A borfesztivál, ahol egyszerűen ott kell lenni (x)

A Budavári Palota udvarainak rekonstrukciója újabb szakaszhoz érkezett, így a vendégek ismét birtokba vehetik a Borfesztivál eredeti területét a megújult Halászó gyerekek teraszával, Savoyai terasszal, és a Csikós udvarra vezető, újraépített rámpával együtt. A régi és az újjászületett területeken a programok, a bor- és gasztronómiai kínálat is különösen exkluzívnak ígérkezik. Soha ennyi nemzetközi márka nem jelent még meg, mint idén. Az itthon forgalmazott champagne-ok szinte teljes szortimentje kóstolható lesz, crémant-ok, cava-k és a hazai pezsgőmárkák nemes versengése mind a látogatók kegyeit keresik majd.
Ahogy azt már megszokhattuk, hazánk összes borvidéke képviselteti magát a több mint 100 kiállító borász és borkereskedő által.
Egy régi álom válik valóra, hiszen díszvendégként az Amerikai Egyesült Államokat üdvözölhetjük: Kaliforniából, Washington államból és Oregonból érkeznek fantasztikus borok, melyekhez klasszikus amerikai ételeket is kóstolhatunk.
Amerikai álom
Idén egy régóta dédelgetett álom válik valóra, hiszen a Budapest Borfesztivál vendége az Amerikai Egyesült Államok lesz. Két standon három állam kiemelkedő képviselőitől lehet izgalmasabbnál izgalmasabb borokat kóstolni. A híres, filmekben is gyakran visszaköszönő Napa-völgyi borvidék mellett lehetőség lesz a többi kaliforniai régióval is ismeretséget kötni. Akik inkább a hűvösebb klíma tételeit kedvelik, azok is megtalálják a számításukat: a nyugati parton, Kanada határát súrolja Washington állam, hozzá csatlakozik Oregon, ahonnan a legkiválóbb borok érkeznek a Borfesztiválra. Mindenképpen izgalmas program megkóstolni egymás mellett a két teljesen eltérő klimatikus adottsággal rendelkező állam elsősorban francia szőlőfajtákból készített borait.
Ínyencek terasza
A megújult Halászó gyerekek terasza ad otthont a Budapest Borfesztivál vadonatúj programjának, az igazi kulináris élményeket nyújtó Chef Market Gourmet Udvarnak.
Öt elsőrangú vendéglátóhely várja az ínyenceket, hogy a hely eleganciájához idomulva a kiváló minőségű borokhoz igazi gourmet fogásokat is kóstolhassanak.
A YAMA Budapest séfje, Endrődi Péter ázsiai fúziós ízvilágú csirkesalátával, és különlegesen pikáns tom yum levessel tervezi elcsábítani a Borfesztivál közönségét, míg az Arany Kaviár standjánál ízelítőt kaphatunk Kanász László és José Guerrero közös munkájának gyümölcseiből, újdonságuk a burgerre halmozott rák és kaviár lesz. A Bobajka egy frissen debütált étterem, amely a fesztiválon megmutatja, milyen is a hamisítatlan zempléni bobajka, illetve séfjük tokaji boros, riolitos libamáj terrine-nel és mangalica tarjás rizskásával kápráztatja el a vendégeket. A FELIX Kitchen&Bar étterem executive chef-je, Katona Dániel a híres aranygaluskájuk mellett olyan különlegességekkel is készül, mint a libamáj, a kecskehús, vagy a tokaji gél. Segal Viktor keze nyomán született meg a Vulcanus Pince és Borterasz csodás szigligeti panorámájában a pancetta, és az abból készült porchetta szendvicsek, valamint a ropogós malac sült, a Pork Belly, legnagyobb örömünkre.
A Gourmet Udvar különlegességei mellet találunk még bőven felfedezni valót a gasztronómiai kínálat étlapján. A vendégországra hangolva válogathatunk barbecue ételek, hamburgerek széles felhozatalából, de az összkép sem veszít nemzetközi sokszínűségéből: lesz többek között blini minipalacsintán tálalt kaviár, füstölt hal, litván sajt, belga pástétom, osztriga, olasz pizza, bruschetta, marinált lazac, pármai sonka és fürj pho leves rizstésztával. A hazai gasztronómia remekei sem hiányozhatnak majd, hiszen a már megszokott, ám újragondolt klasszikus fesztiválételek mellett házi kolbászokat, kiváló magyar sajtokat, ropogós borkorcsolyákat és itthon pörkölt kávét is kóstolhatunk a Borfesztiválon.
