Üzlet

Durva visszaesés az energiapiacon: 90 milliárd tűnt el egy év alatt

2010 óta érezhetően esik vissza a magyar energiaszektor beruházási aktivitása, amiben az általános európai negatív energiapiaci hangulat mellett a hazai szabályozási, adópolitikai döntések is érdemben szerepet játszhatnak. A KSH adatai alapján míg 2009-ben és 2010-ben az energiaszektor érdemben felülmúlta a teljes gazdaság beruházási teljesítményét, addig 2012-ben a magyarországi 3%-os beruházási visszaesés mellett az energiaágazat 37%-os zuhanást produkált.
A napokban megjelent a KSH 2012-es utolsó negyedéves beruházási teljesítményéről szóló tájékoztató, ami által kirajzolódtak Magyarország teljes 2012-es beruházási számai is. A publikált adatokból kiderül, hogy valami nagyon nincs rendben az energiaiparban, ugyanis a villamos energia, gáz, gőzellátás és légkondicionálás elemekből álló szegmensben éves összehasonlításban szemmel láthatóan visszaesett a beruházási kedv.

A Statisztikai Hivatal elérhető adatsorai 2008-ig mutatnak vissza, ami alapján az olvasható ki, hogy 2010-ig folyamatosan emelkedett a beruházási érték az energiaipar területén, amit követően viszont folyamatosan csökkent a szektorba áramló pénz.

A KSH adatsoraiból kiolvasható, hogy míg 2008-ban összesen közel 190 milliárd forintnyi energetikai beruházást valósítottak meg az országban, addig 2012-ben már csak alig 150 milliárdnyit, miközben 2010-ben még a szektorban 246,7 milliárdnyi beruházás valósult meg.

Az adatok mögött látni kell, hogy 2011 végéig számos, a korábbi években elindított viszonylag nagy energetikai projekt zárul le, itt említve például a magyar-horvát és magyar-román interkonnektorokat, a gönyűi és bakonyi erőműépítéseket, vagy a Dunamenti Erőmű G3-as projektjét. Ezek a projektek szinte mind a válságot megelőzően indultak el, és tulajdonosaik a nagymértékben megváltozott gazdasági környezet ellenére sem mondtak le róluk, bár a legtöbb esetben értelemszerűen szerződéses kötelezettségük is volt a befejezésükre.

Durva visszaesés az energiapiacon: 90 milliárd tűnt el egy év alatt
A válság már önmagában is nagyon kedvezőtlenül hatott az energiapiacokra, hisz a gazdasági aktivitás visszaesése az energia iránti keresletet is érdemben visszafogta, aminek eredményeképpen többletkapacitások és csökkenő árszínvonal volt megfigyelhető a villamos energia és a földgáz (spot-piaci) árának alakulásában, ami a lecsökkent mennyiségek mellett tovább rontotta az energiapiaci szereplők pénzügyi helyzetét.

Habár Európa-szerte a gondban lévő költségvetésekkel küszködő kormányzatok sok helyen fordultak a tőkeerős energiaipar felé többletbevételek előteremtése érdekében, a 2010-es kormányváltást követően Magyarország viszonylag gyorsan és igen nagyméretű adóterhelést vetett ki az energiaszektor szereplőire, ami mellé lakossági (egyetemes gázszolgáltatásban érvényesülő) ármoratórium is párosult.

Az alapvető európai gazdasági környezet, és vélhetően a hazai szabályozásváltozásokból eredő tehernövekedés okán a magyarországi energiaiparban jelentős mértékben esett vissza a beruházások értéke. 2011-ben az előző évhez képest 11,5 milliárddal, míg 2012-ben további 87,3 milliárd forinttal csökkent az ágazatba irányuló beruházások értéke. Év/év alapon ez 2011-ben közel 5, míg 2012-ben 37 százalékos visszaesésnek felel meg.

Durva visszaesés az energiapiacon: 90 milliárd tűnt el egy év alatt
Mindenképpen érdemes összevetni az energetikai beruházások alakulását a teljes magyar gazdaságban megvalósult beruházási értékekkel, hogy egy általános gazdasági keretrendszerben is értelmezni lehessen az ágazat beruházási aktivitásának elmúlt években tapasztalt visszaesését. Az arányszámokból az olvasható ki, hogy a 2009-ben és 2010-ben az energiaipar jelentősen túlszárnyalta az általános gazdasági képet. Míg az országos, összesített beruházási érték 2009-ben és 2010-ben év/év alapon 6, illetve 3 százalékkal csökkent, addig az energiaszektorban 9,4, illetve 20,2 százalékos növekedés volt megfigyelhető. Ebben bizonyosan szerepe volt az energiaszektor méretéből adód viszonylagos tehetetlenségnek is, illetve a korábban már felsorolt jelentős infrastrukturális projektek befejezésének is.

2011-ben a válság előtt elindított beruházások befejezésének (kifutásának), valamint az alapvető gazdasági és szabályozási környezet változásának betudhatóan már érezhetően visszaesett az energiaiparban a beruházási aktivitás. A teljes magyar gazdaságban megvalósuló beruházások értékének 1,7%-os csökkenése mellett (év/év) az energiaszektor a fentebb említett 5%-os visszaesést produkálta, míg az energetikai beruházások 37%-os 2012-ben megvalósult zuhanása -3%-os teljes gazdaságra vetített arány mellett valósult meg. Ez egyben az is jelenti, hogy a teljes országra vetített beruházási érték 2012-es visszaesésének 70%-a az energiaágazatra volt visszavezethető.

Durva visszaesés az energiapiacon: 90 milliárd tűnt el egy év alatt
2013 várhatóan nem hoz fellendülést a mutatókban, ugyanis a tavalyi év végén kivetett új szektorális adók (vezetékadó, Robin Hood-adó kiterjesztése és megnövelése), illetve a januártól megvalósult 10%-os rezsicsökkentés is érdemben befolyásolja majd az ágazati szereplők beruházási képességét. A csőben jelenleg szinte csak állami projekteket látni, így az következő két évben felépül a magyar és a szlovák gázrendszereket összekötő vezeték, illetve szlovák irányban a Mavir által új villamos energia távvezetékek is épülnek. Középtávon jelentős beruházást ezen felül a Déli Áramlat és a Nabucco nemzetközi gázvezetékek hozhatnak még a hazai energiapiacra, erőművi oldalon azonban egyelőre nem látszik érdemi fejlesztési terv.
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
talgo train