Mennyibe fog kerülni a Mol új székháza?
Mennyibe kerülhet egy ekkora irodaház felépítése?
A Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség adatai szerint a tavalyi évben egy négyzetméternyi iroda kivitelezési költsége 270-280 ezer forint körül alakult, de más forrásokban 310 ezer forintot is említettek ugyanerre az időszakra. Az, hogy a kivitelezési költségek hogyan alakulnak, nagyban függ az alkalmazott magasépítési megoldásoktól, ami a Kopaszi-gáthoz tervezett épület esetében is meghatározó lesz.
Ehhez azonban még hozzáadódhat az, hogy a 2018-2021 közötti időszakra várhatóan tovább fognak drágulni a kivitelezés és a munkaerő költségei, valamint, hogy egy 120 méter magas épület kivitelezéséhez szükséges építési megoldások is drágábbak, mint egy alacsonyabb épület esetében.
Ezek alapján a becslésünk az, hogy az új Mol Campus felépítésének összköltsége akár a 100 milliárd forintot is elérheti, feltéve, ha a hatóságok valamilyen módon nem akadályozzák meg az eredeti tervek szerint történő kivitelezést.
Reális a 100 milliárd?
Hogy sok vagy kevés egy ekkora épületért a 100 milliárdra becsült összeg, azt jobban megmutatja ha egy négyzetméterre vetítve is megnézzük az árat. Ez alapján 1,2 millió forintos árat kapunk, ami az új építésű lakóingatlanok esetében a XII. és az V. kerületi átlag között helyezkedne el. Az irodai funkciót persze nem releváns más szegmensek ingatlantípusaival összevetni, de érdekességként meg lehet nézni, hogy az új Mol campus értéke egyenlő 5000 kisméretű új építésű lakás árával, de alacsonyabb, mint a WestEnd City Center Bevásárlóközpont 150-180 milliárd forintra becsült értéke.Visszatérve az irodákhoz a már említett Telekom és Ericsson székházak 800-900 ezer forintos négyzetméteráron készülnek el, míg a szintén speciális kialakítású Bálnát - kiadható alapterületre vetítve - 934 ezer forintos négyzetméteráron kínálja a főváros.
Mi lehet az akadály?
A bejelentést követő napokban kormányoldalról több olyan álláspont is napvilágot látott, ami alapján korántsem biztos, hogy a leendő épület magassága valóban 120 méter lesz. Lázár János szerint a kormány célja továbbra is az, hogy Budapest UNESCO világörökségét semmi ne veszélyeztesse, ami egy ekkora épületről nem mondható el. Fontos azonban megjegyezni, hogy a Kopaszi-gát környékéig már nem terjed ki a világörökségi terület határa, így önmagában ez még nem elég ahhoz, hogy módosítsák a terveket. A kérdéssel kapcsolatban kerestük a MOL-t is, de egyelőre nem kaptunk újabb információkat.Mit jelent a projekt a cég árbevételéhez képest?
A Mol részvények árfolyama az elmúlt két év során megduplázódott - osztalékkal korrigálva - mostanra meghaladja a 2007-es csúcsot, ami szintén egy lökést adhatott annak, hogy most döntött úgy a vállalat, hogy új székházat épít.2016-ban a Mol árbevétele elérte a 3553 milliárd forintot, amiből az éves profitja 251,7 milliárd forint volt. Ez az összeg az új campus - általunk becsült - felépítési költségének a 2,5-szerese, vagyis a cég éves profitjának mintegy 40 százaléka lehet az új irodaház felépítésének költsége.
-20171011_1.jpg)
Elismerte Európa legerősebb vezetője: kritikus pillanatban hiányzott egy nagyon fontos NATO-képesség
Nem kizárt, hogy a NATO leporol most egy régi, merész tervet.
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?– díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Épp az orosz drónokról szóló tudósítást nézték a tévében, mikor egyszer csak eltűnt a fejük fölül a tető
Megszólalt a lengyel házaspár, akinek a házába drón csapódott.
Atommal fűtött magyar panellakások? 2030-ra valósággá válhat
Különleges elképzelés látott napvilágot.
Meghosszabbították a határidőt, még egy hétig ingyenes az egyik legfontosabb oltás
Később a vakcina már térítésköteles.
Bankszövetség: aggályos a kamatstop, ezért fordulnak ismét Alkotmánybírósághoz a bankok
Egy bankkal kiegészült a bírósághoz forduló hitelintézetek májusi listája.
Mesterséges intelligenciával szimulálták a Fed döntését
Az AI ügynökök is megosztottabbá váltak, ha politikai nyomás érte őket.
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O



Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.