Ők is kijelölték a kereteket
A brit tárgyalási pozíciót a szokásos kedd délutáni kabinetülésen véglegesítették, de a részleteket a kormány csak csütörtökön ismerteti a londoni alsóházban. A Downing Street szóvivőjének vázlatos keddi tájékoztatásából annyi derült ki, hogy London - ahogy ezt Boris Johnson miniszterelnök korábban is többször kifejtette - szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az Európai Unióval, de nem teljesen új jellegű egyezményre törekszik, hanem ahhoz hasonlókra, amilyeneket az EU "más szuverén külső országokkal" kötött az elmúlt években.
Nem számíthatnak ugyanakkor könnyű tárgyalásra a felek: az EU szerint a britekkel nem jöhet szóba a CETA-hoz hasonló megállapodás. Az is egy neuralgikus pont lehet, hogy az EU szeretne egyenlő feltételeket a piacszabályozásban, a britek viszont épp nagyobb szabadságot akarnak kivívni a piacszabályozást illetően. A megegyezésnek legkésőbb december 31-ig meg kell születnie, Boris Johnson ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a brit kormány nem szeretne további halasztást kérni.
Mit akarnak a britek és az EU?
A keddi kabinetülés valószínűsíthetően azt a tárgyalási alapállást rögzítette, amelyből a londoni miniszterelnöki hivatal a hónap elején már ismertetett egyes részleteket. A február első hetében bemutatott dokumentum szerint a 2020-as év további szakaszának kérdése az, hogy London és az EU egyezségre tud-e jutni egy elmélyült kereskedelmi viszonyrendszer kialakításáról, azoknak az elveknek a mintáját követve, amelyek alapján az EU és Kanada szabadkereskedelmi megállapodása is létrejött.
A miniszterelnöki hivatal előzetes anyaga leszögezte, hogy
ha ez nem sikerül, az Egyesült Királyság akkor is felhagy az egységes uniós belső piac és a vámunió szabályainak alkalmazásával az idei év végén, amikor az átmeneti időszak lejár.
London már korábban is jelezte, hogy a Kanadával kötött EU-egyezményhez hasonló, de annál jóval szélesebb körű, félhivatalos megjelöléssel "Kanada-plusz-plusz-plusz" szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az Európai Unióval, olyanra, amelynek hatálya kiterjed a szolgáltatások kereskedelmére. Ez utóbbi célkitűzés szerepelt a Downing Street által a tárgyalási alapelvekről február elején összeállított anyagban is.
Az összefoglaló leszögezte: egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodásnak elengedhetetlen eleme a szolgáltatások kereskedelmére is jelentős mértékben kiterjedő szabályrendszer. Ennek megfelelően a majdani kétoldalú megállapodásnak olyan intézkedéseket is tartalmaznia kell, amelyek minimalizálják a határokon átnyúló szolgáltatás- és beruházásitőke-áramlás előtti akadályokat. Erről azonban máris vita van London és az EU között.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrégiben tett londoni látogatásán kijelentette: a teljes körű - vagyis a szolgáltatásokra és a tőkeforgalomra is kiterjedő - szabadkereskedelmi egyezmény feltétele az uniós állampolgárok szabad mozgásának további biztosítása, vagyis az emberek szabad mozgása nélkül nem lehetséges a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása sem.
A konzervatív párti brit kormány azonban az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes, pontozásos elbírálásra alapuló bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni az átmeneti időszak december végi lejárta után. A tervezett új szabályozási rendszer sarkalatos eleme, hogy Nagy-Britannia a jövő évtől nem kívánja érvényesíteni az unión belüli szabad mozgás alapelvét.
Címlapkép: Getty Images

Egyetlen gigaprojekt elindítása dobta meg az egész hazai építőipart
Az M1-es autópálya felújítása az elmúlt tíz év második legmagasabb szintjére repítette a meginduló kivitelezések összegét.
Reszkethet Donald Trump? Elkerülte a legszörnyűbb forgatókönyvet, de nem sokon múlt
Az ellenfelei sem távoztak üres kézzel.
Ursula von der Leyen trónját is megingathatja az újabb brüsszeli korrupciós botrány
Könnyen bizalmatlansági indítvány indulhat az Európai Bizottsággal szemben.
Taktikát váltottak az oroszok rettegett drónjai - Most lesz gondban a légvédelem?
A gondok gyökerét vették célba.
Értékének közel felét elvesztette tegnap Trumpék kriptós cége
Többször le kellett állítani a kereskedést.
Óriási boom zajlik a határon túl: bőven az ötéves átlag felett a kereslet ebben a szektorban
A cseh ipariingatlanpiac-állomány éves összevetésben 5%-ot nőtt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.


