Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere a projekt pénteki sajtóbejárásán elmondta, hogy a Sóstógyógyfürdőn lévő, 1979-ben megnyitott szabadtéri néprajzi múzeuma még soha gazdálkodhatott ekkora fejlesztési forrásból. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből nyerték el az uniós forrást.
Szükség volt ezekre a beruházásokra, szerettük volna kihasználni az alkalmat arra, hogy az alapvető hagyományőrző funkció mellett nagyobb gasztronómiai-kulturális programoknak, modern rendezvényeknek is helyet biztosítson a múzeumfalu
- fogalmazott a városvezető. Kovács Ferenc hozzátette, hogy a rekonstrukcióval megfelelő környezetet tudnak biztosítani ezeknek a rendezvényeknek, például a jövő hét végén megrendezendő kétnapos böllérversenynek és disznótoros fesztiválnak.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy az elmúlt tíz évben nagyon jelentős fejlődésen ment keresztül Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, jelentősen bővült a közeli állatpark és a fürdő, két új hotelt építettek és a környező infrastruktúra is teljesen megújult.
Szabó Sarolta, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója elmondta, hogy a meglévő épület átalakításával egy új látogatóközpontot hoztak létre, amelyben helyet kapott az új kiállítóterem és a múzeumshop. A műtárgyak megfelelő tárolása és restaurálása érdekében egy többszintes épületet alakítottak ki, ebben a múzeumfalu kiszolgáló irodahelyiségeit, a könyvtárat és a tárgyalóhelyiséget helyezték el.
A múzeumfaluban lévő szabadtéri színpad ülősorokat kapott, a közönségnek illemhelyek épültek, kiépült a színpad mobil rendszereihez szükséges infrastruktúra - sorolta a beruházás elemeit az igazgató. Szabó Sarolta az érdekesebb fejlesztések között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye öt kisebb tájegységéről a múzeumfaluba telepített épületek rekonstrukcióját említette meg, ezeknél a házaknál kicserélték a tetőfedést, megerősítették szerkezetüket és felújították homlokzatukat.
Az elnyert forrás segítségével különböző műtárgymásolatokat és viseletrekonstrukciókat vásárolnak, valamint kisfilm készül a múzeumfalu portáiról. Megújultak a sétányok és a parkolók, térvilágítást építettek ki, rendezték a közműhálózatokat, informatikai eszközöket és bútorokat vásároltak.
A Sóstói Múzeumfalu a Szatmár, a Bereg, a Rétköz, a Nyírség és a nyíri Mezőség 19. század végi szegény- és középparaszti, valamint kisnemesi életformáját mutatja be a lakóházak, gazdasági épületek, jellegzetes lakberendezési hagyományok, használati és dísztárgyak segítségével. A régi faluképet idézik fel a múzeum központjában látható közösségi épületek, például az iskola, a református templom, a harangtorony, a paplak, a tűzoltószertár, a szatócsbolt és kocsma.
Címlapkép forrása: MTI Fotó: Balázs Attila

Hatalmas emelkedés jöhet ennél az olcsó részvénynél
Összeálltak a csillagok, itt a kitörés.
Hihetetlen száguldás: valósággal kilőtt a kritikus anyag ára!
Több ok is meghúzódik a háttérben.
Nem várt helyről nagyon kemény kritika érte a Trump-kormányzatot
Az összes volt amerikai jegbankelnök közös nyilatkozata.
Botrány: Nobel-békedíjas politikus vezetése alatt történhetett népirtás
Indul a meghallgatás.
Magyarországon is csődhullámot hozhat a nagy EU-s megállapodás: kinek van félnivalója?
Mit jelent a Mercosur-alku?
CBAM 2026: a vámkezelés is megakadhat, ha nincs rendben a CBAM-státusz
A CBAM-kötelezettségek 2026. január 1-jétől "éles" üzemmódba kapcsoltak: a vámhatóság a vámkezelések során vizsgálja, hogy az importőr érintett-e CBAM szempontból, és csak meghatározo
Zsiday Viktor: Zöld álom Magyarországnak
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és amely komolyan hozzájárulhat Magyarország növekedéséhez. A következő évek potenciálisan l
13 százalék: miért szomorú a jó hozam?
Danival, a befektetési igazgatónkkal beszélgettünk egy boldog, karácsonyi rendezvényen: - Zsolt, ha minden évben 13 százalék lesz a hozamod, én minden évben nagyon boldog leszek.... The post 13
Lényeges változás a lakásvásárlások illetékfizetésénél
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban azok figyeljenek, akik a vásárlást megelőző időszakban el is adta ingatlant. A lakásvás
Zsiday: Az első komoly tesztig minden jegybank nagyon kemény
Zsiday Viktor és Madár István, a Portfolio.hu makrogazdasági elemzője volt a Portfolio Checklist vendégei, Magyarország és a forint idei várható pályájáról beszéltek. Az adást hallgasd... T
A minimálbér és Jézus lenyomva
Repülőrajtot veszünk, nyugdíjas Viktorral. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast,&#
Az energiabiztonság talán sosem volt annyira fontos, mint napjainkban
A napjainkban zajló geopolitikai feszültségek egyik fontos gazdasági és nemzetbiztonsági kérdése lett az energia. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szakértői szer
Mennyi időd van valójában?
Az emberek általában későn döbbennek rá, hogy mennyire rövid egy élet. Hasonló témában már írtam arról, hogy mennyi pénzt keresel meg egy aktív élet alatt, és nagyon fájdalmas, hogy sajn
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Magyarországon is csődhullámot hozhat a nagy EU-s megállapodás: kinek van félnivalója?
Mit jelent a Mercosur-alku?
Megdöbbentő probléma az USA topegyetemein: nem tudnak elhelyezkedni a diákok
Ismét az Ivy League egyetemeken tanuló magyar diákokkal beszélgettünk.
Elfoglalni vagy megvenni Grönlandot - ennyi a kérdés?
Már senki sem nevet Trump tervein.


