Közösségi szerepvállalás (x)

"Új missziónkban a társadalmi jólét érdekében helyi közösségek mozgósításával érjük el az élet minőségének javulását Magyarországon. Az Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország egyike Magyarország legrégebbi civil szervezeteinek. Emberi, tárgyi és pénzügyi forrásokat hangolunk össze annak érdekében, hogy eredményesen és hatékonyan oldjuk meg a felmerülő társadalmi szükségletek kielégítését. Arra törekszünk, hogy hosszú távú, proaktív, fenntartható megoldásokkal válaszoljunk a társadalmi kihívásokra.
Alapításunk óta közel 110 közösséget támogattunk, magánszemélyek és vállalatok által nyújtott adományokból. Programjaink és események jelentős figyelmet fordítanak a különböző társadalmi szükségletekre, valamint vállalatok társadalmi felelősségvállalásának szükségességére is. 2013-tól bővítjük alapítványunk programjait, ezzel elősegítve a pozitív társadalmi hatásváltozást az Egészségügy, az Oktatás és a Szociális Jólét területén. Elindítottuk új programunkat, a Közösségi Szerepvállalás-t, amely hatékony eszköze az információk összegyűjtésének, a közösségi szükségletek felmérésének és azok megoldásának. Lelkesedést és érdeklődést érjünk el a témában, és minél több embert vonnunk be az új programba, annál szélesebb körben tudjuk elkötelezni őket egy-egy nemes ügy mellett. A Közösségi Szerepvállalás nem egy start - stop tevékenység, hanem folyamatos része a szervezeti kultúránknak, melyben mindig keressük az új lehetőségeket. Készek vagyunk, és elkötelezettek amellett, hogy egy közös platformon összehozzuk az érdekelt feleket azért, hogy segítségükkel közösen megtervezzük és végrehajtsuk programunkat.
Saját gyermek balesetvédelmi programunk - amely töretlenül folytatódik - az elkerülhető gyermekbalesetek megelőzésére fókuszál, hiszen Magyarországon a gyermekhalálozásnak ez az elsődleges oka. A pedagógiai módszertan mellyel, tanítunk interaktív, és nem azt mutatja be, hogy "mit ne tegyenek?" a gyerekek, hanem azt, hogy biztonságosan viselkedni nem megerőltető dolog. Önkéntes tanárokat képzünk saját, vezető szakembereink által az iskolai képzésre, és ezáltal képesekké válnak arra, hogy programunkat saját maguk tudják tanítani további osztályok számára. A tanári oktató csomagot térítésmentesen biztosítjuk az iskoláknak. Az indulás óta az ország különböző településein 115 iskolában 217 önkéntes tanárt képeztünk, ezzel megteremtve annak lehetőségét, hogy az iskolákban tanuló közel 23 000 gyerek kapja meg az oktatást.
Munkánkat nagy lendülettel és optimizmussal folytatjuk, bízva az olyan emberekben és a vállalatokban, melyek mellénk álnak és segítenek céljaink elérésében."
Kapcsolat:
Tamás Füzesy, ügyvezető
Tel.: +36 1 236 9731
e-mail: tamas.fuzesy@unitedway.hu
Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország
Postacím: H-1134 Budapest, Váci út 33. III. em.
Bejegyzett név: Erőforrás Alapítvány
Székhely: H-1061 Budapest, Andrássy út. 11.
Adószám: 18093951-1-42
Bankszámlaszám: 10102244-06753300-01003000
Web: www.unitedway.hu


Az összeomlás határára került a gyermekvédelem, milliárdokat mozgósít a kormány
Azonnali beavatkozás jön.
Rekordot dönt az e-rolleres balesetek száma – mutatjuk, mit hozhat az új KRESZ
Meghökkentő számok várják a varázsképletet.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben? - Interaktív online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Láthatatlan verseny zajlik a tengerek alatt, és Európa számára egyre nagyobb a tét
Kétszáz méteres tornyokban készül a kontinens energiajövője.
Most érdemes figyelni! Milliárdos vételi hullám jöhet a SpaceX-ben
Hatalmas vásárlások indulhatnak.
Egyre közelebb vagyunk a 24 órás tőzsdei kereskedéshez
Estig lehet majd kereskedni a részvényekkel.
Bármi megtörténhet az utolsó pillanatban, olyan kiélezett a küzdelem – Végleg ledől a tűzfal a radikálisok előtt az északi mintaállamban?
Szoros lesz a befutó Észak-Európa vezető hatalmában.
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Energiaársokk közeleg - mekkora ütést kaphat Magyarország?
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború újabb fordulata ismét megdobta a gáz, az áram és az üzemanyagok... The post Energiaársokk
6G: az adatvédelem új kihívásai a következő generációs hálózatok küszöbén
A német adatvédelmi hatóságok konferenciája (DSK) 2026. június 17-én állásfoglalást adott ki az integrált érzékelési és kommunikációs (Integrated Sensing and Communication, "ISAC") tech
Mennyire erős valójában a 360-as forint?
A 350 körüli euróárfolyam egyelőre csak rövid kitérőnek bizonyult: az energiaárak emelkedése és a nagy jegybankok kamatfordulata egyaránt gyengíti a forintot. Rövid távon a 360... The post M
Fűtési szezon előtt mindenki a rezsit nézi. De lehet, hogy a bankszámládon buksz el egy havi számlát
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy kiadás, ami ugyanúgy csendben viszi a pénzt, mégis kevesen nézik meg: a bankszámladíj. Pedig
Japán kutatók megoldhatták, ami évtizedek óta nem sikerült: műanyagot állítottak elő - mikroplasztik nélkül
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig nagyjából 200 óra alatt maradéktalanul elbomlik. A RIKEN Kutatói
Gazdagok vagyunk már?
Sokszor megfordul a fejemben, de KonyhaTündér is sokszor kérdezi, hogy annyi munka, lemondás és befektetés után gazdagok vagyunk-e már. Most ezért felteszem a kérdést: te gazdag vagy már? Több
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.

