Bank

Rémület és ultimátum után ma ez következett

Felszólították a német bankok a Merkel-kormányt, hogy gyorsítsa fel a toxikus eszközök kezelésére és a hitelezés helyreállítására hivatott programjának kidolgozását - mondta Karl-Theodor zu Guttenberg német gazdasági miniszter hétfőn. Kijelentette: a kormány május 13-áig megpróbálja elkészíteni az erről szóló törvényjavaslatot.

Fontos hír az autósoknak: TIR helyett AIM

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) engedélyezte, hogy a TIR Biztosító Egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állományát és szerződéseit 2009. május 4-i hatállyal az AIM Általános Biztosító Zrt.-re átruházza. Az átruházást a két biztosító közösen kezdeményezte - olvasható a PSZÁF sajtóközleményében.

Új sláger, melyre mindenki hajt: trendi lett az UMFORG hitel

Sikeresnek tekintik a szakemberek a február közepe óta elérhető, az érdeklődő vállalkozások számára 140 milliárdos keretet biztosító, és akár 200 millió forint összegben is igényelhető Új Magyarország Forgóeszköz Hitelt (UMFORG).

Újabb magyar bank kap az IMF-hitelcsomagból (3.)

Az OTP Bank, az FHB Bank és az MFB után újabb magyar bank kap forrást a Nemzetközi Valutaalap által tavaly ősszel megnyitott magyarországi hitelkeretből. Csillag István elnök mai bejelentése szerint a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) a közeljövőben 142 millió euró (mai árfolyamon számítva kb. 50 milliárd forint) hitelt vesz fel elsősorban az IMF-hitelcsomagból, a Magyar Fejlesztési Bank közreműködésével.

Möbius: vigyázat, lesz itt még nemulass!

A tartós felívelés 2009 végén veheti kezdetét a feltörekvő piacokon, rövid távon azonban benne van a pakliban egy átmeneti zuhanás is - véli Mark Möbius, a 20 milliárd dolláros portfóliót kezelő guru. Möbius szerint egyértelműen a fejlődő országok mellett szólnak a kamatcsökkentések és a kormányzati gazdaságélénkítő csomagok, a nagy kérdés azonban az, hogy mikor hagy alább az árfolyamesésre játszó spekulátorok ténykedése, akik például a Chrysler csődjéhez hasonló híreket akarják meglovagolni.

Teljes európai roham az adóparadicsomok ellen - kihívások előtt a kockázati tőke

Várhatóan a hét végén kerülnek nyilvánosságra az európai fedezeti alap- és magántőke szektort érintő változtatások részletei, a szakértők szerint viszont számos más alternatív szereplőnek is lehet félnivalója. A szigorítás - ami alapvetően a Madoff botrány kirobbanása után vált világossá - az ügyfeleket viszont nem fogja károsan érinteni, hiszen az a vagyonkezelőkre vonatkozó felügyeleti és információáramlási szabályokon változtatna. Az offshore alapon működő - nem Európai Uniós - alapok egy része viszont a tevékenységük áttelepítése mellett dönthet, mivel a szigorítások hatására megnőnek az európai piacra lépés költségei.

Ultimátum a köbön: gigabankot, de rögtön!

Ultimátumot intézett az ország hét tartományi bankjához a német kormány, miszerint ha a tartományi tulajdonban lévő pénzintézetek júliusig nem jutnak egyezségre szektoruk konszolidációjáról - ez alatt a bankok valamilyen formában történő összeolvadását kell érteni -, akkor kizárják őket abból a tervből, melynek keretében a német szövetségi állam megszabadíthatná őket toxikus eszközeiktől.

Belehúzott a Takarékbank

Működési hatékonyságát javítva, betétállományát csaknem 50, hitelállományát pedig 40 százalékkal bővítve mintegy 810 millió forintos adózás utáni eredményt ért el tavaly a Takarékbank. Bár utóbbi alatta marad a 2007-es adatnak, a Takarékszövetkezeti Integráció egészének eredményessége még nőtt is a tavalyi év során. A jó eredményekben egy új üzleti koncepció, a TakarékPont rendszer sikeres debütálása, valamint a kkv-finanszírozás szerepének erősödése is közrejátszott.

Megvetette lábát Ukrajnában a Videoton

Már termel a Videoton csoport nemrég alapított ukrajnai vállalata, a Videoton Ukrajna a munkácsi Tochpribor céggel indított együttműködés keretében. A tevékenység a járműipari kábelek gyártásával kezdődik - írja az egyik hazai napilap.

