Megjelent az uniós pályázatok társadalmi egyeztetési felületén ma a „Regionális kutatóintézeti kapacitások megerősítése” című (GINOP-2.3.1-20 kódszámú) felhívás tervezete, amely a tervezet szerint majd április közepén nyílik meg egy hónapra és meghatározott szűk körben indulhatnak rajta kutatással foglalkozó intézmények.
Lényeges, hogy a felhívásból csak azon projekt támogatható, amely rendelkezik a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) kormányzati kutatási, fejlesztési és innovációs szakpolitikai szempontú támogató véleményével, illetve amely közvetlenül vagy közvetve illeszkedik a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában (S3) meghatározott nemzeti ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez.
A felhívás célja a gyors technológiai fejlődés következtében elavuló kutatás-fejlesztési infrastruktúra fejlesztése a hazai kutatóintézeti hálózat és felsőoktatási kutatóhelyek nemzetközi versenyképességének fenntartása és megerősítése, a kiemelkedő kutatási eredmények elérése érdekében. A felhívás szorosan kapcsolódik az Operatív Programban rögzített K+I infrastruktúra és kapacitás megerősítése a nemzetközi kiválóság érdekében intézkedéshez, amely meg kívánja valósítani a kiemelkedő kutatóhelyek (kutató-ismeretterjesztő szervezetek) nemzetközi színvonalra történő fókuszált fejlesztését, az EU fejlettebb országaitól színvonalában elmaradó, erodált kutatási infrastruktúra kiválóságot előtérbe helyező erősítését, valamint az ehhez szükséges háttér megteremtését.
A felhívás tervezetének néhány lényegesebb pontja:
- A felsőoktatási intézmények, valamint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) tagjaként működő kutatóhelyek kapcsán a kutatási infrastruktúra fejlesztése a fókusz.
- A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 8,5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 2 – 5 db. A felhívás forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
- A tervezet szerint a támogatási kérelmek benyújtása 2020. április 15-tól 2020. május 15 12 óra 00 percig lehetséges.
- Tárgyi eszközökre és immateriális javakra irányuló beruházási tevékenységek támogathatók önállóan. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására önállóan van lehetőség.
- Támogatásra jogosultak köre: költségvetési szervek, költségvetési szervek jogi személyiséggel rendelkező intézményei, amennyiben azok a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. LXXVI. törvény szerinti kutatóhelynek minősülnek. Támogatást igénylő kizárólag az a kutatóhely lehet, aki rendelkezik a közép-magyarországi régió területén kívül magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel.
- A támogatás mértéke, összege a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás 400 millió Ft – 4000 millió Ft közötti összeg. b) A kutató-tudásközvetítő szervezet támogatandó tevékenysége nem minősülhet gazdasági tevékenységnek, ezért az általa elszámolható minden költség támogatási mértéke legfeljebb 100%.
Címlapkép forrása: MTI/Mohai Balázs

LNG-piaci földrengés: a brit kormány kirántotta a pénzt a Total megaprojektje alól
Európa ellátásában fontos szerepet kapott volna.
Európai körútra kelt Volodimir Zelenszkij – Még vannak "kemény kérdések", melyeket tisztázni kell a békéhez
Minden nagyon konstruktív volt Floridában.
Kiderült: teljes katasztrófa az Ukrajnának átadott amerikai csodafegyver, már ki is vonták a forgalomból
Csalódást okozott az amerikai hadiipar fényes üdvöskéje.
Ezért jön Magyarországra az ázsiai nagytőke
A Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértőit kérdeztük.
"Minden fővállalkozót előveszünk" - Lázár János követeli, hogy fizessék ki az alvállalkozókat
Általános vizsgálatot rendel el a miniszter.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.

