Uniós pályázatra készülsz? Nagy könnyítést tervez Lázár!
- Az új, a jogerősen megállapított versenyjogi jogsértésekre vonatkozó kizáró okot áthelyezi a kötelező kizáró okok közül az ún. fakultatív kizáró okok körébe. Ez azt jelenti, hogy az ajánlatkérőnek nem kellene kötelezően kizárnia olyan ajánlattevőt az indulásból, amely ellen három évnél nem régebben meghozott jogerős elmarasztaló határozat született és bírságot róttak ki rá.
- A 25 millió forint feletti támogatástartalom esetén a közbeszerzés lefolytatási kötelezettség a továbbiakban csak a vissza nem térítendő támogatások esetében alkalmazandó, azaz az ún. visszatérítendő támogatások, illetve az ún. kombinált pénzügyi eszközök esetében nem.
A fenti két módosítást a tavaly novemberi hatályba lépés óta felhalmozott gyakorlati tapasztalatokkal indokolja a javaslat, ami több szempontból is érdekes. Egyrészt az első módosítási területnél tavaly ősszel miniszteri beterjesztőként még Lázár János érvelt a szigorú keretrendszer hatályba léptetése mellett. Másrészt a Kbt. 25 millió forintos szabályrendszerét már télen is puhították egy módosító csomaggal, amikor egyértelműsítették, hogy a november 1. előtt igényelt hazai, vagy uniós támogatásra vonatkozó ügyekre ez nem érvényes, illetve a kutatás-fejlesztési (GINOP 2. prioritás) uniós pályázatokra ez a megkötés szintén nem érvényes.
Most tehát azzal, hogy a visszatérítendő (pl. hitelalapú) uniós támogatásokból megvalósuló beszerzéseket is kivennék a törvény hatálya alól, a GINOP 8. prioritása teljesen kikerülne ebből, de például a GINOP 3. és 4. prioritásában is várhatók kombinált támogatással járó uniós pályázatok, amelyekre szintén nem vonatkozna a 25 millió feletti korlát. Ha a vállalkozói uniós pályázatok szempontjából nézzük, akkor a törvény a most jelzett módosításokkal már csak a GINOP 1. prioritására (eszközbeszerzési, termelési kapacitásbővítési pályázatok), illetve a Vidékfejlesztési Operatív Program különböző felhívásaira vonatkozik majd. Igaz hírek szerint a GINOP 1-ben olyan pályázatok is (újra)nyílnak, amelyekben a tervek szerint jóval 25 millió forint feletti támogatás is elnyerhető, így ezeket a cégeket bizonyára bosszanthatja majd, hogy más területeken fokozatosan felpuhult ez a korlát.
A mostani puhítás egyébként abból a szempontból teljesen érthető, hogy a cégek számára jelentős megkötésekkel, a kifizetők szempontjából pedig időbeli lassítással jár a közbeszerzési kötelezettség, miközben erős a nyomás a kormány felől, hogy minél magasabb legyen az idei és a következő évekbeli uniós támogatás-kifizetési volumen.
Eddig a kifizetéseket az is lassította, hogy nem állt még fel a visszatérítendő uniós támogatások elosztási hálózata, de a közelmúltbeli fejlemények alapján már két héten belül feláll az első 26, erre szolgáló MFB Pont az országban, majd ezen pontok száma rohamosan szaporodik. A fenti lazítás tehát ebben a keretben értelmezendő, azaz: azoknak a cégeknek, amelyek uniós visszatérítendő támogatást, vagy kombinált terméket nyernek 25 millió forint felett, ne kelljen még a közbeszerzéssel is bíbelődniük, mert az is lassítja az egyébként hatalmas, 700 milliárd forint feletti visszatérítendő forrástömeg kifizetését.Császár Dániel, a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára egyébként a Portfolio márciusi konferenciáján igyekezett megnyugtatni a 25 milliós korláttal érintett vállalkozói kört: szavai szerint ettől nem kell megijedni, mert az új nemzeti eljárásrend egyszerűsége és átláthatósága segít a cégeknek egy új intézmény (faksz) mellett.
Érdemes egyébként azt is megjegyezni, hogy egy idén januári kormányhatározat (1018/2016) már megteremtette annak lehetőségét, hogy lazítsanak a Kbt. 25 milliós korlátra vonatkozó szabályozásán, ha kiderül, hogy a novemberi törvénnyel kialakított keretek jelentős akadályát képezi az idei uniós támogatás kifizetési célok elérésének.
Bedőlt a BYD gigaberuházása, oda a nagy lítiumálmok
A kínai cégek egyelőre még tagadják, hogy elálltak volna a katódgyárak építésétől a lítiumban gazdag vidéken.
Megelégelte a határvillongásokat az atomhatalom: útnak indította a csapásmérő flottát
Egyetlen csapással katasztrofális bajba sodorhatják ellenfelüket.
Tankok robogtak Moszkvában, Ukrajnában gyűltek össze az európai vezetők - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Vámháború: 18 ország kerülhet ki a tűzvonalból, köztük meglepő nevek
Az EU és Brazília sincs Trumpék listáján.
Figyelmeztet az Egyesült Államok: napokon belül jelentős támadásra készül Oroszország
Felhívást intéztek a kijevi állampolgáraikhoz.
A magyar kormány bosszút áll: öt országból tiltja meg a húsimportálást
Lengyelország ellen is lépett a kormány
A mester és a vállalkozó dilemmája
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és az emberi viszonyok alakításával sikert elérő vállalkozó között. Miért van ez
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Bod Péter Ákos: Magyarország helyben jár, amikor Európa fordul
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.