Így tudhatod meg, milyen hatással van a világra a befektetésed
Befektetés

Így tudhatod meg, milyen hatással van a világra a befektetésed

Portfolio
Ahogyan a klímaváltozás, a tengerek szennyezése, a széleskörű kihalási hullám az állatvilágban egyre inkább nyilvánvaló, egyre több befektető szeretné tudni, hogy mely részvényeket érdemes megvenni, hogy ezeken a problémákon segíteni lehessen. Ráadásul egyre több olyan társadalmi probléma is a felszínre kerül világszerte, ami sokak kiállását kiváltja, és azokat a cégeket, amelyek ezek megoldására nem tesznek kísérletet, esetleg még rontanak is rajta, szeretnék a portfóliójukban is elkerülni. A kisbefektetők számára azonban elég kevés az olyan eszköz, amely által meg lehet tudni, hogy valójában melyek azok a vállalatok, amelyek pozitív vagy negatív hatást gyakorolnak a környezetre vagy a társadalomra. Szerencsére egyre több az olyan befektetési szolgáltató, aki tesz ezért, és igyekszik ellátni az ügyfeleit az ehhez szükséges információkkal.

Elég ritkán fordul elő, hogy egy lelkész egy multinacionális vállalat igazgatóságába kerüljön. Leon Sullivan azonban nem azzal csinált történelmet, hogy 1971-ben főállású baptistaként bekerült a General Motors legfontosabb testületébe. Ő volt ugyanis az első afro-amerikai, aki bármilyen nagyobb vállalat igazgatóságában foglalhatott helyet. Ráadásul mindez csak a kezdet volt. Sullivan már csak a saját szomorú tapasztalatai miatt nem nézte jó szemmel, ami annak idején Dél-Afrikában zajlott: az apartheid rendszerében a fehér kisebbség az amerikainál sokkal durvább módszerekkel nyomta el a jórészt őslakosok leszármazottaiból álló többséget. Sullivan víziója, bátorsága és nem utolsósorban befolyása révén valami olyasmit épített fel, ami mindaddig példa nélkül álló volt.

Megalkotta a Sullivan Elveket, amelyek lényege az volt, hogy egy-egy vállalatnak minden munkavállalóját és általában a környezetét is egyenlő bánásmódban kell részesítenie. A papír persze sok mindent elbír, de Sullivan elérte, hogy legalább 125 tőzsdén jegyzett nagyvállalat formálisan is magáévá tegye az elveket. Sőt, ebből 100 társaság, amelyeknek volt valamilyen leányvállalata Dél-Afrikában, még teljes mértékben ki is vonult az országból. Bár Sullivan elégedetlen volt az elért eredményekkel, pontosabban azok gyorsaságával, a kivont tőke jelentős mértékben hozzájárult, hogy az apartheid rendszer szép lassan feladja állásait és teret engedjen a valóban demokratikus választások lehetőségének. A többi már történelem, ami egy olyan ikonban személyesedett meg, mint Nelson Mandela.

GettyImages-837134662
Leon Sullivan 1987-ben (Denver Post / Getty Images)

Sullivan volt tehát az első, aki elérte, hogy a nagy részvénykibocsátók - legalább egy fontos kérdéskörben - megvizsgálják a társadalomra gyakorolt hatásukat és erre reagálva akár még a rövid távú profitcéljaik ellenében is lépéseket tegyenek. Akkoriban azonban mindez még nem volt széleskörű befektetői igény. Napjainkban azonban már egészen más a helyzet.

A befektetési terület egyik leggyakrabban hallott kifejezése mostanában az ESG. Ez a betűszó az Environment, Social, Governance területeket fedi le, ami egy olyan keretrendszert jelent, melyben egy-egy befektetés Környezeti, Társadalmi és Felelős Vállalatirányítási hatásait vizsgálja.