Nehéz helyzetben a hazai kerékpárgyártók

Az exportban bíznak a hazai kerékpárgyártók, mivel termékeik iránt erősen csökkent a belföldi kereslet. A biciklikereskedések viszont nem tudnak kitérni a válság elől: súlyos csapás számukra, hogy az idén elmaradt a tavaszi vásárlói roham, amelyből a bevételük jelentős része származik. A megmaradó boltoknak az igények átrendeződéséhez kell a kínálatukat igazítaniuk - írja egy hazai napilap.

Citigroup és Bank of America: tőkeemelés állam nélkül?

Mintegy 10 milliárd dolláros magánbefektetői tőke bevonását tervezi a Bank of America és a Citigroup annak ellenére, hogy más bankokhoz hasonlóan igyekeznek meggyőzni az amerikai pénzügyminisztériumot és a Fedet, a stressz teszt előzetes eredményei túl pesszimisták, így a bankok tőkehelyzete nem tesz szükségessé állami forrásbevonást. A stressz teszt hivatalos eredményei a tervek szerint csütörtökön jelennek meg.

Befektetőket keres a Facebook - Akadnak konfliktusok

Állítólag új forrást kíván bevonni a Facebook, ám a menedzsment a tárgyalások során dupla akkora összegre értékelte a céget, mint a potenciális befektetők. Nem ez azonban az egyetlen konfliktus az alakuló ügylet körül, ugyanis a meglévő tulajdonosok is elégedetlenkednek.

A Fiat venné az Opelt is

A Fiat, amely múlt héten 20%-os részesedést szerzett a Chryslerben, azt fontolgatja, hogy egyesül a General Motors európai divíziójával.

Fele se tréfa: az autósok pénzén megy a vita

Folyamatos egyeztetés zajlik a szakmai szervezetek, a Pénzügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium és a PSZÁF között a parlament asztalán heverő kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvényről - írja a Napi Gazdaság. Hogy milyen is lesz a végleges változat, arról nem sokat lehet tudni, olyan sok a módosítási javaslat és a változtatás.

Bedugulnak-e a hitelek? - Az OTP megmondja

Lassuló, ám továbbra is pozitív hitel- és betétdinamika várható 2009-ben a magyar bankrendszerben: a lakáscélú hitelek állománya 6.8 százalékkal, a fogyasztási hiteleké 5.4 százalékkal emelkedhet, és e várakozásoknak megfelelnek az OTP első negyedéves, illetve április havi tapasztalatai - mondta az OTP Bank Retail Divíziójának vezetője az MTI-nek.

A rendszerváltás óta nem ért minket ekkora meglepetés!

A feltörekvő piaci részvényindexek áprilisban 20 éve nem látott emelkedés mutattak, az MSCI Emeging Market index például 17 százalékkal került fentebb, a márciusi hónappal együtt pedig már 33 százalékos a szárnyalás. A legfőbb ok a felhúzás mögött talán az lehetett, hogy a befektetők kezdik elhinni, hogy a világgazdaság a legrosszabbon már túl van, a fundamentumok pedig egyre inkább a feltörekvő piacok malmára hajtják a vizet.

Keservesen meg kell fizetniük a kicsapongásokért

Egyre borongósabb a kép az amerikai fedezeti alapok háza táján, a tőzsdefelügyelet elnöke szerint ugyanis sokkal szigorúbb szabályokra van szükség, ami egyrészt az átláthatóságot javítja, miközben megfelelő szabályokat hoz létre a pénzügy rendszer szempontjából olyan meghatározó szektornak. A kiszivárgott információk alapján például az alapoknak a tőzsdefelügyeleti regisztráció mellett számos feltételnek kell majd megfelelniük, így például korlátok közé szorítanák a tőkeáttételes pozíciók vállalását.

Tizennégy bank izgulhat - a jövő héten minden kiderül

A stressz teszteknek alávetett 19 amerikai bankból várhatóan 14 szorul pótlólagos tőkejuttatásra az eredmények alapján - közölte a Bloombergnek adott interjújában Paul Miller, az FBR Capital Markets elemzője. Az elmúlt napokban már hallani lehetett arról, hogy a Citigroup és a Bank of America mellett néhány regionális bank is rosszul szerepelt a teszten, a végleges eredményekre azonban a legfrissebb információk szerint még csütörtökig várni kell.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.