A koronavírus átírta a cégek befektetési stratégiáját, de nem minden cég került nehéz helyzetbe: vannak olyan cégek, amelyek rugalmasan alkalmazkodva átalakították a termékportfóliójukat vagy más szolgáltatásokat nyújtva most kétszer, háromszor nagyobb profitot termelnek, mint korábban. Azok száma pedig még több, akik a kialakult szituációban egyelőre kivárnak, és az éves terveiket a megváltozott piaci környezethez igazítják.
A jelenlegi bizonytalan szituációban a cégek igyekeznek minden költségelemet eltolni, amely különböző beruházások, befektetések, fejlesztések elhalasztását eredményezi, de a már elindult befektetési projektek is sokkal lassabb dinamikával működnek most. Így keletkezett egy plusz forrás a vállalatoknál, ami már el volt különítve, de most beragadt. Mi ezeknek a fel nem használt forrásoknak az alternatív befektetésére ajánlunk egy forint betéti lehetőséget
– mondta a Portfolio-nak Korsósné Maku Márta, a Sberbank Vállalati Termékfejlesztési és Értékesítés Támogatási Divízióvezetője.
Ezeket a forrásokat a cégek jellemzően látra szóló betétekben tartják, amelyek esetében jelentős növekedést tapasztaltak az elmúlt időszakban a banknál. „Gyakorlatilag parkoltatják a cégek a pénzüket” – mondta Korsósné és hozzátette, hogy ezeknek a vállalati ügyfeleknek kínálnak a piacon elérhető kamatoknál magasabb lekötési lehetőséget.
A látra szóló betétek esetében a piacon elérhető EBKM jelenleg nagyjából 0,01-0,05 százalék között mozog.
„Ezzel szemben, új forrás esetében, ha csak egy hónapra lekötik a pénzt a Sberbanknál, 1,05 százalékos betéti hozamot biztosítunk. Meglévő fedezet esetében ugyanez 0,5 százalék. Tehát akár egy hónap alatt is jóval nagyobb kamatot tudnak elérni, mintha látra szóló számlán tartanák a pénzüket”
– tette hozzá.
Bár a cégek a legtöbb banktól általában egyedi ajánlatokat kapnak, amelyek nem publikusak, de ha a nyilvános, bankok által kommunikált elérhető kamatokat vesszük figyelembe, akkor az általános 0,05 százalékos betéti kamatot igyekeztek túlszárnyalni a jelenlegi ajánlattal. A konstrukció előnye, hogy akár egy hónapos időtávra is elérhető, tehát, ha a jelenlegi bizonytalan környezetben a vállalat likviditása változik, és gyorsan hozzá kell jutni a forrásaihoz, az rövid időn belül megoldható.
„Nem kell hosszú távú döntéseket hozni ahhoz, hogy a cégek élni tudjanak a lehetőséggel, nagyjából egy hónapra mindenki képes előre tervezni"– mondta Korsósné.
A bank kínálatában elérhetőek hosszabb lejáratú, 3 és 6 havi betétek is. Új forrás esetében a háromhavi EBKM 1,1 százalék, a hathavi pedig 1,2 százalék, tehát meredek emelkedés nincs a kamatkondíciókban.
A meglévő ügyfelek esetében, a látra szóló betétek háromhavi lekötésével az EBKM 0,6 százalék, a hathavinál pedig 0,7 százalék. A szakértő hozzátette, hogy a legtöbb cég 2-3 banknál is tartja a forrásait, így a meglévő ügyfelek esetében is elérhetők az új forrásra vonatkozó kamatkondíciók, amennyiben egy másik pénzintézettől áthozzák a látra szóló állományukat. A banknál a leköthető összeg betétenkénti minimuma 10 millió forint, a betéti állomány pedig egyszerre legfeljebb 350 millió forint lehet ügyfelenként.
A cikk megjelenését a Sberbank támogatta.
Orbán Viktor szövetségese lemond a cégbirodalmáról, így máris miniszterelnök lehet
Engedett a nyomásnak a cseh politikus.
Négy ország is bojkottálja a 2026-os Eurovíziót, még soha nem történt ilyen a verseny történetében
Izrael részvétele a problémájuk.
Újabb nagy leépítést jelentettek be Gattyán György cégbirodalmánál - a home office-nak is búcsút intenek
Folytatódik a elbocsátási hullám.
Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

