Így védte ki egy magyar cég a szinte elkerülhetetlen összeomlást (x)
Horváth Gábor: Ez egy családi vállalkozás, édesapám 1990-ben alapította a céget egy fővel és 1 millió forint törzstőkével. Akkor a cég tevékenysége még csak az építőiparra korlátozódott, de nem generál kivitelezéssel foglalkoztunk, hanem alvállalkozói munkákkal. A cég mára már odáig fejlődött, hogy volt olyan évünk, amikor 240 alkalmazottunk volt, és jelenleg a cégcsoport saját tőkéje pedig több mint 3 milliárd forintot tesz ki. Több lábon állunk, a tevékenységünk 80 százalékát az építőipari generál kivitelezés teszi ki, ami azt jelenti, hogy egyrészt részt veszünk közbeszerzési eljárásokban, és saját vállalkozásban építünk társasházakat. Emellett műanyag és alumínium nyílászárókat gyártunk, illetve fa nyílászárók forgalmazásával is foglalkozunk. A cégcsoport tulajdonában áll két étterem és egy edzőterem is Nyíregyházán.
P.: Jelenleg milyen nagy projekten dolgoznak?
H. G.: A jelenlegi legnagyobb saját beruházásunk egy fitness komplexum. Már rendelkezünk egy körülbelül 1000 négyzetméteres fitneszteremmel, és most építünk egy 3500 négyzetméteres rekreációs központot, amelyben többek között 4 squashpálya, egy wellness részleg, egy nagy aerobic terem, és egy bokszterem is helyet kap. A nagy projektjeinket banki forrásból finanszírozzuk, ennek a projektnek a kapcsán a CIB Bankon keresztül veszünk részt a Növekedési Hitelprogramban. Továbbá egyéb közbeszerzési munkák is folyamatban vannak, főleg ebben a térségben.
P.: Az ingatlanpiacot különösen súlyosan érintette a válság. Mi segített a válságos időszak átvészelésében?
H. G.: Amikor beütött a válság, az értékesítési célú társasházépítés teljesen leállt, nem tudtuk eladni a lakásokat. Ekkor áttértünk a bérlakásépítésre, és bevezettünk a piacon egy teljesen új konstrukciót. Ennek lényege az, hogy a lakók bérlik a lakást, és vásárlás esetén önerőként beszámítjuk az addig befizetett összeget. Ez a konstrukció akkoriban teljesen egyedülálló volt, ezzel senki más nem foglalkozott, mert ez egy meglehetősen tőkeigényes konstrukció. De ez mindenkinek kedvezett, mert mi hasznosítani tudtuk a lakásainkat, a fiatalok új lakásba tudtak költözni, a bankok hitelt tudtak adni, és persze az államnak is jó volt, hiszen mi így adót fizettünk. Nem beszélve arról, hogy az alkalmazottainkat foglalkoztatni tudtuk és így nem kellett a létszámot jelentős mértékben csökkenteni. Az ingatlanpiac éledezését mi az idei első negyedévben éreztük meg igazán, tavaly még 50-60 üres lakásunk volt, de az év elején már jelentősen nőtt az emberek igénye a lakásvásárlásra és lakásbérlésre.
P.: Tervezik már azt, hogy a jelenlegi menedzsment kinek adhatja át a stafétabotot?
H. G.: Ahogyan említettem, édesapám alapította a céget, és ő már 60 éves, a nővérem és én képviseljük a cég következő generációját. Mindketten közgazdászok vagyunk, a stafétabot átadása már most folyamatban van nálunk.

Mit mond a szakértő?
Megszólalt a Roszatom is a Paks II.-t érintő uniós bírósági döntésről
Határozott véleményt mondtak az esetről.
Megrohamozták a befektetők a kínai óriáscég papírjait
Nagy volt az érdeklődés a rekordösszegű kibocsátás során.
Csökkentek az árak a budapesti új lakásoknál? - Itt a magyarázat
A négyzetméterárak meg nőttek.
Az ilyen ingatlanok iránt nőhet az érdeklődés az Otthon Start miatt
Eltér a várakozás Budapesten és vidéken.
Beolvad az ÉMI a Közlekedéstudományi Intézetbe az év végével
Tanúsítási, megfelelőségértékelési és egyéb tevékenysége változatlan marad.
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.


Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.