Ursula von der Leyen a London School of Economics (LSE) nevű patinás közgazdasági egyetemen tartott előadását követően kijelentette, hogy kemény tárgyalásokra kell készülni a felek közötti jövőbeli kapcsolatrendszer feltételeiről, és "minden egyes döntés következményekkel fog járni".
Mint mondta, egyenlő feltételeket kell teremteni egyebek mellett a környezetvédelmi, a munkajogi, az adózási és állami támogatási szabályok terén, enélkül csak korlátozott piaci hozzáférés képzelhető el.
Mindazonáltal leszögezte: "készek vagyunk éjt nappallá téve dolgozni, hogy a lehető legtöbbet elérjük a jelenlegi időkeretben."
Délután Ursula von der Leyen és Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója Boris Johnson brit kormányfővel fog tárgyalni, elsősorban a brit kiválás állásáról és az iráni helyzetről.
A szigetország EU-tagsága január 31-én szűnik meg, amennyiben addig mindkét oldal ratifikálja a hosszú tárgyalások során megszületett kiválási egyezményt, ami meglehetősen valószínű. Ezt követően az átmeneti időszak 2020. december 31-ig tartana, mialatt jórészt a jelenlegi szabályrendszer maradna érvényben az Egyesült Királyság és az Európai Unió kétoldalú viszonyrendszerében. Amennyiben ezen idő alatt nem sikerül szabadkereskedelmi szerződést kötni, és nem kerül sor hosszabbításra sem, annak szakértők szerint ugyanolyan hatása lenne a brit gazdaságra, mintha az ország rendezetlen módon lépne ki az EU-ból.
Johnson egyelőre ragaszkodni látszik ahhoz, hogy nem fogja kérelmezni az átmeneti időszak meghosszabbítását.
Az Európai Parlament (EP) várhatóan állásfoglalást fog megszavazni jövő héten, amelyben kimondja, hogy a jövőbeli kereskedelmi kapcsolat mélysége nagyban függ attól, hogy az Egyesült Királyság milyen jogokat biztosít majd az uniós állampolgárok számára, például a munkaerő szabad mozgása terén.
Arról, hogy a brit választások eredményeként előállt helyzetben várhatóan ki kell nyújtani a 2020. január 31-től 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszakot a jogi kilépés és a gazdasági kilépés között, egy helyzetelemző videónkban és cikkünkben is összefoglaltunk december közepén:
Címlapkép: Getty Images

Váratlan kijelentést tett Trump: katonai csapást mérhetnek az iráni atomkomplexumra
Készek megsemmisíteni a Csákány-hegy alatti létesítményt.
Vörös riasztás Franciaországban: Párizs közelében csaptak fel a gyanús lángok – Nem a hőség okozta a tüzet
Menekülniük kell az embereknek.
Nagy bejelentésre készül Donald Trump, egész Amerikához szól
Magyar idő szerint szerdára virradó éjjel.
Eldőlt, ki lesz a következő munkáspárti miniszterelnök – Senki másnak nincs már esélye
Abszolút befutó a volt manchesteri polgármester.
Miért nem tud Magyarország skandináv jóléti nyugdíjakat fizetni? - Havi 47 444 forinttal épít kiutat a tudatos generáció
Sokan várnak el osztrák vagy skandináv szintű állami védőhálót a nyugdíjas éveikre, de a gazdasági realitás mást mutat. Miért nem fenntartható hosszú távon az állami nyugdíjrendszer jel
Mit üzen a Fed legutóbbi jegyzőkönyve, és mit jelenthet ez Magyarország számára?
Az Index a Fed legutóbbi jegyzőkönyvének fő üzeneteiről, valamint annak a magyar gazdaságra, a forintra és az MNB kamatpályájára gyakorolt hatásairól kérdezte Regős Gábort. The post Mit ü
Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítója a gazdaságról. 2. rész. Az első részt itt tudod meghallgatni: Borzalom, hogy... The po
Accenture plc - elemzés
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az
Jobb az aktív kereskedés, ha tudod a jövőt
Az egyik pénzügyekkel (és befektetésekkel) foglalkozó Facebook csoportban megjelent egy írás, miszerint akár 25 évre is negatív fordulatot vett annak a befektetőnek a sorsa, aki bizonyos válsá
Ugyanaz a mutató, három különböző történet - A tanár-diák arány önmagában félrevezető
A tanár-diák arány első ránézésre egyszerű mutatónak tűnik, valójában azonban egészen mást jelent egy általános iskolában, egy gimnáziumban vagy egy egyetemen. Ugyanaz a mutató három...
PPWR rendelet 2026: új csomagolási megfelelési kötelezettségek az EU-ban
A PPWR, vagyis a Packaging and Packaging Waste Regulation az Európai Unió új csomagolási és csomagolási hulladék rendelete. Az (EU) 2025/40 rendelet 2025. február 11-én lépett hatályba, és fős
Ingatlanvásárlás költségei 2026-ban: ennyivel számolj a vételáron felül
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás költségei 2026-ban: ennyivel számolj a vételáron felül A legtöbb vevő ott hibázik, hogy amikor az ingatlanvásárlás költségei
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Álmosan reagál a piac Hormuzra: meddig tart még ez a háború?
Óriási a bizonytalanság.
Gerendai: Másfél milliárdos veszteséggel számol a Sziget idén
A szakember őszintén beszélt a fesztivál pénzügyi helyzetéről.
Történelmi helyzetben a jegybank: minden adott az euróbevezetéshez?
Sok múlhat a devizatartalékon.


