A Létfontosságú Gyógyszerek Törvénye az EU-ban tapasztalható alapvető gyógyszerhiány, például antibiotikumok, inzulin és fájdalomcsillapítók ellátásának javítását célozza. A tervezett jogszabály elsősorban azokra a gyógyszerekre összpontosít, amelyek nehezen beszerezhetők, vagy amelyek előállítása néhány gyártó vagy ország monopóliumára támaszkodik.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök júliusi politikai iránymutatásaiban megerősítette az intézkedés szükségességét, de konkrét ütemtervet nem határozott meg.
Várhelyi mégis meglepetést okozott azzal, hogy első 100 napjára ígérte a törvény bemutatását.
Az Európai Bizottság március 5-ig tervezett kezdeményezéseinek listáján a törvény egyelőre nem szerepel, ami tovább növeli a kétségeket a határidő tarthatóságával kapcsolatban – írja az Euronews. A szükséges hatástanulmányok és belső konzultációk hiánya akadályozhatja a jogszabálytervezet időbeni előterjesztését. A Bizottság úgynevezett jobb szabályozási elvei szerint minden új jogszabályhoz hatástanulmány szükséges, amely elemzi annak környezeti, társadalmi és gazdasági hatásait. B
ár vészhelyzetekben ez az előírás megkerülhető, ilyen esetben az elemzést három hónapon belül kell elvégezni.
A Critical Medicines Alliance, amely 250 érdekelt felet tömörít, kulcsszerepet játszhat a törvény előmozdításában. A szövetség az ellátási lánc gyengeségeit vizsgálja, és február 12-ére ígéri ajánlásait, amelyek részben kielégíthetik a jobb szabályozási követelményeket. Emellett a Bizottság egy másik tanulmányt is vizsgál, amely 2025 elejére készülhet el, és segíthet a jogszabálytervezet jogi akadályainak leküzdésében.
Mindezek ellenére Várhelyi továbbra is sürgeti a gyors intézkedéseket, hivatkozva a Covid-19 járvány óta fennálló változatlan problémákra. Az EU jogi szolgálataival folytatott tárgyalások nyomán még lehetséges, hogy a határidőt sikerül tartani.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Történelmi jelentőségű légicsatát videóztak a NATO egyik legerősebb tagjánál - Hatalmasat villantott a Kizilelma
Új lehetőségeket nyit meg a haderőfejlesztésben.
Orosz csodafegyvert vásárolna a világ legnépesebb állama - Ezen biztosan ki fognak akadni nyugaton
Az orosz hadiipar zászlóshajóira fáj a foga a feltörekvő hatalomnak.
Tiltott, első világháborús vegyi anyagot vethetett be a hatóság az EU-tagjelölt országban
Sokaknál elhúzódó, súlyos tüneteket okozott.
MNB: itt a fordulat a vállalati hitelkeresletben, de nem a beruházások miatt
Közzétette hitelezési felmérésének eredményeit a jegybank.
Különleges kötvényaukciókra és devizaswap-tenderekre készül az MNB – itt a bejelentés
A monetáris transzmisszió hatékonyságát akarják javítani.
Folytatódott a trend: ötödik éve nő a Mastercard Digitális fizetési Indexe
Mérsékelt erősödéssel, 63 ponton áll Magyarország.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.


