Az NHP Hajrá konstrukció legfrissebb számairól tartott ma sajtótájékoztatót az MNB, ebben többek között elhangzott a jegybank azon titkos célja is, hogy idén év végéig 1000 milliárd forintos kihelyezést szeretnének látni.
2020. decemberétől a csehországi Cofidis korábbi vezérigazgatója, Jean-François Rémy kerül a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatói posztjára. A nemzetközi és közép-európai régiós tapasztalattal rendelkező vezető Holló Bence helyét veszi át, aki 12 évig állt a hitelintézetet élén - derül ki a Cofidis közleményéből.
A Fed döntése értelében idén már nem fizethetnek osztalékot az amerikai bankok és részvény-visszavásárlást sem tarthatnak. Az amerikai jegybank azt szeretné elérni, hogy a bankok kellő tőkével rendelkezzenek a koronavírus miatti gazdasági visszaesésben – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
Várakozások felett szerepel, és szeptember végén már 45 százalékos kihasználtságnál jár a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által a koronavírus-válság ellen a cégek számára tavasszal elindított Krízis Garanciaprogram. A programban eddig 253 milliárd forintnyi hitel került kihelyezésre 5769 szerződéssel, így a Garantiqa teljes kezességvállalási portfóliója meghaladta az 1000 milliárd forintot. Az intézmény aktivitásának további biztosítása érdekében az MFB 10 milliárd forintos tőkeemelés hajt végre nála.
Több új vezetőt is kinevezett a Goldman Sachs vezérigazgatója, David Solomon; új ember kerül a pénzintézet privát vagyonkezelési és alapkezelési üzletágának élére is - írja a CNBC.
Összesen 34 gyanúsítottat, köztük az IMF egykori ügyvezető igazgatóját, Rodrigo Ratót is felmentették a spanyol Bankia pénzintézet 2011-es, később katasztrofálisnak bizonyult tőzsdei részvénykibocsátása során gyanított számviteli és pénzügyi csalások vádja alól.
Elismerte piaci manipulációját a JP Morgan a fémek határidős piacán és az állampapírpiacon, ezért 920 millió dolláros bírságot megfizetésére készül – értesült a Bloomberg.
Az elmúlt hetek aktív jegybanki jelenléte következtében a negyedév végén átnyúló swappiaci jegyzések nem mutatnak feszültséget. Ezzel összhangban a Magyar Nemzeti Bank mai eurolikviditást nyújtó devizaswap-tenderére nem érkezett banki ajánlat - közölte a jegybank.
A világjárvány nagyot ütött tavasszal a gazdaságon, és ez meglátszott a hitelezésben is, az első hullám lecsillapodásával azonban nyáron fokozatosan megélénkült a vállalati hitelpiac. A Takarékbanknál júniusról augusztusra mintegy két és félszeresére ugrott a vállalati hitelfolyósítás, a mikrovállalkozásokat kiszolgáló MFB Pontokon július volt az elmúlt négy év legerősebb hónapja. Az ügyfelek elsősorban az államilag támogatott likviditásibővítő hitelkonstrukciókat igénylik, de elkezdték keresni a beruházási kölcsönöket is – közölte a Takarékbank.
A garanciaprogramok erősítését, egy zöld lakáshitel-programot, a vállalati csődeljárás reformját, egy viszontbiztosításon alapuló kockázatmegosztási hitelbiztosítási modellt és az eszközkezelő visszahozatalát is szorgalmazza 50 pontos javaslatcsomagjában az MNB, ezeket az ötleteket értékeljük most röviden.
A Moody’s ma öt magyar bank esetében vizsgálta felül korábbi minősítését, és bár a besorolásuk nem változott, a besorolás kilátását javítottá - derül ki a Moody's által közzétett közleményből.
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Veres Mihály, az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) vezetője és dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció különböző területein való jövőbeni együttműködésről, különös tekintettel a pénzügyi digitalizáció, a fintech és az Okos Város fejlesztésekre - olvasható az EFISZ közleményében.
Anélkül, hogy nagy dobra verte volna, kamatot emelt az MNB ezen a héten, elismerve később, hogy az inflációs kockázatok fokozódását akarta megelőzni ezzel. A bankközi kamatok nyomban emelkedni kezdtek: 3-12 hónapos lejáraton 8-9 bázisponttal kerültek feljebb. Mielőtt az inflációs nyomás a hosszú kamatokra is hatni kezdene, érdemes lecsapniuk a most még rekordalacsony kamatozású lakáshitelekre mindazoknak, aki az ősz folyamán lakáscéllal rendelkeznek. Bemutatjuk a bankok legjobb ajánlatait, személyre szabott kalkulációhoz pedig a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.
1,3 milliárd ausztrál dolláros bírságot kapott a Westpac, az egyik legnagyobb ausztrál bank. A bírságot azért osztotta ki a társaságnak az Austrac, mert több mint 23 millió alkalommal megszegte az ország pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási törvényeit – írja a CNN.