Izgalmas felfedezések
Noha az elmúlt években a Budapest Borfesztiválon egyre inkább a fesztivál hangulat vált hangsúlyossá, a kezdetek óta fontos küldetése a rendezvénynek a borértő közönség szakmai érdeklődésének kielégítése. Idén sem lesz ez másként, íme a menü a tematikusan borozni vágyók számára. A VinAgora Felfedezettek Háza standnál igazi kincsekre lelhetnek a felfedező hajlamúak, hiszen olyan, jellemzően kisebb, többnyire családi, kevésbé ismert borászatok váltják egymást a négy nap alatt, akik önállóan nem jelennek meg a fesztiválon, de figyelemre méltóan szerepeltek a VinAgora Nemzetközi Borversenyen.
Nem csak a VinAgora legjobb borai tűnnek fel a fesztiválon, hanem más rangos külföldi események érmesei is. A Borfesztivál All-Stars program keretében azok a hazai tételek kerülnek bemutatásra, amelyek az idei évben valamely magasan jegyzett nemzetközi megmérettetésen kimagaslóan szerepeltek, és kóstolhatók a Palota udvarain. A Borfesztivál hagyományosan a szüret, vagyis az új évjárat megszületésének idejére esik, így kézenfekvő, hogy az újdonság ereje és szimbolikája más formában is megjelenjen. A Borfesztivál Premier program keretében olyan borokkal ismerkedhetünk meg a kiállítóknál, melyek a rendezvény hetében debütálnak a piacon.
Ajándék VinAgora kóstoló
A nagy sikerre tekintettel idén is mindenki ajándékot kap, aki belépőjegyet vásárol: megkóstolhatunk a megújult Savoyai teraszon található VinAgora kóstolóstandoknál egy olyan bort, amely sikeresen szerepelt a 2022-es VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Hogy melyik bor lesz ez, azt részben a szerencse dönti el, de az biztos, hogy csak jó választás van! Egy további ajándék kóstoló elkortyolása mellett megismerhetjük a legmodernebb okosotthonok koncepcióját: nem kell mást tenni, mint feliratkozni a projektről szóló, érdekes és izgalmas híreket tartalmazó hírlevélre. A VinAgora standot a LAKE11 – Home & Park támogatja.
Nébih Borkvíz Bár
Ahogy a korábbi években már hagyománnyá vált, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága idén is izgalmas és tartalmas borismereti játékokkal járul hozzá a fogyasztók borokkal kapcsolatos ismereteinek elmélyítéséhez, valamint a tudatos és mértékletes alkoholfogyasztás népszerűsítéséhez. A fesztiválon a tudásmegosztó borismereti játékokhoz ezúttal a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) munkatársai is csatlakoznak, hogy a látogatók stílusos környezetben ismerkedhessenek a KMÉ-védjeggyel, amely a kiváló minőséget hivatott tanúsítani.

Stílusokra hangolva
A Borfesztivál két színpada több, mint 30 produkciót kínál a szórakozni vágyóknak. Idén igazi stíluskavalkád várja a fesztiválozókat, hiszen pop, jazz, blues, gospel, cumbia, funky, sanzon, autentikus népzene is szerepel a zenei étlap kínálatán. Kis ízelítő, a teljesség igénye nélkül: az MVM Next színpadot első nap este a Muzsik és Volkova, illetve a Los Orangutanes veszi birtokba, velük párhuzamosan a Kisszínpadon a Cherries, Orbay Lilla & Stummer Márton duó és Kovács Linda & Bögöthy Ádám lesznek hallhatók. Péntek este többek közt Szeder, a Jazzbois és Candy Men fog nekünk játszani, míg szombaton a Tárkány Művek, Marcello and The Flaming Boopers és a Kodály Spicy Jazz adja meg a hangulatot a kóstoláshoz. Vasárnap pedig Sena, az Uljana Quartet és a Canarro lép színpadra. Csütörtökön, pénteken és szombaton a Jazzy Rádió DJ-je ígér igazi parti hangulatot, amit az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva kár lenne kihagyni.
Új szolgáltatás: bor házhozszállítás a fesztiválról
A borfesztivál rendkívül széles kínálata kiváló alkalom arra, hogy új, eddig ismeretlen tételeket fedezzünk fel. A látogatók újonnan megtalált kedvencükből sokszor szívesen vásárolnának is többet egy-két pohárnál, de a palackok hazacipelése nem túl vonzó opció. Ezt a helyzetet kezeli egy új szolgáltatás a rendezvényen, melynek keretében egy nemzetközi, professzionális szállítmányozó cég jóvoltából bárki feladhatja kiszemelt borait, belföldre vagy külföldre, akár ajándékba, akár saját részre. A szállítás menetéről és feltételeiről a kiállítóknál lehet majd tájékozódni.
