Fejlesztések a Telekom budapesti vezetékes hálózatán (x)
- A tavalyi év során indult fejlesztéseknek köszönhetően Angyalföldön (XIII. kerület) 68 ezer, Csepelen (XXI. kerület) 8.700 háztartásban vált, illetve válik elérhetővé a Telekom nagysebességű, szélessávú internetszolgáltatása.
- 2016 első félévében Kőbányán (X. kerület) 1.400 háztartást érintett a fejlesztés
- Idén júniusban megkezdődött Budapest XII. kerületében is a hálózat korszerűsítése. A munkálatok több szakaszban indulnak a kerületben, az első néhány száz háztartásban már 2016 szeptemberétől élvezhetik a Telekom ügyfelei a gyors internet biztosította szolgáltatásokat, majd fokozatosan egyre nagyobb területeken válik elérhetővé az új hálózat. A cég tervei szerint 2016. év végéig több mint 10 ezer, 2017 nyaráig pedig összesen közel 17 ezer hegyvidéki otthonba jut el a Telekom szélessávú hálózata.
- Folytatódnak a tavaly elkezdett fejlesztések Zuglóban (XIV. kerület) és Újbudán (XI. kerület) is, nyár végére előbbiben több mint 22 ezer, utóbbiban összesen több mint 10 ezer háztartásban élvezhetik majd a Telekom ügyfelek az új szolgáltatásminőséget, de jelentős hálózati képesség javulás várható 2016 második felében Óbuda (III. kerület) és Józsefváros (VIII. kerület) egyes részein is.
- A nyár folyamán befejeződnek a fejlesztések Pilisborosjenő, Biatorbágy, Törökbálint településeken az agglomerációban.

A Telekom tavaly gyorsította fel nagysebességű, szélessávú vezetékes hálózata fejlesztését, ennek eredményeként országszerte további 464 ezer háztartásban tette elérhetővé saját költségén a legalább 30 Mbps sebességű hozzáférést. Idén önerőből további félmillió háztartást kíván elérni, amelyből június végéig több mint 400 ezer háztartás lefedése valósult meg. Így összesen jelenleg már több mint 2,5 millió háztartásban elérhető a nagysebességű, szélessávú internet a Telekom hálózatán.
(x)
Tűztenger borítja be Dél-Európát – Már egy kisebb országnyi terület vált a lángok martalékává
Súlyos erdőtüzek pusztítanak.
Itt a beismerés: elmarad a repülőrajt és jövőre is kérdéses
A növekedés 1 százalék lehelet a korábban prognosztizált 2,5 százalék helyett.
Ennél világosabb üzenetet nem is küldhetett volna von der Leyen Zelenszkijnek: ezt várja el az EU Ukrajnától
A korrupcióellenes szervek függetlenségéről van szó.
Egyre erősödnek azok a brüsszeli hangok, amelyek megvonnák Magyarország mentességét az orosz gáz ügyében
Fokozódik a politikai nyomás.
Szenvednek a hőségtől a japánok, több mint 10 ezren kerültek kórházba
Egy hét leforgása alatt.
Rejtélyes balesetet szenvedett egy katonai helikopter Németországban – A személyzetnek nyoma veszett
Kerozin árasztotta el a folyót, amelybe belezuhant, nehéz a mentés.
Lecsapott az ítéletidő Magyarországon: az interneten is nagy hullámokat vetett
A keresésekben is meglátszott az extrém időjárás.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
