Új gazdaságvédelmi program indul a héten: jönnek a Széchenyi Kártya Program új termékei
A Kavosz Zrt. által nyújtott Széchenyi Kártya Programban az új feltételek szerint 4 új konstrukció érhető el:
- a munkahelyek megőrzésének támogatására elindult Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel 1 millió forinttól akár 750 millió forint összegig igényelhető, 2 éves futamidővel;
- a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitellel kombináltan igénybe vehető, szabadfelhasználású Széchenyi Kártya Folyószámlahitel PLUSZ legfeljebb 2 éves futamidővel és évi nettó 0,1%-os kamattal rendelkezik, és illetve 1 és 100 millió forint közötti összegű lehet,
- a 3 éves futamidejű, szabadfelhasználású Széchenyi Likviditási Hitel bármilyen forgóeszköz beszerzésre és egyéb igénybe vett szolgáltatások finanszírozására alkalmas; míg
- a Széchenyi Beruházási Hitel PLUSZ a veszélyhelyzet lejártát követő időszakban a normál üzletmenet visszaállításában segíthet.
A kifejezetten gazdáknak szóló Agrár Széchenyi Kártya konstrukcióban már korábban változás történt, a gazdasági nehézségek kezelése és enyhítése érdekében új, kedvezményes feltételrendszerű, emelt hitelösszegű, kiemelt állami kamat- és kezességi díjtámogatásban, illetve költségtámogatásban részesített Folyószámlahitel vált elérhetővé.
A program termékei eddig is népszerűek voltak a kisvállalkozások körében, a 2002-es indulásától idén március végéig a hazai bankok összesen 408 ezer hiteligényt fogadtak be, a szerződött hitelösszeg pedig elérte a 2450 milliárd forintot.
A Budapest Bank 2011 óta közvetíti a programban elérhető termékeket, és a kedvező feltételek miatt nagy érdeklődésre számít a szegmensben. A bank eddig több mint 55 milliárd forintot juttatott a szektor szereplőinek, és jelenleg is közel ezer élő szerződéssel rendelkezik.
Ennek Donald Trump végképp nem fog örülni: keresztbe tett a Legfelsőbb Bíróság a választókerületek újrarajzolásának
Igaz, csak egyetlen államban.
Kihallgatták az egyik leggazdagabb magyart gyanúsítottként az óbudai korrupciós ügyben
Szabadlábon védekezhet.
Megszólalt az osztrák minisztérium a paksi fenékküszöb ügyében - Javaslatot is eljuttattak a magyar kormánynak
Ugyanakkor panasztételről szó sincs.
Teljesen új fegyvert vetett be Európa ellen Oroszország - Az utolsó pillanatban lépett közbe az Egyesült Államok
Norvégia és Nagy-Britannia is részt vett az akcióban.
Szivárognak a felvételek: szétlőtték a rettegett Kalibr-rakétákat indító Admiral Essen cirkálót
Ezt nem javítják meg egykönnyen.
Elbukhat a nagy globális vállalás: az iráni háború miatt rekord dönt a leginkább környezetszennyező energia
Egyre több szenet használ a világ.
Nem a büntetés lesz a lényeg: gyökeres fordulat jön a magyar egészségügyi ellátásban
2027 januárjában áll fel az új hatóság.
Szuperkórokozók és biológiai fegyverek fejlesztésére használták az AI-t, közbelépett az Anthropic
Több kísérlet is történt a biztonsági rendszerek megkerülésére.
Ezek a legkedvezőbb lakáshitel-ajánlatok szeptemberben
Soha nem látott összegek mozognak idén a magyar lakáshitelpiacon. A Bankmonitor becslése szerint 2026 első nyolc hónapjában mintegy 2100 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződés születhetet
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
Politikai prémium és fiskális kényszerpálya - mit áraz a piac Franciaországban?
A francia piacokon ismét nő a feszültség: a magas költségvetési hiány, az emelkedő államadósság és a 2027-es elnökválasztás bizonytalansága egyszerre jelenik meg a kötvény- és részvén
Okozhat ellátási gondot a földgáztározók alacsony szintje?
Európa a megszokottnál alacsonyabb gáztartalékokkal készülhet a télre, ami az ellátási kockázatok mellett áremelkedést is okozhat a kontinensen. Arról, hogy miért lehetnek kevésbé feltölt
A csendes kettészakadás - miért nő a tokenizált piac, miközben a bitcoin ingadozik?
A klasszikus kriptopiac 2025 őszi csúcsához képest jelentősen visszaesett, miközben a közvetlenül tokenizált valós eszközök piaca mintegy 50 százalékkal nőtt. Miért épít egyre több hagyo
Mi mozgatja valójában az arany árát? - rövid és hosszú távú hatások
Az arany egyszerre reagál a dollár, a kamatvárakozások és a geopolitikai sokkok rövid távú mozgásaira, valamint a jegybanki kereslet és a fizikai kínálat hosszabb távú trendjeire. A 2022 utá
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.
Kiszárad az ország – A fiatalok menthetik meg a magyar agráriumot?
Egyre többen választják az agrárpályát.
Egyre hangosabb a figyelmeztetés: baj lehet a drága részvényekkel
Üzen a kötvénypiac.


