Emlékszik még a legutóbbi gazdasági válságra? A jól ismert tünetek ismét jelentkeznek: a háztartások csökkentik kiadásaikat, elhalasztják vagy rosszabb esetben lemondják korábbi terveiket és megrendeléseiket. Ezért a vállalkozásoknak is létfontosságú, hogy mérsékeljék a költségeiket, de ez könnyen vezethet a forgalom csökkenéséhez.
Szerencsére mind a kiadások csökkentésére, mind a forgalom biztosítására megoldást kínál a Tudjukki.hu, egy platform, mely gazdasági visszaesés idején is összeköti a keresletet a kínálattal.
Mi történik recesszió idején?
Az egyre drágább számlák és a bizonytalanságtól való félelem miatt hamar megváltoznak a fogyasztói szokások. Pánikhelyzetben jellemző, hogy a megbízók elhalasztják a korábban betervezett megrendeléseiket, esetleg alternatívákat keresnek.
Ez a szolgáltatási szektornak is nehéz helyzetet teremt, hiszen a vállalkozások korábban biztosnak tűnő megrendelései is meghiúsulhatnak – ezt a legutóbb nehéz helyzetbe került napelemes kivitelezők példája is jól szemlélteti. Az ügyfélszerzés jól bevált csatornái elapadnak, ami pedig marad, az csak egyre drágábban használható. Így az ajánlások útján szerzett ügyfelek száma csökken, a hirdetési felületek (pl. Facebook/Google) díja emelkedik, a konkurencia és a készlethiány pedig további kihívásokat jelent.
Hol vannak ilyenkor az új megrendelők?
A kereslet bizonyos szolgáltatások iránt jelentős maradt a válság ellenére is, viszont a potenciális megrendelők óvatosabbak lettek. Emellett pedig a keresési szokások is alaposan megváltoztak. Az érdeklődők ma már elsőként az interneten tájékozódnak az árakról, és szakembert is itt keresnek. Igyekeznek több szolgáltatóval is kapcsolatba lépni, kínálatukat és áraikat összehasonlítani, valamint más felhasználók tapasztalatai és saját benyomásuk alapján dönteni.
Ennek ad teret a Tudjukki.hu, egy új platform, mely lehetőséget teremt a vállalkozásoknak az ügyfelekkel való kapcsolatteremtésre. Miután egy megkeresést a weboldal üzemeltetői ellenőriznek, az igényelt szolgáltatás alapján azt a közelben lévő elérhető vállalkozásoknak továbbítják. A verseny korlátozott, de az ügyfél így is több kivitelezővel veheti fel egyszerűen a kapcsolatot.
A vállalkozások a szolgáltatásukat kereső helyi ügyfelekkel azonnal kapcsolatba léphetnek, és ezzel könnyen új megrendelésekhez juthatnak. Egyre több megkeresés érkezik a Tudjukki.hu-n építőipari (fűtéskorszerűsítési, belsőépítészeti stb.) és üzleti (könyvelési, tanácsadási) projektekért, ahol csak a helyi szakember hiányzik a kivitelezéshez.
„Félő volt, hogy a továbbított címek kamu ügyfelek lesznek, vagy az ügyfelek elérhetőségei lesznek érvénytelenek” – emlékszik vissza Kara Roland villanyszerelő, a Gentle Electrik Kft. vezetője a kezdeti kétségeire. „A regisztráció után már láttam, hogy ilyenről szó sincs. Rövid idő alatt több megrendelést is szereztem.”
Ugyancsak pozitívan csalódott a Tudjukki kipróbálásakor Jászné Szabó Éva könyvelő is: „Van elég megkeresés, korlátozott a konkurencia, az ügyfelek pedig komoly érdeklődők és várják a hívásomat. Már az első telefonos egyeztetéskor tudok egy előzetes ajánlatot mondani, és azt tapasztalom, hogy ár helyett inkább szimpátia alapján döntenek az ügyfelek.”
Mit jelent ez az Ön vállalkozására nézve?
Bár a gazdasági visszaesés és a megnövekedett költségek spórolásra intenek, a szolgáltatóknak létfontosságú, hogy továbbra is biztosítsák szükséges forgalmukat. Az új projektekhez való hozzáférés elengedhetetlen a sikeres vállalkozások számára. Ezt kínálja a Tudjuki.hu, a megszokott hirdetési költségek és jutalékok töredékéért.
Szerezzen új megrendelőket a Tudjukki.hu segítségével
A platformon való jelenlét viszont önmagában még nem garancia a sikerre: a proaktivitás és a hosszú távra tervezés itt is kulcsfontosságú, mely az ügyfelekkel való gyors kommunikációval és jó viszonyra törekvéssel érhető el.
„Amint a weboldalon előszűrnek egy megkeresést, az ügyfelek igényeit és elérhetőségét rögtön megkapom e-mailben és SMS-ben, én pedig minél hamarabb igyekszem is őket felhívni” – meséli Éva.
Roland a kitartást és korrektséget említi meg, mint sikerének titkát: „Emberi árakon dolgozom, és nem egy munkán szeretnék meggazdagodni. A Tudjukkit is ebből a szempontból mérlegelem.” Módszerének köszönhetően már rengeteg kiváló értékelést szerzett a Tudjukkin, amivel még több ügyfelet tud meggyőzni, hogy őt bízzák meg új projektekkel.
„Az sem ritka, hogy egy egyszeri tanácsadásból lesz később komoly szerződéses ügyfél.” – erősíti meg Éva a kitartás fontosságát. „Igyekszem minden lehetőséget megragadni.”
Regisztrálja vállalkozását a Tudjukki.hu-n, és lépjen kapcsolatba új megrendelőkkel Ön is!
(x)
Új képességet villantott Kína, újabb stratégiai szektort hódítana meg
Cél a teljes önellátás.
Megjelent a rendelet: ezekben a városokban lesz újabb rozsdaövezeti lakásprojekt
Budapest III. és XI. kerületeiben, illetve Pécsett lehet újabb barnamezős lakóingatlan-fejlesztés.
Európa drasztikus lépésre készül: nagyszabású programmal szabadulna meg a kínai csapdából
Nem akarják ugyanazt a hibát elkövetni, mint az energiával.
Drámai pillanatok a Fekete-tengeren: így végződött a kamikazeakció
Már a harmadik hasonló eset történt a napokban.
Komoly csávában Putyin barátja: egyik napról a másikra két amerikai légibázis is megjelent a hátsókertjében
Öt hónapra kérte kölcsön Washington a repülőtereket.
Látványos szintet ért el az orosz hadsereg leépülése: elképesztő állapotok uralkodnak a csapatoknál
Mindegy mi történik, csak előre.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

