Mik a fejlesztés főbb jellemzői?
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) együttműködésében megvalósult beruházás az ország árvízveszélynek leginkább kitett térségében, azon belül a Felső-Tisza legkeskenyebb szakaszán, a tivadari közúti hídnál lévő folyószűkületnél valósult meg.
A két évvel ezelőtt indult kivitelezés során a Tisza jobb és bal partján lévő árvízvédelmi töltéseket csaknem tíz kilométer hosszban fejlesztették, négy helyen partvédelmi rekonstrukciót végeztek, védelmi raktárat építettek, valamint korszerűsítettek két gátőrházat. Kisar külterületén Tisza bal parti töltésnyomvonalát a folyómedertől távolabbra helyezték át, jelentősen növelve a hullámteret, amelynek árvízszintcsökkentő hatása a tivadari hídnál is érzékelhető lesz.

Emellett a Kisar és Tivadar belterületén lévő töltést úgy alakították ki, hogy arra árvíz idején egy méter magasságban mobil árvízvédelmi falat lehessen felépíteni.
A projekt a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése és a magyar-ukrán közös árvízvédelmi fejlesztési programokkal összhangban, a Széchenyi 2020 program támogatásával valósult meg.

A közelmúltban egy nagy balatoni vízügyi EU-s projekt szomorú fejleményéről is beszámoltunk:
Egy nagyobb projekt részéről van szó
A konzorcium egyik tagjának, a FETIVIZIG-nek az oldalán az „Árvízvédelmi védvonalak mértékadó árvízszintre történő kiépítése, védvonalak terhelésének csökkentése” című, KEHOP-1.4.0-15-2015-00006 azonosító számú projekt zárási eseményéről megtalálható egy cikk, de abban a fenti összegnél, illetve beruházási munkálatoknál tágabb fejlesztésekre utalnak, hiszen 13,6 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatás van a cikkben. Feltehetően a fenti projektzáró közlemény ennek a nagyobb projektnek egy részére vonatkozik.
Azt is tartalmazza a cikk, hogy:
- a megvalósított fejlesztés eredményeként Tiszakóród, Tiszacsécse, Milota, Tiszabecs, Uszka és Magosliget lakosainak élet- és vagyonbiztonságát sikerült jelentősen növelni. Olyan szakaszon került megerősítésre a töltés, ahol a Tisza hazánkba érkezik, s ahol a legkevesebb idő áll rendelkezésre, hogy veszély esetén ideiglenes védműveket lehessen kiépíteni, az árvíz idején magasítani a töltéseket. A beruházás fontosságát alátámasztja az is, hogy az elmúlt 25 évben 10 nagy árvíz vonult le a Felső-Tisza vidékén, s ezekből négy alkalommal rendkívüli helyzet is kialakult.
- A fejlesztések tartalma: a Tisza bal parti, valamint a Batár bal parti árvízvédelmi töltéseinek fejlesztésére mintegy 22 km hosszban Tiszakóród és Magosliget települések között került sor. A beépített földanyag mennyisége meghaladta az 1,0 millió m3-t. Az építési munkálatok eredményekképpen a töltések magassága több, mint 1,5 méterrel, a keresztmetszetük pedig 25 %-kal nőtt. A töltések koronáján sor került burkolat kiépítésére is, amely a biztonságos kerékpáros közlekedést is lehetővé teszi a vízfolyások mentén lévő települések között.
- Megújultak a töltésekben lévő műtárgyak is. A fejlesztés biztosította 5 db zsilip teljeskörű átépítését. Ezen létesítmények közül kiemelkedik a Tisza bal parti töltésben lévő Tiszakóródi zsilip, amely a Palád-csécsei öblözet belvízmentesítését biztosítja. A töltést veszélyesen megközelítő folyószakaszok stabilitásának érdekében Milotánál és Tiszabecsnél 4 db szabályozási mű is megújult közel 7,0 km hosszban.
- A rekonstrukciós munkák során a védművek megerősítésére beépített kőanyag mennyisége meghaladta az 5.700 m3-t. A kor kívánalmainak megfelelően, az árvízi infrastruktúra fejlesztése érdekében sor került a tiszabecsi gátőrház és védelmi központ, valamint az uszkai gátőrház (ld. alább) felújítására is.

A cikk hangsúlyozza a Felső-Tisza-vidék árvízvédelmi fejlesztései a mostani beruházás után sem állnak meg, folytatódnak a Felső-Tiszán a Tisza-Túr tározó megépítésével. Tervezik a töltésépítések fejlesztését a Túr folyó bal partján és a Tisza folyó jobb és bal partján a töltések megerősítését, valamint az árvízvédelmi szempontból kritikus pontnak számító tivadari híd átépítését, sőt a Tivadar alatti szakaszok fejlesztését is.
A Tisza-Túr tározóról a minap már írtunk, amikor egy civil ellenőrzési mechanizmus egyik mintaprojektjeként mutatták be. Ennél a projektnél a kivitelezési szerződés értéke 89 millió, azaz mai árfolyamon közel 30 milliárd forint. Itt a kivitelezés monitorozásába tudtak bekapcsolódni a Transparancy International Magyarország munkatársai és most helyszíni ellenőrzéseket végeznek saját mérnökkel, így gyakorolják a civil kontrollt a projekt során.
Címlapkép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt, cikkbeli képek forrása: FETIVIZIG

Kihirdette a kormány, befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat 2026-ra
Megjelent a közlönyben.
Trump embere bejelentkezett az amerikai jegybank élére, és persze a gyorsabb kamatcsökkentés mellett érvelt
Ha az amerikai elnök felkérné, elfogadná.
Ilyen még nem volt Amerika történetében: a Legfelsőbb Bíróság dönt Trump merész akciójáról
Megvan a tárgyalás időpontja.
Összerúgta a port Európa két hatalma: immáron egymás nélkül képzelik el a jövőt a kulcsfontosságú projektben
Úgy néz ki, befellegzett az amerikai F-35-ös európai kihívójának.
Több mint 8 milliárd forintért kelt el a híres drágakő, mégis csalódást okozott az aukció
A Christie’s genfi árverésén került kalapács alá a Mellon Blue.
Újabb részletek derültek ki a háború első napjaiból: nukleáris rakéták maradványait vetették be Oroszország ellen
Súlyos veszteségeket okoztak.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


