Változott a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak ” című (GINOP-4.1.3 -19 kódszámú) felhívás és a változásokat összegző táblázat szerint:
- az eddigi 1,5-3 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatási tartomány 1-3 millió forint közöttire tágult
- eddig legalább 7,5 kWp-s, mostantól viszont minimum 5 kWp-s, maximum 15 kWp-s névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése is támogatható már.
- a támogathatóságból kizárt cégek körét módosították erre: "Az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével vagy feldolgozásával kapcsolatos beruházásokra irányuló projektek, kivéve az Annex I. termékek feldolgozását és előállítását végző, mezőgazdasági termelőnek nem minősülő középvállalkozások projektjei. Nem támogathatók a mezőgazdasági épületek, létesítmények energiahatékonysági és megújuló energiaforrások bevonását megvalósító fejlesztései, felújításai."
- változott a kockázatosság miatt esetleg elutasítandó projektek és jelentkezők köre
- bővült a támogatást igénylők köre például a nonprofit cégekkel
- változott a támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja fejezet és a tartalmi értékelési szempontok rész is.
Lényeges, hogy a minap módosult szabályok mentén támogatási kérelmet csak október 25. után lehet beadni, mert addigra tudják módosítani a kitöltő programot.
A fenti uniós pályázat már nyáron megnyílt a kisebb céges napelemes fejlesztéseknek, a nagyobb projekteket támogató pályázatot pedig a minap jelentették be:
Címlapkép forrása: STR/NurPhoto via Getty Images

Leleplezték Von der Leyen tervét: olyan autós szabályt készít elő, ami miatt sokan aggódhatnak
Egy váratlan húzással dobna mentőövet, de védené meg az uniós klímacélokat.
Történelmi fordulat Brüsszelben: felbomlott a hagyományos koalíció, másfajta többség törölné el az EU-szabályokat
Az Európai Parlamentben felborult a világ rendje.
Az IMF riasztó jelentést tett közzé az Egyesült Államokról
Ilyen feszültségek még nem voltak a gazdaságban.
Pár napja még azt sem tudtuk, hogy fog kormányt alakítani az európai milliárdos - Most annyit üzent: "megoldom"
Érdekes lesz megtalálni a jogi kiskapukat.
Megosztottság a Fednél: 50% alá esett a decemberi kamatcsökkentés esélye
A piac már nem hisz az amerikai gazdaságban.
Óriási összegű finanszírozás vagy fake news? – Musk tagadja a tranzakciót
Egészen faramuci helyzet állt elő az xAI-nál.
Négy hónappal több szabadságot kaphatnak a szülők – itt vannak az új európai modell részletei
Precedenst teremthet az újonnan bevezetett szabályozás.
Vége a filléres kínai vásárlásnak: brutális változás jön 2026-tól, ami mindenkire hatással lesz
Megállapodtak az uniós tagállamok miniszterei az új díjak kivetéséről.
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.