Az ESG nem most jelent meg, de a korszellem ezekre az évekre ért meg annyira, hogy ezeket a tényezőket figyelembe vegye. A klímaváltozás, a társadalmi problémák és az ezekre sokkal inkább érzékeny, felnövekvő generációk nyomása mind abba az irányba mutatnak, hogy a vállalatoknak ma már nem elég csupán a pénzügyi eredményeiket növelniük, de az általuk a környezetükre gyakorolt hatást is javítaniuk kell. A magánbefektetők részéről a trendet egyértelműen a fiatalabb generációk hajtják előre. Az Investor Business Daily felmérése alapján a 45 év alattiak 93%-a szerint az ESG fontos szempont a részvények kiválasztása során.

A jobb társadalomra, környezetre és vállalatirányításra gyakorolt hatás nemcsak népszerűbb és etikai oldalról is a jobb választás, de a professzionális vagyonkezelők szerint jobb részvénypiaci hozamok is elérhetőek az ESG alkalmazásával. A Natixis Investment Institute 3600 szakmabelit megkérdező áprilisi felmérése alapján

az intézményi piaci szereplők háromnegyede szerint a pénzügyi eredményen túli hatások mérése alapvető részét képezik a befektetés elemzésnek és kiválasztásnak.

A pénzügyi tanácsadók mintegy 60%-a szerint 5 éven belül az ESG megkerülhetetlen része lesz a munkájuknak. Ráadásul az intézményi befektetőknek mostanra már az abszolút többsége gondolja úgy, hogy a hatásmérés által a hozamok is magasabbak, mint ezek alkalmazása nélkül.

Amíg vagyonkezelői oldalon egyre több a fenntartható és fair befektetések kínálata különböző befektetési alapok révén, a befektetési szolgáltatók többsége eddig nem adott komoly választ a trendre. A lakossági ügyfeleknek a legtöbb brókercégnél semmilyen lehetősége nincs megtudni, hogy aktuális befektetései milyen hatást gyakorolnak a környezetre, a társadalomra és a vállalatirányításra. Arra pedig pláne nincs megoldás, hogy az ügyfeleik a saját személyes értékpreferenciáik szerint fektethessenek be. Vannak, akiket az érdekel, hogy a pénzük a klímaváltozás elleni küzdelmet szolgálja, másokat jobban érdekel, hogy a portfóliójukban lévő részvények ne szennyezzék a vizeket. Társadalmi kérdésekben talán még nagyobbak az eltérések. Sokan szívesen fektetnek olyan vállalatokba, amelyek a nemek közötti egyenlőségért harcolnak, de rengetegen vannak, akiknek inkább a munkavállalók megfelelő körülményei számítanak általában.

Van kivétel azonban a piacon, ahol már lehetővé teszik a befektetőknek, hogy többet megtudjanak a részvények társadalmi és környezeti hatásairól, illetve elősegítsék a személyes értékpreferenciáknak megfelelő portfólió kialakítását. A Budapesti Értéktőzsdén nemrég tőzsdetagságot kapó Interactive Brokers 2019 decemberében alakított ki egy csapatot arra, hogy minden ügyfelük számára, külön díjazás nélküli ESG adatokat és eszközöket hozzon létre. Szerették volna ezt minél gyorsabban elérhetővé tenni, de mégis a házon belüli fejlesztés mellett döntöttek. Így is nagyon gyorsan, mindössze 10 hónap alatt létrehoztak egy rendszert Impact Dashboard név alatt, amelynek segítségével:

