Bank

2010. július 05. 19:14 | Portfolio

Bánfi: elkerülhetetlen a bankadó

Elkerülhetetlen a bankadó - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Bánfi Tamás, egyet nem értését kifejezve ezzel a monetáris tanács mai közleményében foglaltakkal.

2010. július 05. 17:10 | Portfolio

Közel 4 milliárd forintért veszi meg az FHB az Allianz Bankot

Az FHB bejelentette, hogy a társaság korábbi, 2010. június 17. napján kelt rendkívüli tájékoztatásában foglaltaknak megfelelően, az FHB Jelzálogbank Nyrt. és az Allianz Hungária Biztosító Zrt. által 2010. június 16-án aláírt szándéknyilatkozattal összhangban 2010. július 2. napján a felek által aláírásra kerültek a hosszú távú exkluzív stratégiai együttműködésre, illetve az Allianz Bank Zrt. az FHB-nak történő értékesítésére és átadására vonatkozó szerződések.

2010. július 05. 12:09 | Portfolio

Harmadszor is meghirdetik a salgótarjáni öblösüveggyárat

Két sikertelen pályázati után harmadszorra is meghirdetik eladásra a salgótarjáni öblösüveggyárat - nyilatkozta Balázs Miklós az R-Glass Hungary Üvegipari Kft. felszámolóbiztosa a Napi Gazdaság írása alapján.

2010. július 05. 11:57 | Portfolio

Rossz hangulat ellenére is árad a tőke a feltörekvő piacokra

A korábbi hetekhez képest visszafogott, de a tőkepiaci hangulathoz képest igen jelentős mennyiségű friss tőke érkezett a feltörekvő piacokon befektető részvényalapokba. A közel 1 milliárd dolláros nettó tőkebeáramlás továbbra is elsősorban az ázsiai régiót kereste, illetve a teljes feltörekvő piacokat globálisan lefedő alapokat. Eközben folytatódott a kisebb megszakítással 12 hete tartó tőkekivonás Latin-Amerikából, illetve kisebb összeg ugyan, de nettó 35 millió dollár távozott a hazánkat is magába foglaló EMEA régióból is. A feltörekvő piaci tőzsdék - akárcsak a fejlettek - jelentős esést mutattak a június 30-ával befejeződött héten, a feltörekvő piacok teljesítményét jelző MSCI EM index 4,4 százalékkal került lejjebb.

2010. július 05. 11:53 | Portfolio

Sütőipari felvásárlást engedélyezett a GVH

Megszerezheti a Penam a.s. a Ceres Sütőipari Zrt. valamennyi részvényét és a Multi Pékség Bt. 100 százaléka feletti irányítást - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

2010. július 05. 09:08 | Portfolio

A bizottság bólintott, célegyenesben a befektetési alapok átfogó szabályozása

Az Európai Bizottság pénteken négy új jogszabályt fogadott el, amelyek elősegítik a befektetési alapok standardizált működéséről szóló irányelv végrehajtását. Az úgynevezett UCITS IV. direktíva elősegítené, hogy az uniós befektetési alapok egy európai útlevél segítségével bármely uniós országban tevékenykedjenek plusz engedély megszerzése nélkül, de emellett könnyít a tájékoztatási kötelezettségen és engedélyezi különböző alapok összevonását határon átnyúlóan is. Az új irányelv a remények szerint hatékonyabb és olcsóbb működést eredményez majd, az ehhez szükséges jogszabályi változtatásokra 1 évük van a tagállami parlamenteknek.

2010. július 05. 08:47 | Portfolio

Harmadik nekifutás az OTP-nél

Miután az első két közbeszerzésre nem érkezett érvényes ajánlat, ezért harmadszor is kiírta a tendert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az OTP nem európai uniós öt leányvállalatának könyvvizsgálatára, a gyorsított tárgyalásos felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2010. július 05. 08:32 | Portfolio

A tervezettnél nagyobb hitelt vett fel az OTP

Az eredetileg tervezett 200 millió helyett 250 millió euró összegű szindikált hitelmegállapodást írt alá pénteken az OTP - közölte a bank a BÉT honlapján.

2010. július 05. 07:57 | Portfolio

Hivatalosan is 99%-on a Linamar Corp.

A Linamar Corp. bejelentette, hogy a pénteki aukció során 2,469,728 darab (29%-nyi) Linamar Hungary részvényt vásárolt darabonként 2,570 forintos árfolyamon.

2010. július 03. 07:33 | Portfolio

Szász Károly: meg kell szüntetni a PSZÁF alárendelt szerepét

A társadalmi felelősségvállalásból a pénzügyi felügyeletnek és a közvetítőrendszernek is ki kell vennie a részét Szász Károly szerint. A PSZÁF csütörtökön kinevezett régi-új elnöke az MTI-nek nyilatkozva a prioritások közé sorolta a rendelkezési jog megszerzését, és a felügyelet alárendelt szerepének megszüntetését a Pénzügyi Stabilitási Tanácson belül.

2010. július 02. 18:55 | Portfolio

Parlament előtt a bankadó! - 2 milliós bérlimit Simornak is

A pénzügyi szervezeteknek idén két egyenlő részletben, szeptember 10-ig és december 10-ig kell megfizetniük a különadót - egyebek mellett ezt tartalmazza a gazdasági miniszter által pénteken az Országgyűlésnek benyújtott törvénycsomagnak a különadóról szóló része, amely annak ellenére került parlament elé, hogy a kormány nem állapodott meg az érintettekkel -írja az MTI.

