Michael O'Leary a 2016-os Brexit-népszavazás előtt a maradáspártiak táborát erősítette, most pedig arra figyelmeztetett szókimondó stílusban, hogy a brit kormány EU-val folytatott kereskedelmi tárgyalásainak csak két gyászos kimenete lehet az ország szempontjából, hiszen „a briteknek nincs semmiféle alkupozíciója a tárgyalásokon.”
A légitársaság vezére szerint a Brexit-tárgyalások
csak kétféleképpen végződhetnek.A britek vagy felállnak az asztaltól, így magukra maradnak, és nem lesz élelmiszer a boltok rohadt polcain. Lázadások lesznek az utcákon és Boris Johnson megbukik. Vagy pedig végül megadják magukat, és belemennek bármilyen megállapodásba, amit csak egyáltalán el tudnak érni.
Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én éjfélkor 47 év tagság után kilépett az Európai Unióból, de a gyakorlatban még tag, hiszen tagja a közös piacnak, az vámuniónak, vonatkozik rá az Európai Bíróság joghatálya és be kell fizetnie a közös uniós költségvetésbe. Közben nincs már képviselete az uniós intézményekben és minden uniós jogszabály vonatkozik még rá. Mindez legalább idén év végéig így van, ameddig a tervek szerint meg kellene állapodnia a briteknek és az EU27-nek egy 2021-től érvénybe lépő kereskedelmi megállapodás minden részletéről.
Az EU már sokszor jelezte, hogy ez a 11 hónap (valójában csak 10, hiszen most hétfőn indultak el a tárgyalások a friss mandátumok birtokában) nem lesz elég minden ügy kitárgyalására, csak egy alapvető megállapodás esélyes, ráadásul szakadék látszik az uniós tárgyalási mandátum és a brit kormány elképzelései között. Utóbbi azt szeretné, hogy miközben vám- és kereskedelmi akadályok nélkül hozzáfér továbbra is az uniós közös piachoz, aközben alávághat majd az állami támogatási, környezetvédelmi, munkavállalói, bevándorlási szabályoknak. Az EU ezt sokszori fogadkozás alapján nem fogja hagyni jól felfogott érdeke miatt, hiszen nem akar közvetlen külső határán konkurenciát teremteni magának azzal, hogy teljes piaci hozzáférés mellett valaki tisztességtelenül lazább szabályok mellett működhet.
A brit pénzügyi szektor uniós piaci hozzáférése bizonyára sérülni fog, a vám- és akadálymentes kereskedelem pedig csak akkor történhet meg, ha bizonyos garanciákat aláír a brit kormány. Ezek végülis a nagy szabályozási szabadságot, ami az egész Brexit fő ígérete, alapvetően le fogják majd korlátozni.
Enélkül csak az az út járható, hogy a britek kereskedelmi megállapodás nélkül zuhannak ki év végén az EU-ból és így a normál WTO kereskedelmi szabályrendszer szintjére kerülnek az EU szemében, akivel szemben igenis lehet vámokat és kereskedelmi akadályokat alkalmazni és ez (időlegesen) tényleg okozhat akár olyan zavarokat is, mint amikre Michael O'Leary utalt.
A két fél tárgyalási mandátumáról és az emiatt előrevetíthető nehéz egyeztetésekről az alábbiakban írtunk bővebben:
Címlapkép forrása: Horacio Villalobos - Corbis/Corbis via Getty Images

Ukrajna beismerte: betörtek az oroszok a kulcsfontosságú erődvárosba
Több száz orosz katonáról szólnak a hírek.
Meghiúsult a kínai útja, helyette Indiával egyeztet a német külügyminiszter
Már meg is van a német vezető új napirendje.
Vallottak a profik: ezt az 3 részvényt kell most venni!
Az egyikben különösen nagy a felértékelődési potenciál.
Felújítás kezdődik: forgalomkorlátozás jön holnaptól az M2-es autópályán
Nőni fog a menetidő a Magyar Közút szerint.
Közölte a Demokrata Párt nagyágyúja: fontolgatja az indulást az elnöki pozícióért
Ekkor fog végső döntést hozni.
Az AI már a böngészőkben is egyre nagyobb szerepet kap, a szakértők szerint pedig súlyos kockázatok merülnek fel
Nincs még megoldva a biztonság kérdése.
Két napig zárva volt a magyar tőzsde - Mi vár hétfőn a befektetéseinkre?
Mutatjuk a trendeket.
Magyar vállalkozás: viharban, jó irányba
Habár a vállalkozások számára komoly csapások sorát hozta a COVID-dal megnyíló bizonytalanság kora, a magyar gazdaságot azonban nem meggyengítik, hanem termelékenysége és minősége javítá
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

