
„Az MFB Csoport tagjaként, tőkeerős állami szereplőként kezdetektől fogva az volt a célunk, hogy a kockázati tőke piacán gazdaságösztönző feladatokat ellátva azokra a szegmensekre koncentráljunk, ahol a magánbefektetők nincsenek, vagy csak részben vannak jelen. Nem áll szándékunkban versenyezni a piaci szereplőkkel, élénkítő szerepet betöltve azokat a területeket keressük, ahol nem valósul meg kellő számú befektetés” – mondta a Portfolio-nak Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese.
A kockázati tőkelap-kezelő épp ezért nyújtott elsőként finanszírozást azoknak a startupoknak, melyek a piacról a magas kockázat miatt nehezen tudtak forráshoz jutni. Az elmúlt években egymásra épülő, egyedi befektetési programjai keretében több mint 2700 jelentkezést fogadott, közülük 287 esetben közel 30 milliárd forintot helyezett ki inkubációs, magvető és növekedési szakaszban.
Érzékelve, hogy egyre több KKV fordult a társasághoz finanszírozási igénnyel, mivel nem állt rendelkezésükre elegendő saját pénzügyi forrás és ennek hiánya érdemben gátolta bővülésüket, 2019-ben a Hiventures –a Magyar Fejlesztési Bank támogatásával- létrehozta KKVPRO üzletágát, amit a válság hatásainak enyhítésére 2020-ban a nagyvállalatokra fókuszáló INVESTPRO követ.
A koronavírus felértékelte a tőkeprogramok jelentőségét a nagyvállalatoknál is
„A koronavírus okozta krízishelyzet előtt nem volt benne a rövid távú startégiánkban, hogy újabb, a hazai nagyvállalatokat támogató üzletágat állítunk fel, de a járvány felülírta az elképzeléseinket. Az MFB Csoport elindította a gazdaság újraindítását célzó intézkedéseket és EU-s tagállamokat is megelőzve - a vissza nem térítendő támogatások, a hitel és a garancia mellett - Magyarországon a válság első pillanatától megkezdtük az új gazdaságélénkítő és válságkezelő tőkeprogramok kidolgozását is. A krízis kirobbanásának kezdetétől hittük és mára bebizonyosodott, hogy a tőkefinanszírozás valós pénzügyi segítséget nyújthat a startup-ok mellett a KKV-k és nagyvállalatok számára egyaránt.
Az újonnan indított nagyvállalati üzletág finanszírozási megoldásaival három fő területre koncentrál. Egyrészt támogatja a magyar vállalkozások stabilitásának helyreállítását, azaz a restrukturálást azoknál a cégeknél, amelyek a válság kapcsán pénzügyileg meginogtak, de azt megelőzően jól működtek. Olyan cégekről beszélünk, amelyek terméke vagy szolgáltatása versenyképes, középtávú kilátásaik jók, de a jelenlegi környezet miatt vagy mert elérték hitelképességük korlátját, nem, vagy csak részben férnek hozzá a piacon elérhető más finanszírozási konstrukciókhoz.
A stabilitás megteremtésén túl a Hiventures tőkefinanszírozási programjaival befektetési partnere kíván lenni nagyobb vállalati és ingatlan tranzakcióknak is, amelyekre minden bizonnyal több lehetőség fog nyílni a mostani helyzetben.
Adódhatnak olyan felvásárlások, vállalati fúziók vagy ingatlan tranzakciók, amelyek kihasználása révén a hazai vállalkozások kedvező helyzetbe kerülhetnek és belföldi növekedést, vertikális bővülést vagy külföldi terjeszkedést tudnak megvalósítani.
Fontos számunkra, hogy itt is a piacot katalizálva, a piaci szereplőket kiegészítve jelenjünk meg finanszírozóként.Alapvető célunk továbbá, hogy ha a válság okán eladóvá válik egy hazai cég, akkor a benne lévő értékes eszköz, tudás, szabadalom és munkaerő ne határon túli befektető által kerüljön felvásárlásra, hanem magyar kézben maradjon.

A gazdaságfejlesztési programunk keretében pedig harmadik fókuszként olyan beruházásokban segítünek, amelyek valamely okból nem finanszírozhatóak kizárólag önerőből és hitelből, de megvalósulásuk hazai gazdasági szempontból fontos. Ilyenek azok a beruházások, melyek a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekre adnak érdemi választ, vagy azok a válság miatt előrehozott fejlesztések, melyek a magyar gazdaság gyors növekedési pályára állásához fontosak.
Előbbiekre példák lehetnek az egészségügyi alapanyagok és textíliák területén elinduló kezdeményezések, melyek minimalizálják az ellátási láncban a külföldi kitettséget. Utóbbiak esetében kiemelt fókuszt jelent a klímaváltozás, az egészségügy, a zöldenergia, a digitalizáció vagy az infrastruktúra fejlesztés területe” – mondta Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója.
A tőkefinanszírozás mint önerőpótló instrumentum – jó hír azok számára, akik önerő hiánya miatt eddig nem tudtak megvalósítani beruházásokat, tranzakciókat
„Azzal, hogy tőkeprogramjaink már a nagyvállalati finanszírozási igényekre is választ adnak, jelentős tranzakciókra és beruházásokra nyílt lehetőség. Folyamatosan érkeznek hozzánk a megkeresések, melyek növekedést, a kapacitások bővítését vagy akár határon átívelő terjeszkedést céloznak, de a banki hitelhez szükséges önerő biztosításakor gátakba ütköznek. Ennek oka lehet az, hogy nincs elegendő forrásuk, illetve az, hogy a vállalatban megtermelt szabad forrást más beruházásokra szeretnék a tulajdonosok lekötni. Az általunk kínált tőkebefektetés megoldást kínál a szükséges önerő előteremtéséhez.