2010. július 02. 17:56 | Portfolio

Titkos találkozó az államtitkár és a guru között? - Spanyolország népszerűsíti kötvényeit

A spanyol gazdasági államtitkár Amerikába utazott, ahol a hírek szerint a világ legnagyobb kötvényalap kezelőjének, a Pimconak a vezetőjével is találkozott. Bill Gross korábban a kerülendő országok közé sorolta Spanyolországot, az államtitkár pedig azért kelt útra, hogy az elmúlt időszakban az országról a nemzetközi befektetők között keringő negatív híreszteléseket eloszlassa.

2010. július 02. 16:24 | Portfolio

Összehangolt hatalomátvétel az MFB-hez került állami cégeknél

Pénteken egyidőben három, állami autópálya- és közúthálózati céghez szállt ki az MFB rohamcsapata - értesült az Index. Laptársunk több forrásból megerősített információikszerint az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. épületébe érkező emberek azonnali hatállyal kitették irodájából a régi vezetést. A Magyar Közút Zrt.-nél az igazgatóságot is megszüntették.

2010. július 02. 15:55 | Portfolio

Sokat vesztettek fényükből a részvényalapok, de van helyettük más

Már közel ugyanannyi tőke áramlott a feltörekvő országok államkötvényeibe, mint részvényalapjaiba. A részvénypiacok irányával és a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos egyre nagyobb bizonytalanság a részvénypiacokról a fix jövedelmet biztosító kötvény befektetések felé terelte a megtakarítókat. A fejlett országok adósságállományától és a gazdaság élénkülésének lassulásától tartanak a befektetők. Emiatt egyre nagyobb bizalmat szavaznak a feltörekvő országok államkötvényeibe fektető alapoknak, amelyek az elmúlt félévben a kötvényalapok közt a legnagyobb beáramlást könyvelhették el. Összességében elmondható, hogy a részvényekből a kötvények, ezen belül pedig a feltörekvő piaci adósságpapírok felé mozdultak a befektetők az elmúlt időszakban.

2010. július 02. 13:33 | Portfolio

Az OTP és a Fundamenta üdvözli a kormány terveit

Az OTP Lakástakarékpénztár is támogatja a kormány elképzeléseit a lakástakaréki szabályok módosításairól: ha több áthidaló kölcsönt nyújthatnak, az a likviditásukat nem befolyásolja, de olcsó lakáshitelhez juttathatja az ügyfeleket - reagált a tervezett változásokra az MTI-nek az OTP Lakástakarék-pénztár. A Fundamentánál is hasonlóképpen vélekednek a kormány terveiről.

2010. július 02. 13:05 | Portfolio

Bankadó: kudarc a tárgyalásokon, egyoldalúan dönt a kormány

Mivel a tegnapi tárgyalások sikertelenül végződtek a kormány és a bankok között, ma egy, a korábbi első tárgyalási forduló "informális eredményének" megfelelő törvényjavaslatot nyújt be a kormány a parlamentnek a bankadóról - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Reutersnek adott interjújában. Hogy ez mit jelent, egyelőre csak találgatunk: a Portfolio.hu értesülése szerint korábban egy, a bankok mérlegfőösszegét, eredményét és devizahitel-állományát azonos mértékben figyelembe vevő bankadó volt terítéken. Annak ellenére, hogy hat külföldi tulajdonú bank az IMF-hez fordulna az ügyben, és megvárná a nemzetközi tárgyalások eredményét, a kormány a nyilatkozat szerint egyoldalúan dönt a bankadóról. A miniszter a nemzeti eszközkezelő alap felállításáról is beszélt az interjúban.

2010. július 02. 12:18 | Portfolio

Miért érdemes most a zöldenergiára koncentrálni?

Részben a Mexikói-öbölben történt természeti katasztrófának is köszönhetően egyre nagyobb figyelem hárul a megújuló energiaforrásokra. Az olajszektor ugyanis szigorúbb szabályozásra számíthat, miközben a zöld technológiákra és zöld befektetésekre egyre több pénzt áldoznak a kormányok. Becslések szerint 10 év múlva a mai kiadásoknak akár a többszörösét is költhetjük zöld energiára. Erre a szektorra tehát egyre több befektetési alap és tőzsdén kereskedett alap specializálódik, amelyek lehetőséget jelentenek a szektorba befektetni vágyók számára.

2010. július 02. 09:59 | Portfolio

Rekordot döntött az első félévben a cégbedőlések száma

Júniusban 8,877-re emelkedett az első félévben fizetésképtelenség miatt bedőlt cégek száma, ami rekordot jelent. Így az év első felében összességében 15 százalékkal több cég felszámolását tették közzé, mint egy évvel korábban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Júniusban 1,682 felszámolási eljárás indult, ez mindössze 14-gyel marad el a mindenkori rekordtól, és 40 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Holdblog

Olcsó kacatból high-tech ipar

USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Ricardo

A Vaslady ébredése

Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Kasza Elliott-tal

Clorox Company - elemzés

Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C