.
Dr. Jádi Németh Andrea, a zsűri elnöke elmondta, hogy "a cipősszekrény, nem véletlenül, erős sztereotípiára épít, számtalan szerepet jelenít meg. A vezérmondat (’Minden sikeres női vezető mögött van jó néhány pár cipő’) azonban megfordítva is igaz, minden cipő mögött ott a nő; a kimagasló női vezető pedig nemcsak a szerepeivel, feladataival él együtt, hanem egy csapatot finom női beleérző képességgel, de következetesen és hatékonyan vezetni, motiválni képes példamutató, irányító személyiség. A díj tehát ebben az értelemben nem "karrier-díj", hanem elismerésre, követésre méltó emberi-női értékek, magatartásformák, életstílus, életvezetés komplex értékelése."
A kitüntetést a Morgan Stanley kezdeményezte, amely 2007 óta a konferencia támogatója. Az ötletet a hongkongi AmCham és az ottani Morgan Stanley hasonló közös elismerése adta. Fogarasi Norbert, a budapesti iroda vezetője elmondta: “A fő különbség a magyar és a hongkongi program között az, hogy mi nem pusztán az üzleti sikerekre fektettünk hangsúlyt, hanem a teljes embert, életutat és harmóniát díjaztuk." Mayer Zsolt, a zsűri tagja, a Mars Magyarország, a rendezvény másik fő támogatójának képviselője hangsúlyozta, hogy vállalatuk rendkívül fontosnak tartja a konferencia felkarolását, mivel cégük is évek óta kiemelten fontos témakánt kezeli az esélyegyenlőséget, illetve a női karrierút támogatását.
Az AmCham-ről:
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) egy kormányzattól és pártpolitikától független civil szervezet, amely közel 450 tagvállalat érdekeit képviseli immár 22 éve. Az AmCham célja, hogy az amerikai és a nemzetközi üzleti élet vezető képviselője legyen Magyarországon, valamint, hogy hozzájáruljon az ország nemzetközi versenyképességének javulásához. A Kamara tevékenységének három fő pillére: a csoportos érdekképviselet, rendezvények szervezése és a szolgáltatások. Az érdekképviselet szakmai hátterét az AmCham-en belül működő 14 szakbizottság adja. Ennek az átfogó, csoportos érdekképviseletnek része az esélyegyenlőség fontosságának napirenden tartása is.
További információért és interjú lehetősége érdekében kérjük, keresse Juhász Zsófiát (telefon: +36 1 266-9880, fax: +36 1 266-9888, e-mail: zsofia.juhasz@amcham.hu).
(x)
Rogoff: A megszorításellenes közgazdaságtan mindig is egy veszélyes illúzió volt
A Harvard professzorának cikke.
Tortával próbálta engesztelni a pápát a vatikáni nagykövet
Korábban Ferenc pápát sokat bírálta.
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
