Újabb milliárdos óvodaépítés indul EU-pénzből Veszprémben
Porga Gyula (Fidesz-KDNP) az Egry úti körzeti óvoda területén tartott helyszínbejáráson azt mondta: a tizenegy csoportszobás óvodaépületből álló projekt teljes költsége meghaladja az 1,115 milliárd forintot, ebből 932 millió pályázati támogatás, több mint 183 milliót pedig az önkormányzat önerőként biztosított. A kivitelezést a helyi VeszprémBer Zrt végzi. A polgármester jelzése szerint a '70-es években készült és mára elavult épületet teljes egészében elbontják és egy új, a mai kor követelményeinek megfelelő ingatlant építenek.
A tizenegy óvodai csoportszoba és a kapcsolódó mosdók-öltözők között lesz teljesen akadálymentes is, emellett egy 360 adagos főzőkonyhát, orvosi szobát, valamint személyzeti helyiségeket is kialakítanak az új épületben - tette hozzá.A támogatott projektkereső adatbázis szerint az Egry úti óvodaprojekt a TOP-6.2.1-16-VP1 kódszámú, „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” című uniós pályázaton nyert el 932 millió forintnyi támogatást, amelynek 88%-a jön az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a projekt már tavaly november óta zajlik, az adatlap szerint pedig várhatóan 2021. augusztus 30-án zárul.
Ehhez képest a polgármester a tudósítás szerint azt mondta: az óvoda a tervek szerint jövő nyárra készül el, a gyermekeket addig ideiglenesen a város más intézményeiben helyezik el.
Porga Gyula a helyszínbejáráson arról is beszélt: a közelmúltban adtak át egy szintén új építésű óvodát a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton. A több mint 641 millió forintból épült intézményben öt óvodai és egy bölcsődei csoport kapott helyet.
A tudósítás itt sem említi, hogy a 641 millió forint honnan jön. A támogatott projektkereső adatbázis szerint a Gyulafirátóti óvoda újjáépítésére a TOP-6.2.1-15-VP1 kódszámú, „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” című pályázaton nyerte el a forrást a megyei jogú város, a pénz 88%-a itt is az ERFA-ból jön és a projekt megcélzott záródátuma most péntek, azaz szeptember 27.

Elismerte az ukrán főparancsnok: igazak a frontról érkező hírek – Jelentősen romlott a helyzet
Hatalmas offenzívába kezdtek az oroszok Zaporizzsjában.
Kimondta a neves pénzember: jön az AI-forradalom – Így készíti fel gyerekeit az új világra
Ezek remek tanácsok lehetnek - főleg pályakezdőknek.
Hétszeresére ugrott a Graphisoft Park profitja - Mutatjuk, mi áll a háttérben
Megemelte várakozásait a menedzsment.
Sokkoló videó jött az orosz hadseregről: totális leépülés látszik - Ezt már Moszkva sem hagyta szó nélkül
Megjött a magyarázat a Mad Max hangulatát idéző konvojra.
Fegyveres ámokfutót tombolt Pesten – Három autót rabolt el, egy idős ember is veszélybe került
Vélhetően valamilyen szer hatása alatt állt.
100 000 forint ingyen? Black Friday és személyi kölcsön: Íme a CIB bomba ajánlata
2025 novemberében bomba ajánlattal érkezett a CIB Bank: 100 000 forint jóváírást kaphatnak azok, akik november 30-ig Előrelépő Személyi Kölcsönt igényelnek, és megfelelnek a promóció felt
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

