Sokat spórolhatnának vele, mégsem váltanak energiaszolgáltatót a kkv-k
- a piac valamennyi szereplője szabadon beléphet a versenypiacra
- minden fogyasztó megválaszthatja az energia-kereskedőjét, az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználók pedig kötelesek valamelyik szabadpiaci kereskedővel szerződni
- az energia ára az egyetemes szolgáltatás keretén kívül nem hatósági áras - vagyis rendeletben szabályozott - hanem a kereskedő/termelő és a fogyasztó megállapodásának eredménye.
A legtöbb hazai cég a jelenleginél jóval olcsóbban juthatna áramhoz vagy gázhoz a szabadpiaci értékesítésnek köszönhetően, mégis kevesen használják ki ennek előnyeit. Egy korábbi felmérés szerint a kis- és középvállalatok 72 százaléka még sosem kért be árajánlatot energiakereskedőtől annak érdekében, hogy csökkentse közüzemi számláit.

Egy független beszerzési szakértő ügyfelei közül például egy 5 millió kWh éves villamosenergia-fogyasztású sütőipari vállalkozás 8,2 százalékos megtakarítást ért el a szolgáltatóváltással. Egy 20 millió kWh éves fogyasztású vegyipari társaság pedig 4,9 százalékost. Hasonló megtakarítás érhető el a földgázszolgáltató váltással is: egy élelmiszergyártó 1 millió köbméteres éves fogyasztással 4,5 százalékot spórolt meg a váltással, egy 5 millió köbméter fogyasztású pedig 8,2 százalékot.
Nem mindig a legolcsóbb a legjobb
A kedvezőbb feltételek azonban nemcsak az árban nyilvánulhatnak meg, hiszen a kereskedők kiegészítő szolgáltatásokat, például jobb fizetési feltételeket vagy egyszerűbb ügyintézést, személyes szakértői kapcsolattartót is kínálnak. 2-3 kereskedővel mindenképpen érdemes felvenni a kapcsolatot, hogy megfelelő versenyhelyzet alakuljon ki. Az árakon kívül ajánlott utánanézni a szolgáltatók hátterének, referenciájának és piaci részesedésének is.A kisebb, feltörekvő kereskedők például gyakran alacsonyabb árakkal dolgoznak és nagyobb kockázatokat vállalnak a piacszerzés érdekében, azonban emiatt könnyen nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha egy ügyfél nem fizet. Egy korábbi cikkünkre érkezett reakció szerint a fogyasztó a lakossági szolgáltatásról váltott szabadpiacira, és bár kicsit valóban kevesebb lett az áramszámlája, de hiányolta az online ügyfélszolgálatból fakadó kényelmet, ezért pár év után visszatért az egyetemes szolgáltatóhoz.
Az energia-kereskedők a céges adatok, felhasználási szokások, jellemzők, illetve a műszaki adatok alapján készítik el az árajánlatukat. Az ajánlatadáshoz szükséges legfontosabb adatok:
- cégadatok (cégnév, székhelycím, levelezési cím, adószám, cégjegyzékszám)
- kapcsolattartói adatok (név, telefonszám, e-mail cím)
- műszaki adatok (mérési pont azonosító, mértékadó/várható éves fogyasztás, felhasználási hely címe, fogyasztás jellege
- tevékenységi kör, műszakok száma
A kereskedőváltás folyamata az aktuális szerződés felmondási feltételeitől is függ. Az ezzel kapcsolatos ügyintézést célszerű az új kereskedőre bízni meghatalmazás ellenében, aki minden esetben ezt díjmentesen elvégzi az ügyfél helyett. A váltási folyamat semmilyen átalakítással nem jár, tehát szolgáltatás kiesés sem várható emiatt, a folyamatos ellátás biztosított.
Nem változtatott a kamatokon a Fed, de nagyon pesszimista lett
Lassabb növekedés, magasabb infláció - na vajon mitől?
Ukrajna számára rosszul zárult a G7-csúcs, magas rangú orosz vezető látogatott Phenjanba – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Csalódás a Raiffeisennél: továbbra is tiltják, hogy eladja orosz leánybankját
Egy orosz bíróság az osztrák bankcsoport ellen döntött.
Először jelent meg Romániában a juhhimlő, azonnali korlátozó lépéseket tettek
Ez egy rendkívül fertőző betegség.
Pillanatok alatt megdöbbentő fölény a háborúban, megszólalt a Moszad volt vezetője
Döntés előtt áll Irán.
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika, döntött a Fed - Mi történik a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Adókedvezményt kaphatnak Amerikában azok, akik hitelből vásárolnak új autót
Élénkítené a belföldi autópiacot a Trump-adminisztráció.
Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?