Újabb 2,5 milliárdos bölcsődefejlesztési pályázat indul Pest megyében
A Pest megyei pályázat szabályrendszere
A Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára elmondta: az "Önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében (2019)" című, 2,5 milliárd forintos pályázati felhívással oda jutunk, hogy a bölcsődefejlesztés céljára Pest megye területén hozzáférhető hazai fejlesztési források meghaladják a 11,7 milliárd forintot.Hangoztatta: a pályázati kiírás hozzájárul a kormány Családvédelmi Akciótervének keretében megfogalmazott célokhoz, miszerint 2022-ig Magyarországon megvalósul az igény szerinti bölcsődei ellátás.
Az államtitkár elmondása szerint a bölcsődefejlesztési felhívás a Pest megye területén található meglévő, önkormányzati tulajdonú bölcsődék férőhelybővítéssel együtt végrehajtott felújítására, bővítésére, átépítésére irányul, lehetőséget biztosítva épületgépészeti fejlesztésekre, valamint szakmai eszközök, berendezések beszerzésére.
A rendelkezésre álló 2,5 milliárd forintos támogatási keretből meglévő bölcsőde felújítása esetén minimum 10 millió forint, maximum 120 millió forint, meglévő mini bölcsőde felújítása esetén minimum 3 millió forint, maximum bruttó 60 millió forint, új bölcsőde építése esetén pedig minimum 60 millió forint, maximum 480 millió forint lehet a támogatási összeg. Új mini bölcsődéknél, egy csoportszoba építése esetén maximum 60 millió forint, két csoportszobás mini bölcsődéknél pedig 90 millió forint a támogatási maximum - tájékoztatott az államtitkár.
Rákossy Balázs rámutatott: a fejlesztések eredményeként csökken a bölcsődei férőhelyeket érintő, számos Pest megyei településen jellemző kapacitáshiány. Mindez segíti a kisgyermeket nevelő családok életét, támogatja a bölcsődés korú kisgyermeket nevelő szülők munkavállalását, illetve a települési önkormányzatok bölcsődei szolgáltatási kötelezettségének teljesítését. Javul emellett a felújított és újonnan épített intézmények költségvetési és környezeti fenntarthatósága.
Honnan jön a pénz?
Az államtitkár emlékeztetett: a kormány 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ig összesen 80 milliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire, ezzel a programmal kívánja ellensúlyozni, hogy a Közép-Magyarország régió részeként Pest megye a hozzá hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb európai uniós fejlesztési forráshoz juthat hozzá a 2014-2020 közötti időszakban.Hozzátette: tekintettel a bölcsődei ellátás fejlesztését célzó kormányzati törekvésekre, ezt a hazai költségvetésből rendelkezésre álló 80 milliárd forint keretet további 6,6 milliárd forinttal növelte meg a kormány részben a 2018-as bölcsődefejlesztési konstrukciónak többletkeretet biztosítva, részben pedig a mostani, újabb körös kiíráshoz forrást biztosítva. A támogatási összeget a Pénzügyminisztérium pályázati rendszerben, Pest Megye Önkormányzatával együttműködve használja fel, oly módon, hogy a támogatás hatékonyan és átlátható módon biztosítsa a Pest megyei bölcsődefejlesztések eredményes megvalósítását.
A bölcsődefejlesztésekre irányuló támogatási kérelmeket 2019. augusztus 27-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon. Az eddigi Pest megyei pályázatok összefoglalója itt érhető el.
Címlapkép forrása: MTI Fotó Sóki Tamás

Mi a teendő, ha támad Oroszország? Egykori brit kormánytagok szimulálták le a háborút
Így nézne ki egy Egyesült Királyság elleni orosz támadás.
475 év után felébredt az orosz vulkánóriás: 6 kilométeres hamuoszlop borítja be az eget
Újabb csapás sújtja Oroszországot.
Újabb diktátor van születőben? Elfogadták az "élethossziglan elnökség" alkotmánymódosítást El Salvadorban
Amerika szövetségeséről van szó.
Nagy bejelentést tett a világ olajkitermelésének felét uraló olajkartell
Szeptembertől ömleni fog az olaj a piacra.
Megdöbbentő csapadékkülönbségek: pár utcányi távolság döntött arról, ki ázott bőrig és ki nem
Mutatjuk, hogy hova jutott a java.
Évtizedes egyezséget hágott át az izraeli miniszter, majd kiállt Gáza teljes elfoglalása mellett
Nemzetközi szervezetek szerint még mindig nincs elég segély az övezetben.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
