Nemcsak válásnál jó, a hitelezőktől is védhet a házassági szerződés
Nem mernek előhozakodni vele
Magyarországon a házassági szerződés tabu témának számít, megemlítése egy kapcsolatban önmagában vitákat szít, a legtöbben ugyanis a bizonytalanság jeleként értékelik, feltételezve, hogy párjuk már az oltár előtt kalkulál a válással. Bár kétségtelen, hogy a házassági vagyonjogi szerződés egyik legalapvetőbb funkciója, hogy válás esetén az előre rögzített forgatókönyv szerint történjen a vagyon felosztása, elkerülve a jogvitákat, ugyanakkor más - kevésbé ismert - előnye is van, amely már a házasság alatt is hasznos lehet.A házassági szerződés - egészen pontosan a házassági vagyonjogi szerződés - témaköre legtöbb házasság esetén olyan érzékeny terület, amit a házasulók inkább fel sem hoznak egymás előtt. Kétségtelen, hogy sok esetben az egyik fél ilyen jellegű igénye alááshatja a másik fél bizalmát, azonban vannak olyan esetek, amikor a szerződés mindkét felet védi
- mondta a Portfolio-nak Szűcs Bálint, az RSM Legal vezető ügyvédje."Azt tapasztalom, hogy a házassági szerződés egyre gyakoribb Magyarországon, azonban kulturális szempontból ez inkább az angolszász országokban jellemző. Az ügyfél és a privátbankár közötti kapcsolat bizalmi szintjét pedig jól tükrözi, hogy sok esetben a bankár elsők között értesül arról, ha az ügyfél válik. Éppen ezért úgy gondolom nekünk, mint privátbanknak felelősségünk is, hogy azon ügyfelek esetében akik igénylik a házassági szerződés megkötését - legyen szó akár női, akár férfi ügyfélről -, segítséget nyújtsunk a megfelelő szakértők megtalálásában, így elkerülve a jövőbeli esetleges vitákat és kellemetlenségeket" - mondta el Kállay András, az Erste Group Private Banking Kompetencia Központ Igazgatója.
A házassági vagyonjogi szerződés lényege, hogy a házasulók maguk határozzák meg azt a vagyonjogi rendszert, amelyet együttélésük ideje alatt a szerződés megkötését követően alkalmazni kívánnak. A polgári jog ugyanis arra az alapvető elvre épül, hogy ilyen szerződés hiányában a házassági életközösség fennállása alatt szerzett vagyon - bizonyos kivételekkel - a házastársak közös vagyona lesz.

Mindenben osztoznak
A Polgári Törvénykönyv szerint közös vagyon minden olyan vagyontárgy, amelyet a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt együtt vagy külön szereznek. Így például közös vagyon lesz mindkét házastárs keresete, függetlenül azok mértékétől, de közös vagyon lesz a vagyonközösség alatt a közös vagyonból vásárolt lakás is még abban az esetben is, ha csak az egyik házastárs kerül tulajdonosként bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásban.A házastárs külön vagyonába tartozik a házasság létrejöttekor már meglévő vagyontárgy, az az alatt örökölt vagy kapott ajándék, ingyenes juttatás. Ha a házastárs szellemi tulajdont hoz létre - például egy könyvet ír - úgy a mű vagyoni jogai őt illetik, de az abból az életközösség ideje alatt befolyó díj már közös lesz. Külön vagyon továbbá a személyt ért sérelemért kapott juttatás, a személyes használatú vagyontárgy, illetve minden, amit a házastárs a különvagyonából szerzett, vagy ami a különvagyona helyébe lépett.
A vagyonközösség ugyanakkor nem csak a vagyontárgyakra, hanem a tartozásokra is kiterjed. Így a közös vagyontárgyak terhei és bármelyik házastárs által vállalt kötelezettség alapvetően ugyancsak közös lesz.
Az életközösség megkezdése előtt felvett kölcsön ugyanakkor külön vagyonhoz tartozó kötelezettség lesz, és az a tartozás is, amelyet a házastárs a másik házastárs beleegyezése nélkül vállalt a közös vagyon terhére. Fontos, hogy a közös vagyonra kötött visszterhes szerződés esetén - még ha csak az egyik házas fél köti is azt - vélelmezni kell a házastárs hozzájárulását. Így a hozzájárulását nem adó félnek bizonyítani kell tudnia azt, hogy nem adta hozzájárulását, illetve azt, hogy arról a szerződő harmadik személy tudott, vagy tudnia kellett, ellenkező esetben legalább a közös vagyon rá eső részével felel a szerződésből eredő tartozásokért.Hasonló bizonyítási terhet eredményez, hogy a vagyonközösség alatt a házastársak vagyonában meglévő vagyontárgyakat alapvetően a közös vagyonhoz tartozónak kell tekinteni. Azaz a külön vagyonba tartozást a házastársnak kell bizonyítania, amennyiben arra például egy hitelező igényt tartana.Tehát a házassági szerződés nem csak arra - az általában alapul vett - esetre lehet jó, hogy a vagyonosabb házas felet egy esetleges válás esetén védje, hanem arra is, hogy az üzleti életben részt nem vevő házastársat adott esetben megóvja a másik fél által felelőtlenül vállalt tartozásoktól, vagy hogy egyszerűsítse egyes vagyontárgyak külön vagy közös vagyoni jellegének megállapíthatóságát.
"Alapvetően megfontolandó a szerződéskötés arra az esetre, ha a házasulók egyike nagyobb vagyonnal, vagy fizetéssel rendelkezik, de olyan esetben is célszerű lehet, ha mindkét fél jelentős vagyonnal és bevétellel bír és fontosnak tartják, hogy a házasságuk alatt szerzett vagyonok is elkülönüljenek. Amennyiben valamelyik fél kiemelten kockázatos tevékenységet folytat, úgy a házassági szerződés a másik felet biztosíthatja arról, hogy ezen kockázatokat ne, vagy csak korlátozott mértékben viselje. Emellett kézenfekvő lehet az ilyen megállapodás abban az esetben is, ha a feleknek nem első ízben kötnek házasságot, hiszen akár hagyatéki viták is elkerülhetőek egy ilyen megállapodással" - összegzi az RSM Legal vezető ügyvédje, mikor érdemes nem a Ptk-ra hagyni a házassági vagyoni viszonyok meghatározását.TÁMOGATOTT TARTALOM
A cikk megjelenését az Erste támogatta.
Orbán Viktor is megszólalt a viharkárok kapcsán: drámai a helyzet Magyarországon
Több százezer háztartás maradt áram nélkül.
Ha azt gondoltad, hogy ennyi volt: holnap ismét csúnyára fordul az időjárás
Mutatjuk, hogy mire számíts!
Brutális, mennyi magyar maradt áram nélkül
Már 64 ezer ügyfélnél sikerült helyreállítani az áramellátást.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Az elektronikai hulladék globális problémája
Az elektronikai hulladék világszerte az egyik leggyorsabban növekvő hulladéktípus. 2022-ben 62 millió tonna e-hulladék keletkezett globálisan, és becslések szerint 2030-r

Mobilról igényelhető hitelkártyát kínál a Gránit Bank (x)

- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
- Kinőtt Európában egy új gazdasági nagyhatalom, az EU is megnyitja a pénzcsapot
- Nagy megszorításról döntött a magyar kormány
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Megjöttek a részletek – Megmozgathatja a lakáspiacot a kormány új kedvezménye?
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.