Quo vadis, Magyarország? – Harminc év után hol marad a társadalmi rendszerváltás?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Magyarország kitörésének a jelenlegi – legszebben kifejezve – patthelyzetéből a legkisebb anyagi erőforrásokból a legnagyobb, hosszútávú társadalmi hasznot hozó lehetősége a területfejlesztés, a humán, a környezeti, a művi értékekbe történő befektetés, a közöttük lévő kapcsolatok, szinergia feltárása, és a leghatásosabb beavatkozás megválasztása. Ez lenne az ország versenyképességének legfontosabb bázisa.

A területfejlesztés, a regionális kohézió az Európai Unió tagállamai közös politikája. A regionális felzárkóztatásra – várhatóan – a következő fejlesztési időszakra mintegy 860 milliárd euró fog rendelkezésre állni, az Európai Unió tervezet költségvetésének több, mint 40%-a! Még akkor is, amikor a védelem, a versenyképesség növelése, a klímavédelem is nagyobb hangsúlyt fog kapni.

Ebből „jár” nekünk is, természetesen akkor, ha egy ország igényt tart rá. Ha nem, akkor egy felfrissült gazdaság és pénzügypolitika sem állíthatja meg a lejtmenetet.

Az elmúlt napokban meghallgattam a politikai kampánybeszédeket és elolvastam azt a programot, ami az egyszerű választópolgárok számára elérhetővé vált. Sőt azon túl is, az elemzők értékeléseit, sokszor értő, esetleg értetlen, hanyag, hazug, vagy csak kínosan elfogult megjegyzéseit.

Jöjjön az enyém: érthetetlen, hogy egy olyan választási rendszerben, ahol 106 képviselőt közvetlenül kell felhatalmazni mintegy 90 ezer ember, egy körzet, település, térség, ezért közvetetten egy régió képviseletére,

egyetlen érdemi szó sem esett eddig a magyar régiók, nagytérségek drámai lemaradásáról, az európai összehasonlításban szégyenteljes sorsukról, a fejlesztés fontosságáról, irányairól.

Nincs olyan elszigetelt lakóhely, amelyik ne függene szűkebb, vagy tágabb vidékétől.

Félre értés ne essék, minden tiszteletem az országjárásban részt vevők személyi és szakmai kihívásai miatt, a helyi gondokkal tisztában levő, vagy azt megismerni vágyó jelöltek előtt. Magam is megtettem négy alkalommal, de

az alulnézet és a felül nézet között ott feszül az igazság, és egyúttal a megoldás lehetősége.

A legutolsó, hiteles jelentés szerint, négy magyarországi régió (Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Dél-Alföld) az Európai Unió 244 régiója közül a legfejletlenebb 15 területe közé tartozik, fejlettségük az uniós átlag 47-50 százalékán áll, 2024-ben a hét magyar régióból négyben csökkent a GDP, háromban stagnálás volt érzékelhető, és csak Budapesten volt érdemi bővülés. Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl 2000 óta az uniós átlag alatti GDP-növekedést produkált.

A legfejlettebb magyar régió, az Észak-Dunántúl elvesztette előnyét Románia nyugati területeivel szemben.

4 millió 600 ezer ember él ma Európa legfejletlenebb magyar nagytérségeiben, az ország lakosságának mintegy fele.

Újabb elemzést nem ismerek, de a rendszerváltozás elején még a társadalmi jelzőszámok szerinti elithez tartozók közül gyakorlatilag senki, míg az összes népesség több mint 30 százaléka élt a legelmaradottabb településekben. Mi változhatott azóta, kik tehettek volna a felzárkózásért?

Természetesen az elvándorlás ezekből a térségekből a legnagyobb, következményeként az elöregedés és a velejáró ellehetetlenülés is jelentősen nő. Ez általánosságában is igaz. A népességszám folyamatosan csökken. Ha a tendencia folytatódik, akkor az elmúlt másfél évtizeddel együtt 2040-re egy teljes Dunántúli régió népességével csökken Magyarország lélekszáma.

Quo vadis Magyarország?

Gondoljunk az utóbbi idők nagyberuházásaira, azok feltáratlan, megkutatatlan feltételrendszerére, majd a következményekre, járulékos költségekre. Az endogén erőforrásoktól idegen, zárványszerű megvalósulásukra.

Hol van a központi forráson kívül a magyar hozzáadott érték? Milyen szerves fejlődést eredményező, pozitív hatással bírnak a környezetükre?

Míg az állam a növekedést kifejező GDP-t méri – amelyben egyébként országunk a velünk együtt csatlakozó államokhoz képest lemaradásban van –, addig a települési és területi értékek inkább az eredményekben, a tényleges fejlődésben ragadhatók meg (result, GDR).

Az idézett statisztika ezen a téren még nagyobb szakadást jelez.

„A gazdagság, vagy ellentéte, a szegénység nem pusztán jövedelmi, anyagi kérdés. Függ a területi és települési lét környezeti viszonyaitól – az oktatástól, a szolgáltatásoktól, az infrastruktúrától –, és döntő jelentőségű a társadalom belső kapcsolatrendszere, a szolidaritás is” – írja Pierre Rosanvallon.

Ebből következik, hogy a területfejlesztés gyakorlata a társadalmi önrendelkezés és a demokrácia fejlettségének egyik fokmérője, ezért szükségszerűen politikailag meghatározott.