Hangszerrel a kézben
A Budapest Borfesztivál idén 25. alkalommal rendezi meg a Jótékonysági Borárverést, mely során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat különböző projektjei megvalósulásához járul hozzá. A magyar borászok idén egy egészen különleges célkitűzéshez ajánlották fel legkülönlegesebb tételeiket, ugyanis az idei árverésen a Szimfónia program számára kerül felajánlásra a bevételt. A zenei esélyteremtő programban résztvevő kiemelten tehetséges gyerekekből összeállt egy zenekar, amely már többek közt járt Salzburgban, játszott az A38 hajón, illetve több alkalommal is felléphetett a Zeneakadémián. A szeretetszolgálat következő célja, hogy saját busszal hordhassák a gyerekeket próbákra, illetve koncertekre, így idén a Budapest Borfesztivál erre gyűjt, sok nagylelkű borász segítségével.
A SPAR Magyarország a Budapest Borfesztivál főtámogatója
A vállalat évtizedek óta eltökélten segíti a hazai borkultúra fejlődését, polcain kínálva a kiváló magyar borászatok tételeit, 2007-től pedig a rendezvény főtámogatójaként is népszerűsíti a magyar agrárium egyik legfontosabb produktumát. Tavaly a cégcsoport 12,94 millió palack bort forgalmazott, ennek 86 százalékát a minőségi borok jelentették. A termékkör 2021-es 6,7%-os növekedését követően 2022 első hét hónapjában enyhe mértékben, de tovább nőtt a borok forgalma. Az eladási listát a korábbi évekhez hasonlóan a fehérborok vezették.
A SPAR idén szeptemberben is kiadja hagyományos őszi borkatalógusát, kötődve így is a Budapest Borfesztiválhoz. Ebben nemcsak SPAR Válogatás-borokat és díjnyertes tételeket találnak a fogyasztók, de a borkultúra-gasztronómia világába is bepillantást nyújt népszerű bor-étel párosításokkal. A vállalat standján az Oroszlános udvar előtt szeptember 8-11. között a kivételes minőségű SPAR Válogatás és SPAR Válogatás Curioso címkével ellátott borok várják a vendégeket. Ezek az egyedi tételek kizárólag a SPAR és INTERSPAR áruházakban kaphatók.

A SPAR Magyarország a Borfesztiválhoz kapcsolódva két akciót is indított a fesztivál alkalmából. Aki augusztus 25. és szeptember 7. között a SPAR, City SPAR vagy INTERSPAR áruházakban 15 ezer forint felett vásárol, kasszakupont kap, amellyel a Budapest Borfesztiválon féláron vásárolhatja meg a belépőjegyet. A SPAR-standon pedig minden harmadik elfogyasztott pohár bor után a negyedik ingyenesen jár.
A Budapest Borfesztiválra a csütörtöki belépőjegyek 5.900, a pénteki és szombati jegyek 6.400, a vasárnapiak 5.500 forintért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben a rendezvény (www.aborfesztival.hu) oldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat, egy pohártartó szütyőt és egy kóstolót a 2022-es VinAgora Nemzetközi Borverseny boraiból.
Újdonság, hogy a korábbiaknál nagyobb számú, kényelmes ülőhely régi látogatói igényt elégít ki, és az időszakonként már kicsit kényelmetlen zsúfoltság is garantáltan megszűnik majd a konkrét napra váltandó belépőjegyek bevezetésével.
Nincs más hátra, mint tollat ragadni, és nagy piros betűkkel beírni a naptárba: „Borfesztivál a barátokkal szeptember 8-11. között a Budavári Palotában!”
Nyitva tartás:
Szeptember 8-9., csütörtök-péntek: 14.00–24.00
Szeptember 10., szombat: 12.00–24.00
Szeptember 11., vasárnap: 12.00–22.00
Fotók: Szigetváry Zsolt
(x)
Erste Bank: derült égből villámcsapásként ért minket az extraprofitadó megduplázása
A tavalyival megegyező nyereséget ért el a hitelintézet.
Merre tart a mesterséges intelligencia boom Magyarországon? Érkeznek a válaszok!
Jön a Portfolio AI & Digital Transformation 2025!
Az Otthon Starton kívül is jó döntés az ingatlan: kanyarban készül előzni a Fundamenta
A lakáskeresők igényei ma már túlmutatnak az előtakarékoskodáson.
Még rövidebb pórázra kötné az IDF-et Jeruzsálem? - Példátlan döntést hozott a védelmi miniszter
Újabb súrlódási pont a kormány és a hadsereg között.
Odapirított az MNB a biztosítóknak, máris léptek az utasbiztosításoknál
A szerződéses kikötések a fogyasztók számára egyértelművé váltak.
Kiszivárogtak Donald Trump célpontjai – Megérkezett az erősítés, gyakorlatilag bármikor megindulhatnak a bombázók
Ebből gyakorlatilag bármelyik percben háború lehet.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.

