Elsöprő háború közelít Magyarország felé - Jönnek az új Uberek?
Turizmus és vendéglátás
A szállodaipar legnagyobb szereplői közé nőtt fel kevesebb mint 8 év alatt az Airbnb, amely mára1,5 millió kiadó szállást közvetít a világ 190 országában megközelítőleg 34 ezer városban. Az Uber mellett a másik talán legismertebb sharing economy céget tavaly júniusban 25,5 milliárd dollárra értékelték.
Ahogyan az Uber, az Airbnb is rendszeresen összetűzésbe kerül a hatóságokkal adózási ügyek miatt. A cég bevétele abból származik, hogy minden egyes internetes foglalásnál 3 százalékos díjat szednek, és emellett még a vendégektől 6-12 százalék közti szervizdíjat is kapnak. Becslések szerint Magyarországon is több ezer lakást adnak ki az Airbnbn keresztül.Közben olyan helyi szolgáltatók is feltűntek már Magyarországon is, amelyek kifejezetten az airbnbzőknek segítenek átadni, kitakarítani a szálláshelyeket, elintézik az adózási ügyeket, lecserélik az ágyneműt, kezelik a foglalásokat. Ilyen példaként a Hostie, az egyik magyar szolgáltató, amely a bevétel 20-25 százalékát kéri a teljes kiszolgálásért. Ezért, és az Airbnbnek fizetett díjért cserébe a lakástulajdonosoknak gyakorlatilag teljesen leveszik a válláról a szálláskiadással járó összes terhet.
Szórakozás, multimédia és telekommunikáció
A zene, a videók, sőt, a filmek és sorozatok terjesztése ma már gyakorlatilag nem kerül pénzbe, a digitális tartalmak legnagyobb része egyszerűen hozzáférhető az interneten keresztül. Ezt a régi lemezkiadók és filmstúdiók is kénytelenek voltak elfogadni, ezért az iparág gyökereiben változott meg. Ehelyett ma az üzlet a hozzáadott értékben rejlik: hogy mennyire egyszerű, kényelmes hozzáférni a tartalmakhoz, és milyen kapcsolódó szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Például ahelyett, hogy illegális, vírusoktól hemzsegő torrentoldalakról szednénk le a tartalmakat, egy pár dolláros havi előfizetési díjért streamelhetjük a zenéket, vagy nézhetjük meg a kedvenc sorozatainkat.Gerd Leonhard jövőkutató nemrégiben az MTA-n adott elő, a prezentációjából származó egyik slide nagyon érzékletesen mutatja be, mennyire forgatják fel az iparágat a streaming szolgáltatások.


20 millió előfizetője volt és több mint 75 millióan használták a szolgáltatást havonta.
A Deezer jóval elmarad mögöttük, hiszen mindössze 6,3 millió felhasználója van jelenleg. A gyors növekedést egyrészt annak köszönheti az Apple, hogy már induláskor jelentős felhasználói bázissal rendelkezett a több száz millió eladott iPhone-nak köszönhetően.Már az évtized végén új tagja lehet az EU-nak? – Erre tett ígéretet a negyedik ciklusát kezdő albán kormányfő
Az Edi Rama vezette szocialisták nyerték a választást Albániában.
Megtalálta az orosz külügy, hogy kik akarják valójában elhúzni a háborút: erre a válaszra senki sem számított
Három hatalmat nevezett meg.
Sorra jönnek a vámháborús bejelentések - Mit csinálnak a piacok?
Inflációs adatra figyelnek a befektetők.
Itt az újabb jel: hatalmas bajban van a világ egyik legnagyobb autógyártója
Több gyárban leáll a termelés.
Hullámvasúton a forint, délután jöhet a tűzijáték
Hétfőn jelentős gyengüléssel kezdett a forint, kedden is izgalmas nap vár a devizapiacokra.
Így reagált a Richter árfolyama a gyorsjelentésre
Kisebb felpattanást láthatunk a tegnapi esést követően.
Kettészakadt Európa időjárása: kiderült, milyen idő vár Magyarországra
Megjöttek az előrejelzések.
Csődbe menni nem jó, de utána is jöhetnek a sikerek
Számos fociklub jut csődközelbe, egyesek konkrétan át is élik, vagy tulajdonosuk jut hasonló sorsra. Még a legmélyebb gödörből is van visszaút, ha okosak vagyunk, de...
The post Csődbe menni
Tudod, hogy nem engedheted meg magadnak!
Már rég nem újdonság a buy now, pay later fizetési séma, de most találtam egy terméket, ami több szempontból is hihetetlen volt számomra. Aki esetleg nem találkozott még vele (talán Magyarors
USA munkaerőpiac: közelgő elbocsátási hullám?
Makrogazdasági területen az elmúlt hét nem okozott számottevő meglepetést. Az USA, Kína és az eurózóna gazdaságát tekintve egyaránt megtorpanni látszik a szolgáltatóipari szektor korábbi
Újra szaldó a napelemeknél?
A Magyar Közlönyben jelent meg három napja az Alkotmánybíróság határozata, miszerint alaptörvény-ellenes a napelemes szaldóról megjelent kitétel, hogy csak a 2023 szeptember 7-e előtt beadott
Egyre kínosabb lehetőségek közül kell választani az USA államadóssága miatt
Az Egyesült Államok reálgazdaságának és részvénypiacának tartós szárnyalása az elmúlt másfél évtizedben nagyrészt a kirívó állami költekezésnek volt betudható. A költekezés által
Beszámolókészítés: mire érdemes figyelni az év végi záráskor?
A beszámolókészítés a vállalati könyvelés egyik legösszetettebb, évente ismétlődő feladata. Az éves pénzügyi beszámoló nem csupán jogszabályi kötelezettség, hanem a vállalat átláth
Buffett 30 évig alázta a piacot, aztán csak hozta, akkor nem ő a legnagyobb?
- Miután nyugdíjba megy, sosem lesz hasonló, Buffett 60 éven keresztül évi 20 (!) százalékot hozott, a piaci átlag dupláját! - Hagyjál már, csak a...
The post Buffett 30 évig alázta a piacot
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartottam a MARA-t, mindig sikerült viszonylag gyorsan 20-30%-kal kiszállni belőle. Most éppen +8,6%


- Megrettent Amerika az üres polcoktól - Hamarosan nagy bejelentések jönnek a vámháborúban
- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Váratlan emelkedés a piacokon – látszik a vámháború vége?
Az OTP lehet a nap nyertese?
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.