Velünk a forint gyengüléséből is profitálhat! (x)
A forinttal legkönnyebben a forex avagy devizapiacon kereskedhetünk, amely egyben a világ legpezsgőbb, leghatalmasabb piaca is. A világ bankjai a Föld minden országában devizaárfolyamokat jegyeznek, valamint kereskednek egymással. Ez a virtuális háló a globális devizapiac, ahol egy napi forgalom eléri akár a 4000 milliárd dollárt is. Ekkora tétel már többszörösen meghaladja a világ összes tőzsdéjének napi forgalmát.
Hogyan kereskedünk a devizákkal? Mindig párban: a forint esetében például ez leggyakrabban az euró/forint, vagyis az EURHUF devizapárt jelenti. Ha a forint gyengülésére számítunk, akkor a forintot eladjuk és eurót veszünk, míg forinterősödésre számítva ennek éppen az ellenkezőjét tesszük, vagyis eurót váltunk forintra. Ez az egyszerű folyamat teszi lehetővé, hogy a devizapiacon mind az árfolyam emelkedése mind pedig gyengülése egyaránt meglovagolható legyen.
AlfaTrader - akár 10 filléres EURHUF spread
Mikor tudunk kereskedni? Mivel a Föld valamely országában, mindig nyitva vannak a devizaárfolyamot jegyző bankok, így a forex piacok a nap 24 órájában nyitva tartanak, magyar időzóna szerint vasárnap este 10-től pénteken este 10-ig.
A devizapiacok másik előnye a gyakorlatilag korlátlan likviditás. Ez teszi lehetővé, hogy bármikor és kisbefektetői szemmel bármekkora mennyiséget vegyük vagy adjunk.
Végezetül, amik egyre népszerűbbé teszik az FX piacokat a kisbefektetők számára, azok a trendelő árfolyamok, illetve azon belül az árfolyamok jelentős hullámzása, ami jó kereskedési lehetőségeket teremthet. Ezt tapasztalhatjuk akár forint árfolyamgörbére pillantva is, amely éppen emelkedő trendben van.
Ha forinttal szeretne kereskedni, az egyik legkedvezőbb kondíciókat az AlfaTrader kínálja, ahol már akár 10 filléres spread-től kereskedhet az EURHUF devizapárral.
AlfaTrader, a megbízható forex partner.
- Magyar ügyfélszolgálat
- Angol befektetési számla biztonsága - 50,000 angol fontos befektetővéfelmi alap (18,000,000 Ft)
- Közvetlen kereskedés a bankközi piacon - No dealing desk
AlfaTrader demószámla letöltés.
Tőzsdei oktatóink és forex szakértőink akár személyesen is rendelkezésére állnak, hogy segítsék sikeres kereskedését.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Döbbenetes dolgot állít a légkondicionálókról egy friss kutatás
Megváltoztak az európaiak szokásai.
Betiltaná a politikusok bennfentes kereskedését a republikánus szenátor – Donald Trump teljesen kiakadt rá
Ráadásul a demokratákkal szavazta meg.
Jön az újabb bezuhanás? Menekülnek a kockázattól a magyar alapkezelők!
Azt is leírták, mitől tartanak leginkább.
Úgy adósodnak el a magyarok, mintha nem lenne holnap
Mi áll a személyi kölcsönök sikere mögött?
Ukrajna vált a világ vezető hatalmává a modern háborúk kulcsfegyverében: a nyugatiak is csak másolják
Súlyos figyelmeztetést kapott Európa és az Egyesült Államok.
Máris megrettent a feltörekvő nagyhatalom Donald Trumptól - Csúnyán hátat fordított Oroszországnak
Életbevágóan fontos piacait veszíti el Moszkva.
Új uniós vizsgálat jöhet Paks II. kapcsán, ami akár az egész projektet elkaszálhatja
Tordai Bence panaszt nyújtott be Brüsszelben.
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