Eredménye – vagy éppen eredménytelensége – a társadalmi rendszer hatalmi viszonyait és politikai akaratát tükrözi. A területiség nem elvont kategória, hanem konkrét adottságok összessége, amelyek az ország jövője és gazdasága szempontjából meghatározók. Az adott környezetben születnek a gyermekek, ott járnak óvodába és iskolába, ott sportolnak, szocializálódnak, közlekednek, veszik igénybe az infrastrukturális szolgáltatásokat – vagyis a „területen” válnak felnőtté. A települések és térségek kialakulásuk óta a kultúra bölcsői és a közösségi önigazgatás kiemelt színterei.

Történelmi, földrajzi, politikai okokból a területek adottságai különböznek, de leginkább a hiányosságaikban térnek el egymástól. Abban, amit kínálni, felajánlani tudnak saját jövőjük érdekében: tiszta természeti és rendezett épített környezetet, képzett munkaerőt, fejlett közlekedést, egyéb szolgáltatásokat, jövőt, összetartó, magasan képzett, egészséges társadalmat. A területfejlesztés tudományos alapokon nyugszik, célirányosan, a leghatásosabb beavatkozási módok, eszközök megválasztása a feladata. Az elvárható eredményesség érdekében meg kell határozni a közösségi javakból érvényesülő szolidaritás kereteit. Az újraelosztás nem ördögtől való: nincs sem feudális, sem liberális – és különösen nincs szociális piacgazdaság – a társadalmi javak felelős újraelosztása nélkül. Ismét a mérték kérdése a döntő.

Kérdés, hogy ki tárazza a mérleget, milyen elvek, és milyen részvétel, kontroll, nyilvánosság mellett?

A modern világ fejlődését a konkrét-fizikai és a virtuális hálózatok, valamint azok csomópontjai jelentik. Manapság a közvélemény által is megtanult „értéklánc” fogalom egyes elemeinek dinamikáját azonban még mindig az határozza meg, hogy területi vetületeikben találkoznak-e a tudás, az innováció feltételeivel, azzal a befogadó kultúrával, amelynek hordozói a települések és kapcsolati halmazaik; a régiók.

Éppen most 30 éves a rendszerváltást követő időszak egyik legfontosabb törvénye, a mai napig érvényes cél és feladat-meghatározásával. Részleteiben is tükrözi a történelmi múlt által Magyarországot is „behálózó”, elérhető legközelibb nagy régió, az Európai Unió erkölcsi-jogi-alapelveit, a települési önrendelkezés lényegét, a szubszidaritást, a hozzá tartozó decentralizációt, a koordináció és kooperáció jelentőségét.

Születésekor egyfajta „wikidemokráciát” tükrözött: a döntéshozatalban a nyílt részvétel, a nyilvánosság és átláthatóság, a közös döntéshozatal, valamint a technológia vezérelt platformok alkalmazásának igényével.

A törvény meghatározta a területfejlesztés célját, a szociális piacgazdaság kiépítését. Rögzítette a fenntartható fejlődés feltételeit, az innovációk térbeli terjedésének támogatását, a főváros és a vidék közötti különbségek mérséklését, valamint az infrastruktúra és a térszerkezet harmonikus fejlesztését. Kiemelt jelentőséget tulajdonított a térségi identitás megőrzésének és erősítésének, továbbá az oktatás és az egészségügy fejlesztésének.

Az ezt követően, a 2000-es évek elején készített Nemzeti Fejlesztési Tervek átfogó célkitűzései ma is érvényesek. Két központi üzenetük a biztonság és a kultúra elsődlegessége volt.

Miért nem alkalmazzuk? Kell-e ezeknél több irány a mai programokban?

Az ördög ezekben az esetekben nem a részletekben bújik meg, hanem az összefüggések felismerésének hiányában. Kedves politikusok, a részrendszerek összefüggéseinek ismerete nélkül az eredmények sok csalódást okozhatnak! Nem minisztériumok felállítása a lényeg, a politikai elismerés, a szakmai tudás, az akarat, az eszközök, a szervezettség együttes megléte a lényeg.

Van a mai kormánynak is Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériuma sok kiváló, tiszteletre méltó szakemberrel, szándékkal, de elegendő pénzügyi, koordinációs eszköz nélkül.

Ha nem tudja betölteni jogos szervező szerepét az ágazati politikák és a települések, térségek komplex fejlesztése között, hatástalan marad. Az is maradt.

A területfejlesztés az ország társadalmi felemelkedésének egyik kulcseszköze, a valódi rendszerváltozás része. Ralf Dahrendorf szerint a politikai rendszerváltáshoz hat hónap, a gazdaságihoz hat év, a társadalmihoz pedig három évtized – vagy akár még több – szükséges. A politikai rendszer átalakulása lezajlott, a gazdasági szerkezet is viszonylag rövid idő alatt átalakult. A társadalmi és kulturális viszonyok mélyreható változása azonban nem következett be, és aligha is következhetett be ilyen gyorsan. Egyes elemzések szerint az örökölt, feudális jellegű viszonyok részben újra megerősödtek.

Az elmúlt harminc év javaslataiból legalább annyit meg kellene valósítani, hogy a település- és területfejlesztés intézményei – egy rendszerszemléletű decentralizációs politika letéteményeseiként – a gazdasági növekedés és a társadalmi fejlődés szolgálatába álljanak. Nem indokolt az európai normák és gyakorlatok elutasítása; azok hibáiból is lehet tanulni. Folyamatos megújulásuk és az európai ellenálló képesség erősödése a válságokkal terhelt nemzetközi környezetben stabil támaszt jelenthet.

A politikai-gazdasági folyamatokat új rendjét is csak akkor tekinthetjük befejezettnek, ha a társadalmi-kulturális átalakulás is lezajlott. 1990 óta 36 év, az európai csatlakozás óta 22 év telt el.

Honnan számítjuk reményeinket?

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images