Magyar cégek tervezik a nagy sebességű Budapest-Varsó vasútvonalat
A projekt megvalósításáról szóló tavaly őszi politikai döntéskor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt jelezte, hogy elképzelhető akár EU-s hitel bevonása is a projektbe.
- A feladat a négy visegrádi ország összekötése egy 700-900 kilométer hosszú, végig új nyomvonalon haladó pályával, amelyen óránként legalább 250 kilométeres sebességgel kell haladniuk a vonatoknak, de kiszámolják a 300, illetve 350 kilométeres sebességhez tartozó paramétereket is.
- A cél az, hogy a leendő vasútvonalon évente legalább 500 000 utast szállíthassanak.
- A létesítmény négy visegrádi ország három fővárosát (Varsó, Pozsony, Budapest), illetve a csehországi Brünnt köti össze és a tervek szerint csak ezeken a helyeken állna meg a vonat
- A tervezőknek speciális műtárgyakkal, egyebek mellett folyami hidakkal kell számolniuk. A leendő pálya Pozsony alatt lép át a Duna, és Ostrava térségében az Odera felett, de emellett nagy forgalmú közutak keresztezésénél, városi környezetben, nehéz domborzati viszonyok között felüljárók, hidak, alagutak létesítését is mérlegelik majd.
- A vonalra nagy sebességű járműszerelvényeket kell majd beszerezni, amelyek a hagyományostól eltérőek, nagyobb teljesítményűek és kapacitásúak.
Előzmények
A Budapest-Varsó nagy sebességű vasút megépítéséről tavaly októberben állapodtak meg az érintett visegrádi négyek, Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország miniszterei. Akkor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rávilágított, hogy Közép-Európában ritkák az észak-déli irányú infrastruktúrák és szűkösek a határátkelési lehetőségek is. Ezeket a versenyhátrányokat mielőbb orvosolni szükséges, ehhez pedig jelentősen hozzájárul majd a stratégiai fontosságú új vasúti összeköttetés. A korszerű vasútvonal ezenfelül valós konkurenciát jelent majd a légi közlekedésnek.A miniszter a projekt finanszírozására vonatkozó újságírói kérdésre akkor elmondta: a találkozón részt vettek az Európai Beruházási Bank (EBB) képviselői is, akik érdeklődnek a projekt iránt. Kijelentette azt is:
Itt az ideje, hogy Közép-Európa is jobban kihasználja az EBB idevonatkozó forráslehívási lehetőségét (...), de látni kell, hogy itt nem támogatásról, hanem hitelről van szó, tehát abban maradtunk, hogy a pénzügyi források tekintetében a versenyt tekintjük irányadónak
- mutatott rá a magyar diplomácia vezetője, aki szerint nemzetközi finanszírozási intézmények hitelajánlatait is megvizsgálják majd.Az alábbiakban a Google térképén csak a vasúti összeköttetést választottuk ki Varsó és Budapest Nyugati pályaudvar között és azt látjuk, hogy a legrövidebb út is 18 órás. Ha majd elkészül 2023 körülre a Budapest-Belgrád vasútvonal kibővítése is, akkor tehát ez az észak-déli vasúti folyosó még hosszabb lesz 166 km-rel.
Címlapkép forrása: MTI Fotó Krizsán Csaba

Kiszivárgott: lényegében bárki megszerezhette volna az amerikai hadsereg minden titkát
Kritikus probléma bukott ki a Pentagon szupermodern rendszerében.
A keleti nagyhatalom már telepíti a hiperszonikus ballisztikus rakétákat: valójában Amerika lehet a célpont
Felvázolták a lehetséges taktikát.
Ezt tényleg nem láttuk jönni: visszatérhet a lovasság a frontvonalra!
A világ második legerősebb hadseregénél, természetesen.
Európa két hatalma eshet egymásnak az évtizedes határvita miatt: Varsóban már készülnek
Évtizedes adósságot emlegetnek.
Súlyos vereséget szenvedhetett az ukrán származású tábornok: kudarccá vált az offenzíva, sokan már árulónak tartják
13 ezer elvesztett katona, stratégiai eredmény nélkül.
Így szerezhetsz a lakáshiteleddel 20%-os adóvisszatérítést
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások 2025-ben egyszeri, időszakos lehetőséget adnak arra, hogy a pénztárban felhalmozott összeg egy részét lakáscélra (hiteltörlesztésre vagy felúj
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
