Háhner Petra

Cikkeinek a száma: 112

Változó úti célok: nem úgy nyaralunk, mint tavaly

Egy hónap sincs már a nyaralási szezon kezdetéig, így mindenki javában keresi a legjobb úti célokat. Mely országokba utaznak idén a magyarok, és milyen szálláshelyeket keresnek? Változnak-e az utazási szokások az olyan nyugat-európai országokat érintő események miatt, mint a bevándorlás és a terrorcselekmények? Ezekről kérdeztük a turisztikai szektor szereplőit a szezon indulása előtt néhány héttel.

Indul a fesztiválszezon: mire számítanak idén a szervezők?

Bár már májusban és júniusban is van néhány kisebb fesztivál, a csúcsszezon júliustól indul be. A legnagyobb könnyűzenei, kulturális rendezvények rekordszámú látogatót várnak idén. Körbenéztünk a hazai piacon, mire számítanak a szervezők.


A fesztiválturizmusnak egyre fontosabb szerep jut a magyar gazdaságban, és már csak egy hónap van hátra a csúcsszezon kezdetéig. A Portfolio által megkérdezett szervezők növekedésre számítanak az idei évben az előzetes jegy- és bérletértékesítések alapján. Utánajártunk, hogy állnak a szervezéssel, melyik napokra várnak teltházat, és mi a helyzet a munkaerőtoborzással.

A könnyűzene pörgeti a hazai fesztiválturizmust



Magyarországon évente mintegy kilencezer rendezvényt neveznek fesztiválnak, ezeknek 40 százaléka vonz tízezer főnél több látogatót - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség adataiból. Úgy látják, hogy a fesztiváloknak fontos szerepük van turisztikai és gazdasági szempontból, mert
  • megnyújtják a turisztikai főszezont;
  • csökkentik a turizmusforgalom Budapest- és Balaton-központúságát;
  • felpörgetik a helyszínül szolgáló városok gazdaságát.

A könnyűzenei rendezvények a legnépszerűbbek közé tartoznak a gasztronómiai fesztiválok mellett, és ezekből nincs hiány, egész nyáron minden hétvégére több is jut. A magyar fesztiválozónak fontos szempont, hogy sok rendezvényre SZÉP Kártyával is meg lehet vásárolni a belépőjegyet.

Sziget: a hétnapos bérletek is mindjárt elfogynak



A hazai fesztiválpiac legnagyobb szereplője a Sziget, ami idén augusztus 10-én kezdődik. Az esemény áprilisi sajtótájékoztatóján Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy idén gyorsabban fogynak a jegyek, mint eddig bármikor. A magyar fesztiválok közül itt a legborsosabbak a jegyárak, a napijegy ára 18 ezer forint, a 7 napos bérlet pedig most 82 ezer forintba kerül, de augusztus 1-től, illetve a helyszínen már 85 ezer forint lesz.

Mennyire nemzetközi a Sziget?

Égető problémát oldanának meg a női informatikusok

Égető problémát oldanának meg a női informatikusok

Az informatikában vannak a legjobban fizető és a legrugalmasabban végezhető munkák, a legtöbb pályaválasztás előtt álló lánynak azonban meg sem fordul a fejében, hogy erre a pályára lépjen. Programozás, fejlesztés, projektmenedzsment - miben a legjobbak nők, és miért van most rájuk égető szüksége a hazai gazdaságnak?

Ezt hozza nekünk az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény

A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) az EU és az Amerikai Egyesült Államok között a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térségét hozhatja létre. 2013 óta folynak a tárgyalások, aminek eredményétől mindkét fél új munkahelyeket és gazdasági növekedést vár. Dr. Sharon Freeman, az Amerikai Kisvállalkozói Egyesület (AASEA) elnöke szerint jelentős 21. századi kereskedelmi problémákat old meg a megállapodás aláírása, amiből a magyar kisvállalatok is profitálnak.

