
A Go egy ősi kínai játék, időszámításunk előtt több évszázaddal kezdték játszani. Az emberiség ekkor már régóta ismert olyan eljárásokat – nevezzük őket technológiáknak – mint a tűz, az öntözésre épülő mezőgazdaság, vagy a vas megmunkálása és szerszámokká alakítása. Messze voltunk még azonban olyan eszközöktől, mint a 11. században megjelenő iránytű vagy a 15. században információs robbanást hozó nyomtatás.
A technológiai forradalmak eljövetelét évszázadokban mértük, és a Go közben maradt, ami volt: a világ egyik legkomplexebb játéka, amelynek a megértésére egyedül a homo sapiens volt képes. Egészen a 21. századig, 2016-ban ugyanis a mesterséges intelligencia (a Google AlphaGo szoftvere) megverte a legjobb Go játékost. Ekkor még az emberi játékok ezreinek tanulmányozásával nyert a program, egy évvel később már elegendő volt az új verziónak a szabályok betáplálása és 72 óra tanulás. A korábbi változat, amellyel a világbajnokok nem bírtak, 100:0-ra kapott ki a 3 napos bébitől.
Ami korábban évszázadok alatt történt meg, most évek, hónapok alatt játszódik le a szemünk előtt. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a mesterséges intelligencia meghódította a Go-t, ezt a logikai táblajátékot, éppúgy fénysebességgel érti meg az életünk legtöbb területét. Csakhogy, miközben az évezredes Go szabályai vélhetően nem változnak, máshol arra számíthatunk, hogy az AI igazi game changer lesz, és alapjaiban alakítja át a világunkat. Nem lesznek kivételek ebben a pénzügyi szolgáltatások és a bankolás sem, a mérték és a sebesség azonban sok tényezőtől, így például a status quo-ban érdekeltek és a szabályozói oldal erejétől is függ.
Óvatosan azonban már meg lehet fogalmazni néhány olyan területet, ahol biztosan számíthatunk változásra, kihívásokra a pénzügyi szolgáltatások területén a mesterséges intelligencia korában. Nézzünk ezek közül hármat.
1. Átalakuló ügyfélélmény, fokozódó biztonságtechnológiai kihívások
A banki ügyfelek az elmúlt években már találkozhattak a mesterséges intelligenciával anélkül, hogy észrevették volna. Mindannyian észleltük, hogy nem kell bankfiókba menni, igazolványokat mutogatni, sokszor elég az azonosításhoz egy arcfelismerő szoftver. Megjelentek a chatbotok is, amelyek részben ki tudják váltani az ügyfélszolgálatok szerepét. Ebben rohamos fejlődés várható, az ügyfélazonosítás még gyorsabb és kényelmesebb lesz, a virtuális asszisztensek segítségével pedig lényegében megszűnhetnek a hagyományos ügyfélszolgálatok.
Kevésbé van szem előtt a biztonság kérdése. Az AI-t ugyanis nemcsak a jó fiúk fogják használni, hanem azok is, akik rossz szándékkal érkeznek, és ez új kihívások elé állítja majd az egész jelenlegi banki biztonságtechnológiát. Ebben a szabályozói oldalnak is komoly szerepe van, nem véletlen, hogy akkora figyelem övezi az Európai Parlament mesterséges intelligencia rendeletét, különösen annak a kockázati kategóriákra vonatkozó szabályozását. Nem mindegy ugyanis, milyen technológiát enged piacra az EU, és milyen szabályok vonatkoznak majd például a távoli biometrikus azonosításra.
2. Változó termékstruktúra és szolgáltatások
Nemcsak a pénzintézetekkel történő kapcsolattartást változtatja majd meg az AI, hanem a termék- és szolgáltatásstruktúrát is. A banki üzemet, ha tetszik a bankok DNS-ét ez már jobban érinti, igaz, a fintech startupok már évekkel ezelőtt elkezdték kikezdeni a korábban megingathatatlannak vélt alapokat.
A mesterséges intelligencia segítségével személyre szabott termékek alakíthatóak ki az „off-the-self” megoldások helyett, és ennek hatására az értékesítési lánc is várhatóan változik majd. A pénzügyi viselkedés elemzése, a hitelesítéshez szükséges kockázatelemzés szintén új dimenziókat nyit. Ezen a területen az adatbiztonság, személyes adatok kezelése a mumus: a jogi szabályozás lesz majd az, ami a képzeletnek remélhetőleg gátat szab.
3. Hatékonyabb adatelemzés, tervezés
Az inkumbens bankok, felvértezve a megfelelő mesterséges intelligenciával, előnybe kerülhetnek az adatelemzésben, tervezésben. Hatalmas mennyiségű információval rendelkeznek ugyanis az ügyfeleikről, ami segíti a személyre szabott ajánlatok kialakítását, a termékstruktúra tervezését és a hatékony kommunikációt. Az AI ugyanakkor a saját működéssel és teljesítménnyel kapcsolatos adatok elemzését is lehetővé teszi. A bankok így optimalizálhatják erőforrásaikat, folyamataikat és költségeiket, valamint felismerhetik és kihasználhatják az új lehetőségeket vagy piaci réseket.
A pénzügyi közvetítő rendszer, és benne a bankok, a gazdaság alapvető építőkövei. A kölcsönnyújtás, a banki szolgáltatások előzményei legalább olyan régiek, mint a Go játék, és biztosak lehetünk benne, hogy alapmechanizmusaikban nem változnak. A mesterséges intelligencia korában azonban minden banknak fel kell készülnie arra, hogy az új technológia az elmúlt években végbement digitális átalakulásnál még mélyebb struktúrákat érint. Jó hír az ügyfeleknek, hogy a ChatGPT kora remélhetőleg még kényelmesebb, hatékonyabb és biztonságosabb bankolást jelent majd mindenkinek.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
Közmunka: gyökeres változásokról döntött a kormány
Csak az maradhat a programban a limit után, aki külön engedélyt kap.
Dunaferr: gyakorlatilag jön az államosítás a felszámolásnál
Három rendeletet is hozott a kormány a dunaújvárosi vasmű ügyében.
Donald Trump buldózerrel esett a Fehér Háznak, teljesen átépíti az egyik szárnyat
A történelmi épület 100 éve nem látott ekkora átalakítást.
A legmegbízhatóbb titkosszolgálati szövetséges is elfordul az Egyesült Államoktól
Egyre kevesebbszer adnak át adatokat a szövetséges ország kémszervezetei.
Trump új szabálya milliárd dollár értékű amerikai exportot állított le: óriáscégek könyörögnek a felfüggesztésért
Egyre több sebből vérzik a vámháborús stratégia.
Összeállhat az egységfront Ukrajna mögött: ezzel évekig biztosítva lenne az ország védelme
Hamarosan minden eldől.
CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
