Március: a vastagbélrák ellenes hónap
Kék nap
Március hagyományosan a vastagbélrák elleni nemzetközi küzdelem hónapja. A hónap első péntekére immár hetedszer hirdették meg az "Öltözz kékbe" napot, amelynek célja a vastag- és végbéldaganatokkal kapcsolatos tudatosság erősítése. A kezdeményezés Amerikából indult, Magyarországon először 2012-ben a Van Holnap! Zsákos Alapítvány intézett felhívást kisebb-nagyobb közösségekhez, hogy március első péntekén öltözzenek kékbe, készítsenek a csoportról fényképet, ezzel is kifejezve elkötelezettségüket a vastagbélrák elleni küzdelem iránt. Az alapítvány célja, hogy segítse, támogassa a vastagbélrákkal diagnosztizált betegek kezelését, a sztómával kapcsolatos tudnivalókat, gyakorlati tanácsadással, lelki támogatással segítve a gyógyulás folyamatát. Honlapja: http://www.vanholnap.eu/Fontos tudni!
Rendszeres szűrővizsgálattal a vastagbélrák miatti halálesetek több mint fele megelőzhető lenne. A vastagbélrák nem mindig okoz tüneteket, ezért fontos a szűrővizsgálat. A szűrővizsgálattal felismerhetők és eltávolíthatók a vastagbélpolipok is, amik esetleg később rákká alakulnának.A második leggyakrabban halált okozó daganat, de rendszeres szűrővizsgálattal a vastagbélrák miatt meghaltak száma jelentősen csökkenthető lenne.
Vastagbélrák leggyakrabban az 50 év felettiekben fordul elő. Férfiak és nők egyaránt megbetegedhetnek.
Magyarországon egyelőre nincs szervezett ("meghívóleveles") vastagbélszűrés. Mindenki a háziorvosával beszéljen a vastagbélszűrés helyi lehetőségeiről.
Kétlépcsős szűrési stratégia
Magyarországon az úgynevezett kétlépcsős szűréssel kapcsolatban végeztek modellvizsgálatokat. Ezt arra alapozzák, hogy a vastagbélben növő polip és rák is gyakran vérzik. Ez a kis mennyiségű vér szabad szemmel nem látható, azonban laboratóriumi vizsgálattal a székletből kimutatható. A székletvizsgálatot széles népesség bevonásával lehet elvégezni, és csak azoknak javasolnák a végbéltükrözést, akiknél a teszt polipra vagy rosszindulatú elváltozásra utaló mikrovérzés nyomait igazolja. Ennél a csoportnál javasolt a vastagbéltükrözés, amelynek célja a rák, illetve rákmegelőző állapot felfedezése és a gyanús szövetszaporulatok eltávolítása. Az idejében felfedezett vastagbélrák gyógyulási esélye jó.Az egészségügyi kormányzat tervei szerint hazánkban jelenleg két projekt megvalósítása van folyamatban:
- Az E-alap terhére beszerzett szűrőtesztek felhasználásával az ország három megyéjében (Győr-Moson-Sopron, Heves és Nógrád megyék), önként vállalkozó 104 háziorvos közreműködésével, a háziorvosi körzetekben élő mintegy 20.000 veszélyeztetett korú (50-70 éves férfi és nő).
- A TÁMOP 6.1.3/A programból finanszírozottan, 117 háziorvosi praxis bevonásával, Csongrád megyében is elindult a szűrőprogram. A háziorvosok felkészítő képzését követően már elindult a megyében élő, veszélyeztetett korúak közül mintegy 13.000 fő szűrése.
Mindezek tapasztalatai - és a ráfordítható források - függvényében a szervezett vastagbélszűrés fokozatosan kerülhet országos bevezetésre.
Szivárognak a részletek: ezt lehet tudni a közelgő tűzszüneti tárgyalásokról, Amerika nem örülhet
Egyelőre sok a kérdőjel.
Óriási a feszültség: Trump tízezrével hívná haza az amerikai katonákat, megelégelte a szövetségesek viselkedését
Szétesés szélére kerülhet a szervezet.
Stratégiát váltott az UniCredit: visszaadhatja a kulcsot Oroszországban
Kivonulhat az olasz bank a keleti piacról.
Elkapkodták a támogatási forrásokat a cégek, de mire jutnak velük? - Mutatjuk a Demján Sándor Program eddigi eredményeit
A program gazdasági hatásairól Szabados Richárdot, az NGM államtitkárát kérdeztük.
Hatalmas könnyebbség az autósoknak: kiderült, mikor vehetik birtokba az M1-es biatorbágyi szakaszát
A biatorbágyi szakaszon, a Budapest felé vezető oldalon készülhet el elsőként a pályatest és a forgalomtechnika.
Megszólalt Sulyok Tamás a választásokról: bátorítok minden magyar állampolgárt
A köztársasági elnök rövid közleményt tett közzé a vasárnapi voksolás miatt.
Bejelentette Zelenszkij: messze Ukrajna határain túl vetették be az ukránok a csúcsfegyverüket - Nagyon sikeres az új eszköz
Több országnak is nyújtottak segítséget.
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Budapest vagy agglomeráció? Térképen néztük meg, hol éri meg igazán családi házat venni
Bevett életstratégia Budapesten élők körében, hogy ha bővül a család, sokan tervezik új lakóhelyként az agglomerációt. Családi ház, kert, nyugodtabb környezet - és az elképzelés szerint
Visszatekintés 2028-ból: az AI-befektetők félelmei
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válsággal kapcsolatos visszatekintés. Vendégszerzőnk, a BIC tagja választ írt az elemzésre, szint
Lezajlott a zöld forradalom Európában, de hol tart ebben Magyarország?
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt húsz év ennek jegyében telt. A forradalom általában rövidtávú kife
Amikor megoldásod van hamarabb, mint problémád
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez legtöbbször abból ered, hogy a valódi kérdésekre viszont nem tud megoldást nyújtani. A pén
Ki nő gyorsan, ki nő kiszámíthatóan? - BB Tengely
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növekedés értékelésénél nemcsak az számít, hogy egy ország milyen gyorsan bővül átlagosan,
Automatic Data Processing, Inc. - elemzés
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdemel. Össze fogom vetni a Paychex-szel, azt is nemrég elemeztem, és az is HR-es cég. Amelyik j
Kína állami hitelezésének szerkezeti átalakulása: földrajzi és ágazati súlypontváltás
Kína globális stratégiája megváltozott: a fejlődő országok infrastrukturális támogatása helyett egyre inkább a fejlett nyugati gazdaságok stratégiai ágazataiban épít ki tudatosan pozíció
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Kihagyhatatlan előnyök, ha új építésű otthont keresel! (x)
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Kinek éri meg a háztartási energiatároló, és mire elég a 2,5 milliós támogatás?
Új korszak kezdődik az otthoni energiafüggetlenségben.
Miért szegényednek el a magyar nyugdíjasok és mit lehetne tenni ellene?
Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.
Venni, tartani, eladni? Mit csináljunk a NER-papírokkal?
Óriási mozgások a hazai tőzsdén.