Itt épülnek idén új lakások Budapesten (x)

Az elmúlt hónapokban hihetetlenül felpörgött az ingatlanpiac: mindenki lakást akar venni. A szakértők úgy gondolják, hogy a tavalyinál jóval több, akár 12 ezer új lakás épülhet 2016-ban. Nagy kérdés persze, hogy mennyiért lehet majd megvenni ezeket, és hol juthatunk a legolcsóbban lakáshoz Budapesten. Mutatjuk a legérdekesebb fejlesztéseket, köztük azokat, melyek a május 6-8. között megrendezésre kerülő LAKÁS 2016 kiállítás és vásár kínálatában is szerepelnek.

Több ezer állást adott nekünk ez a szektor két év alatt

Több ezer állást adott nekünk ez a szektor két év alatt

Magyarország a shared service centerek egyik központjának számít Közép-Európában: csak az utóbbi két évben közel 6000 új munkahely jött létre a szektorban. A szolgáltató központok nemcsak Budapesten, hanem a vidéki városokban is javítják a frissdiplomások karrierkilátásait. A tévhittel ellentétben ez a munka jóval összetettebb a call centeres állásoknál, és egyre kevésbé elég hozzá a jó nyelvtudás. Kik és mennyi pénzért dolgoznak az ssc-kben?

Sokkal több digitális írástudóra van szüksége a magyar gazdaságnak

Egyre égetőbb probléma az informatikai munkaerőhiány Magyarországon, leginkább azért, mert nincs elég szakember a több mint 20 ezer üres állás betöltésére. A digitális alapkészségek elsajátítása továbbra sem jut megfelelő szerephez az oktatásban, pedig nemcsak az informatikai pályán nélkülözhetetlen. Ezen a téren igyekszik változást hozni, a Digitális Témahét nevű program, amely ma vette kezdetét több száz magyar iskolában.

A nagy olajsztori: így lehet sokat keresni az olcsó benzinen (x)

A nagy olajsztori: így lehet sokat keresni az olcsó benzinen (x)

Hónapok óta megállíthatatlanul zuhan az olaj árfolyama, aminek a magyar autósok örülnek, hiszen már literenként 304 forintért tankolhatnak. Azonban nem mindenki jár ilyen jól, sőt: a nagy olajipari cégek pénzügyi helyzete kezd megremegni, Vlagyimir Putyin Oroszország nagyhatalmi pozícióját félti, Elon Musk, a Tesla Motors első embere pedig az elektromos autóipar jövőjéért aggódik. A mostani olajválság súlyát egyesek az 1970-es évek olajrobbanásaihoz hasonlítják, amelyek akkor a második világháború óta nem tapasztalt gazdasági visszaesést hoztak. Kik lesznek a legnagyobb vesztesei és győztesei annak, ha ilyen alacsony marad, vagy tovább zuhan az olaj árfolyama?

Robotszakkör oldhatja meg az informatikai munkaerőhiányt

Programozást ma már az írni és olvasni tanulással együtt érdemes tanítani a gyerekeknek, mert programozói alapismeretek nélkül a mindennapokban és a munkaerőpiacon is nehezen boldogulnak majd. A robotszakkör például nem egy sci-fiből vett foglalkozás, hanem valós példa a magyar közoktatásból. Hogy lehet játékosan informatikát tanítani általános iskolásoknak, és miért van most erre égető szükség Magyarországon?

Bankban dolgoznék: közgazdász legyek, vagy fizikus?

A globális pénzügyi világban ma már nem elég a gazdasági tudás: programozói, matematikai és fizikai ismeretekre is szükség van, és mindezt lehetőleg egy személyben várják a cégek. Milyen tudásra törekedjen az, aki ebben a világban szeretne karriert építeni, és mik a hiánykompetenciák a magyar munkaerőpiacon? Mivel lehet a legkönnyebben megnyerni a munkaerőt, és átcsábítani a versenytársaktól?

Korrupciós körkép: mindenhol van, kivéve az én piacomon

A magyar cégvezetők a magyarországi üzleti élet szerves részének gondolják a korrupciót, de saját környezetükben állítólag nem tapasztalják a jelenséget. 2015-ben az adatvisszaéléstől tartottak a legtöbben, de inkább saját alkalmazottaiktól félnek, mint egy külső támadástól. Az EY felmérést készített a magyar kkv-szektor korrupciós kockázatairól, az eredmények nem meglepőek és nem is biztatóak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.