A Hiventures unikális értéke, hogy az MFB Csoporttal közösen bármilyen beruházáshoz, tranzakcióhoz képesek vagyunk a tőkefinanszírozás, a hitel és a garancia optimális ötvözetét akár egyben biztosítani az ügyfeleink számára, ami ráadásul a teljes átfutási időt is jelentősen csökkentheti” – tette hozzá Katona Bence.
Az érett vállalatok életében felértékelődik az optimális és egészséges forrásszerkezet. A tőkefinanszírozás - azon kívül, hogy elősegíti a beruházás vagy tranzakció megvalósulását - javíthatja a cég tőkeszerkezetét, azaz az idegen tőke és a saját tőke arányát. Ez pedig megteremtheti akár további források bevonásának lehetőségét is, például ismét hitelképessé teheti a vállalatot.
Mekkora a hozamelvárás, hogy lesz az ügylet megtérülő?
„Alapvetően zárt konstrukcióban gondolkodunk, azaz már az elején rögzítjük, hogy adott időtávon belül, mekkora hozam mellett tudják az eredeti tulajdonosok visszavásárolni az általunk megszerzett tulajdonrészt. A hozamelvárás konkrét mértékét több dolog befolyásolja: mennyire meggyőzőek a vállalkozás múltbeli számai, mennyire reális a jövőbeni üzleti terv, a visszavásárlási opció birtokosa mennyire tőkeerős.
Nagyvállalati alapunk indulásakor 5-15 % közötti hozamelvárást kommunikáltunk. Jelenleg azt látjuk, hogy ez sokszor inkább az egy számjegyű kategóriába esik.
A tranzakció teljes finanszírozásában a mi befektetésünk - ami lehet tisztán tőke vagy tőke és tagi kölcsön kombinációja - hozamelvárását a piacon jelenleg elérhető alacsony hitelkamatokkal összehasonlítani az alma és a körte esete. A Hiventures ezekben az ügyletekben közel a tulajdonosokhoz hasonló kockázatot fut és alá van rendelve a bankoknak, hitelezőknek. Ennek a megtérülésben is meg kell jelennie. A teljes finanszírozási szerkezetben olyan mix kialakítására törekszünk, ahol a hitel aránya 50-60 % körüli, a súlyozott finanszírozási költség így tartható alacsonyan, így lesz a projekt és a beruházás racionális és megtérülő.
Az INVESTPRO finanszírozási programjai azt célozzák, hogy a vállalatok a maximum 10 éves futamidő lejártakor a megtermelt bevételből vásárolják vissza a befektetésért adott üzletrészüket az előre fixált éves hozam mellett.
A Hiventures a hazai piacon egyedülálló befektetési tapasztalattal rendelkezik. Emellett olyan szenior szakértő csapatot állítottunk fel, mely hosszú távon is képes a portfóliócégeket támogatni. Szoros együttműködésre törekszik a piac azon meghatározó szereplőivel is, akikkel közös érdekük a vállalatok forrásbevonási lehetőségeinek bővítése"– tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.
A startupok és a KKV-k is előtérben maradnak
A Hiventures három külön üzleti területként kezeli a startupokat, a KKV-kat és a nagyvállalatokat, 15 millió forinttól egészen több milliárd forintos összegig nyújt egyedi tőkefinanszírozási megoldásokat. Az üzletágak a hangsúlyok áthelyezésével gyorsan alkalmazkodni tudtak a Covid-helyzethez, jelenleg az áprilisban indult Startup mentőcsomag és a KKV mentőcsomag iránt a legnagyobb az érdeklődés.
A veszélyhelyzet kihirdetése óta közel 90 vállalkozásnak 5,1 milliárd forintot meghaladó tőkebefektetést folyósítottunk és emellett 460 jelentkezést fogadtunk be
- mondta Mikesy Álmos.
Katona Bence pedig hozzátette, hogy a „több éve tartó szakmai munka eredményeként sok olyan startup van a Hiventures portfóliójában, akik ebben az időszakban is komoly eredményeket tudnak felmutatni. Ilyen például a BOOKR Kids hivatalos oktatási platformmá minősített online felülete vagy a Yaw WR 3 professzionális játékélményt biztosító 3 dimenziós mozgásszimulátora.”
(x)
A cikk megjelenését a Hiventures támogatta.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Ukrajna: civilek haltak meg az oroszok által meghirdetett tűzszünet ellenére
Súlyos orosz támadások voltak Donyeck és Herszon megyékben.
Trump bejelentette: megállapodott egymással India és Pakisztán
Az USA közvetítésével hosszú tárgyalássorozaton vannak túl.
Bedurrantja a nyaralási szezont a MÁV: éjszakai vonattal mehetünk Horvátországba
Szállodai színvonalat ígér az állami vállalat.
Jeff Bezos nélkül nincs AI – és ezt nagyon gyorsan meg fogjuk érteni
Hamarosan a világ minden iparága AI-óriásfelhasználó lesz.
Bejelentést tett India és Pakisztán is, itt a fordulat?
Egymástól tették függővé következő lépésüket.
Milliárdos kifizetéssel rendezi vitáját a Google Texas állammal
Nem ismerte el a cég, hogy bármilyen jogsértést követett volna el.
Balásy Zsolt: Leérvelni a populistát
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép nagy unokák és Merry Christmas lesz. Trump narratívájában juharszirup,...
T
Midász király érintése
Folytatva a szombati sorozatot, most egy nyolcéves cikket teszek ki. Gyakran látni anyagilag jómódú vállalkozókat, akit éjt nappallá téve nagy odaszánással nagyon sikeresek lettek, ahogy vannak
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Itt a bejelentés: kiterjesztheti a kormány az árrésstopot!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.