  • Személyes értékpreferenciákat lehet választani, összesen 13 különböző kategória közül választva.
  • Ezen témakörök közül meg lehet jelölni azokat is, amelyek a legfontosabbak a számunkra.
  • A ránk szabott választás alapján kapunk egy értékelést arról, hogy aktuális portfóliónk mennyire felel meg értékpreferenciánknak.
  • Ki lehet választani azokat a problémás területeket - mint például az állatkísérletek vagy a fosszilis tüzelőanyagok - amelyeket kifejezetten szeretnénk elkerülni. Ezt külön jelöli nekünk a kereskedési platform egy kis zászlóval.
  • Minden egyes vállalat esetén jelzést kapunk arról, hogy az adott cég gyakorlata megfelel, nem felel meg, vagy semleges az általunk megjelölt értékekkel.
  • Azokban az esetekben, ahol a már meglévő befektetésünk nem kompatibilis a megjelölt társadalmi és környezetvédelmi kategóriákkal, a rendszer alternatív értékpapírokat ajánl fel, amire az adott portfólió elemet érdemes lehet lecserélni.
  • Mindezen eszközök természetesen nemcsak a már megvett eszközök esetén, hanem a figyelőlistán lévő, vagy bármilyen érdeklődésünkre számot tartó részvénynél elérhető, így sokkal könnyebbé válik a nem(csak) pénzügyi jellegű hatás alapján történő befektetési döntések meghozatala.
33BF344E-08D5-4669-B12E-DF032AEA3B87
Impact Dashboard (Interactivebrokers.com)

William Peterffy, a társaság ESG igazgatója, aki kifejezetten ezért a területért csatlakozot az Interactive Brokers-hez, nagyon elégedett azzal, hogy milyen sokan kezdték el használni az Impact Dashboard-ot.

Ezt a funkciót egyáltalán nem reklámozták, az ügyfelek mégis hetek alatt rákaptak, és nagy izgalommal kezdték el használni már az első időszakban a 2020 októberi indulás után.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a 13 értékpreferencia és a 10 negatív kritérium bőven elegendő lesz az ügyféligények kiszolgálására. Edward Soffer, aki ESG menedzserként szintén az Interactive Brokers csapatát erősíti külön kiemelte, hogy ez az eszköz egy új megoldás az egyedi társadalom- és környezettudatos befektetési élményre.

A társaságnak több mint 10 000 vállalatról vannak adatai. Ehhez részben a Refinitiv (korábbi Reuters részleg) forrásait használják, amely cég ESG vezetőjével készítettünk egy nagyon érdekes podcast adást. Ezt kiegészítendő az Interactive Brokers a Truvalue Labs - a FACTSET company szolgáltatásait is igénybe veszi, amely

nem a céges adatszolgáltatás, hanem mesterséges intelligencia segítségével a média hangulat adataiból és egyéb nyilvános forrásokból szedi össze a releváns adatokat.

A2D28EE1-BC18-4C32-8C28-0D80CAAAC21D
Impact Dashboard (Interactivebrokers.com)

Peterffy úr szerint a két adatszolgáltatás remekül kiegészíti egymást, mert sokkal megbízhatóbbá válnak az ESG adatok, hiszen azokat különböző források is megerősítik. A kiegyensúlyozott információáramlást az Interactive Brokers belső algoritmusok segítéségével alakítja át pontszámra a hatások kapcsán.

Peterffy és Soffer szintén nagyon optimista azzal kapcsolatban, hogy a társadalmi, környezeti és vállalatirányítási hatások mérése és a személyes értékpreferenciák beépítése sok befektetési szolgáltató kínálatának része lesz. Az adatokat folyamatosan fejleszteni szeretnék, emellett egyéb eszközosztályokra is igyekeznek kiterjeszteni az Impact Dashboard-ot, például kötvényekre és befektetési alapokra.

Peterffy és Soffer nem véletlenül szenvedélyesek a küldetésükkel kapcsolatban, hogy felfegyverezzék az ügyfeleiket új eszközök fejlesztése és kibővítése révén, amely által pozitív változást érhetnek el.

A folyamat már elkezdődött, így az Interactive Brokers már mostanra egyike lett a fenntartható befektetések területén belüli éllovasoknak.

A cikk megjelenését az Interactive Brokers támogatta.

Címlapkép: Getty Images

Találd meg a neked való befektetési alapot!
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
budapest felhő borús sas