A döntés a Tanács szerint szükséges ahhoz, hogy megszűnjön a harmadik országbeli webáruházak versenyelőnye, és hogy elejét vegyék annak a tömeges vámkerülési gyakorlatnak,
amelynek következtében az importált csomagok akár 65 százalékát is szándékosan leárazzák, hogy megússzák a vámokat.
A rendszer visszaélései környezeti problémákat is okoznak, mivel a kínai kereskedők jelentős része külön csomagokra bontja a szállítmányokat:
a Bizottság adatai szerint 2024-ben az összes, 150 euró alatti e-kereskedelmi küldemény 91 százaléka Kínából érkezett.
Ez nagyrészt az olyan filléres bevásárlást ígérő portáloknak köszönhető, mint a Temu vagy az Alibaba.
A hosszú távú megoldás akkor lép életbe, amikor működni kezd az új, uniós vámadatközpont, amely 2028-ra várható. Ez a digitális platform teszi majd lehetővé, hogy a vámhatóságok tételesen, csomagonként számítsák ki a vámot, és a kis értékű küldeményekre is teljes körűen alkalmazzák az uniós vámjogot.
Mivel azonban a probléma gyors beavatkozást igényel, a miniszterek vállalták, hogy már 2026-tól ideiglenes, egyszerűsített rendszerrel szedik be a vámot addig is, amíg a központ teljes kapacitással működik.
Olof Gill, az Európai Bizottság szóvivője a délelőtti sajtótájékoztatón arra emlékeztetett, hogy az uniós intézmények előtt két különálló dosszié fut: egyrészt egy egységes uniós kezelési díj bevezetése, amelyről jelenleg trilógusok zajlanak, másrészt a 150 eurós vámmentességi küszöb eltörlése. Gill azt mondta, hogy a tagállamok nyilatkozata az Ecofinből származik, de „a Bizottság nem kíván előzetes értékelést adni”, amíg a miniszterek le nem zárják a megbeszélést. Hozzátette, hogy a kezelési díj és a vámküszöb eltörlése „két külön folyamat”, és nem szabad összekeverni őket.
Azt viszont megerősítette, hogy az Európai Bizottság korábban legalább 2 eurós külön vámtétel kivetését javasolta az alacsony árú csomagok esetében.
A szóvivő részletesen kitért arra is, miért vált sürgetővé a reform. Elmondása szerint a Bizottság szerint tavaly 4,6 milliárd csomag érkezett az EU-ba, és az adat „továbbra is meredeken emelkedik”, ami „új típusú terhelést” jelent az uniós vámrendszerre. Gill hangsúlyozta, hogy a cél egy olyan rendszer létrehozása, amely „egyenlő versenyfeltételeket teremt” és kezelni tudja a kis értékű csomagok tömeges növekedését. Arra a felvetésre, hogy mi gyorsul most fel — a sajtóban többször említett, 2026 novemberére tervezett két eurós kezelési díj-e vagy a vámküszöb eltörlése — Gill azt mondta, hogy a díjra vonatkozó tárgyalások egy külön jogszabály keretében zajlanak, míg a vámküszöb eltörlése a Tanács mai ülésének témája.
A trilógusok várható menetrendjéről Gill azt közölte, hogy szerinte „az a szándék”, hogy a tárgyalásokat még az év vége előtt lezárják. Úgy fogalmazott, hogy ha ez sikerül, az egységes kezelési díj 2025 harmadik vagy negyedik negyedévében léphet életbe, de hozzátette, hogy ezt az információt „még ellenőrizni kell”. Kiemelte, hogy a Bizottság a társjogalkotóktól további elköteleződést vár a gyors lezárás iránt.
A csomagokból származó bevételek már részei a 2028-2034-as hétéves ciklus közös uniós költségvetésének, amelyek egy része az EU saját kezelésébe kerülhetnek.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Leleplezték Von der Leyen tervét: olyan autós szabályt készít elő, ami miatt sokan aggódhatnak
Egy váratlan húzással dobna mentőövet, de védené meg az uniós klímacélokat.
Történelmi fordulat Brüsszelben: felbomlott a hagyományos koalíció, másfajta többség törölné el az EU-szabályokat
Az Európai Parlamentben felborult a világ rendje.
Az IMF riasztó jelentést tett közzé az Egyesült Államokról
Ilyen feszültségek még nem voltak a gazdaságban.
Pár napja még azt sem tudtuk, hogy fog kormányt alakítani az európai milliárdos - Most annyit üzent: "megoldom"
Érdekes lesz megtalálni a jogi kiskapukat.
Megosztottság a Fednél: 50% alá esett a decemberi kamatcsökkentés esélye
A piac már nem hisz az amerikai gazdaságban.
Óriási összegű finanszírozás vagy fake news? – Musk tagadja a tranzakciót
Egészen faramuci helyzet állt elő az xAI-nál.
Négy hónappal több szabadságot kaphatnak a szülők – itt vannak az új európai modell részletei
Precedenst teremthet az újonnan bevezetett szabályozás.
Vége a filléres kínai vásárlásnak: brutális változás jön 2026-tól, ami mindenkire hatással lesz
Megállapodtak az uniós tagállamok miniszterei az új díjak kivetéséről.
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


