
Az 1,5 milliárd forint keretösszegű, "A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén" című kiemelt pályázati felhívás célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, másrészt a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára - emelte ki az államtitkár.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent program támogatja folyamatleírások, minták kidolgozását, amelyek segítségével a vállalkozások és az azokkal foglalkozó szakemberek az ország bármely részén le tudják bonyolítani a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek generációváltását - hangsúlyozta Rákossy Balázs.
Hozzátette: a program másik kiemelt célja a válságban lévő, illetve ahhoz közel álló vállalkozások segítése megfelelő eszközökkel, beavatkozással, hogy elkerüljék a csődeljárást, illetve támogatást kapjanak az újrakezdéshez. A felhívásra az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budapest Institute of Banking Zrt. konzorciuma jogosult támogatási kérelmet benyújtani.
A kkv-k külpiacra lépését segítő, egymilliárd forint keretösszeggel megjelent kiemelt pályázati felhívás célja pedig a hazai vállalkozások nemzetközi piacokon való megjelenésének előkészítése, támogatása célzott, cégre szabott tanácsadással, képzéssel és egyéni felkészítéssel.
A "Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára" elnevezésű kiemelt pályázati felhívás célcsoportjába tartoznak a "GINOP-1.1.4-16 Magyar Multi Program I. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása" című kiemelt projekt keretében azonosított hazai, konvergenciarégióban székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozások. Továbbá azok az esetileg, vagy még nem exportáló, ugyanakkor exportképes saját termékkel vagy szolgáltatással rendelkező vállalkozások, amelyek hozzáadottérték-növekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be, vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik - ismertette az államtitkár.
A most megnyílt pályázatra támogatási kérelmet kizárólag a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. jogosult benyújtani, ezért beszélünk kiemelt felhívásról.

Egymilliárd köbméter vizet kellett visszatartani: olyan mélységbe húzódott a talajvíz, ahonnan a növények már nem tudják felvenni
Nagy a baj Magyarországon, és nehéz lesz a megoldás.
Kikapcsolt állapotban is mérgezi a levegőt: ez a konyhai berendezés 500 ezer autó károsanyag-kibocsátásával ér fel
A magyar háztartások többségében ott rejtőzik a csendes gyilkos.
Ukrajna is kénytelen elismerni: ez az orosz fejlesztés felülmúlja az eddig látottakat
Minden szempontból nagyot léptek.
Lebénult miattuk a fél internet, nincs magyarázat a kék halálra
Hétfő este kezdenek helyreállni a legfontosabb weboldalak az AWS kiesése után.
Szijjártó titokzatos washingtoni útja: kiderült, mi zajlik a kulisszák mögött
Kedden repülőre száll a magyar külügyminiszter.
Erős lépést tett a fenyegetett sziget: mostantól lelőhetik a keleti nagyhatalom drónjait
Kérdés, hogy mit lépne Peking.
Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
