A gyakori rákos megbetegedések szűrése nem tért vissza a koronavírus-járvány előtti szintre, ami azt eredményezheti, hogy a betegséget később veszik észre, amikor már nehezebb lehet sikeresen kezelni – írja egy amerikai kutatás adataira hivatkozva a Reuters.
2016-ban 1,5 millió ember halt meg az Európai Unióban, közülük egymillió ember halála elkerülhető lett volna – állítja az Eurostat és az OECD közös listája.
Európában hárompercenként veszíti el valaki az életét vastag- és végbélrákban. Ha pedig az egyes ország mutatóit vetjük össze, akkor kiderül: Magyarországon van a legnagyobb esélye annak is, hogy vastagbélrák alakuljon ki egy honfitársunkban és sajnos annak is, hogy ez a betegség halálos lefolyású lesz - fejtette ki Molnár Tamás, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke a Portfolio-nak adott interjújában. A szakember beszélt a szűrőprogramok fontosságáról, egészséggazdasági előnyükről és arról is, hogy az ezzel kapcsolatos halálozás megelőzésére, csökkentésére fordított állami forrás ne elegendő.
100 ezer ember él közöttünk, akikben már ma ott van az a polip, ami a következő 10 évben vastagbélrákot fog okozni. Akiknél időben észreveszik, meg fognak gyógyulni vagy ki sem alakul náluk a rák.
Az Európai Bizottság határozottan elutasította a két kabinet aggályait.
A Portfolio és a KAVOSZ gazdasági roadshow-ja Pécsen folytatódott.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.