
Mennyire lehetett megfigyelni jelentősebb vagyonfelhalmozást az utóbbi másfél évben a prémium banki ügyfelek körében Magyarországon?
A koronavírus-járvány okozta válság átmenetileg természetesen a prémium banki ügyfeleket is érintette. A pandémia európai berobbanását követően, a piacok történelmi mértékű összeomlása után azonban tavaly tavasszal viszonylag gyors volt a pénz- és tőkepiacok felépülése, amely még a reálgazdaság magához térését is megelőzte, így az elmúlt másfél évben – a privátbanki szegmenshez hasonlóan – a prémium banki területen sem láthattunk jelentős negatív hatásokat.
Ennek köszönhetően 2021-ben a hazai prémium banki piac folytatta a privátbanki piacot messze meghaladó bővülését,
és idén év végére a szektor teljes kezelt vagyona jelentősen meghaladhatja a 6 ezer milliárd forintos szintet, így már csak egy hajszál választja majd el a privátbanki szegmens mintegy 7 ezer milliárdos vagyonától.
Persze a prémium banki piac növekedési üteme nem ok nélküli: míg ugyanis a privátbanki piac esetében már egy érett piacról beszélhetünk, ahol a nagyjából 100 százalékos penetrációnak köszönhetően elsősorban a meglévő ügyfelek vagyongyarapodása hajtja a növekedést, addig a prémium szegmens esetében még jelentős számú új ügyfelet tudnak elérni a piaci szereplők, és vannak új szegmensek is, amelyek a dinamikus növekedést támogatják.
És mi a várakozás, mennyire maradhatnak meg tartósan az egyes prémium banki ügyfélszámlákon felhalmozott extra megtakarítások? Vagy a fogyasztás beindulásával ennek búcsút is lehet inteni?
A prémium ügyfeleknél jellemző, hogy a korábban tervezett nagyobb beruházásokat, például az ingatlanvásárlásokat elhalasztották a Covid miatt, és azt valószínűsítjük, hogy ezeket majd 2022-ben fogják pótolni az ügyfelek. Tehát a piac egészét tekintve az elhalasztott beruházások miatt előfordulhat kisebb vagyonkiáramlás – vagy inkább a növekedés dinamikájában némi visszaesés – jövőre, azonban semmiképp sem gondolom, hogy a prémium szegmens egésze jelentős csökkenést produkálna az eddig látottakhoz képest 2022-ben.
Tehát abszolút optimista vagyok a hazai prémium banki piac kilátásait tekintve, úgy gondolom, hogy a következő években fenntartható lesz az elmúlt időszakban látott kétszámjegyű bővülés.
Az SPB prémium üzletágától pedig a piaci szint felülteljesítését várom 2022-ben is. Terveink szerint a vagyonnövekedés legalább kétharmadát az új beáramlás adja majd, azonban a hozamainknak köszönhetően a meglévő ügyfeleink számlái is jelentős mértékben gyarapodhatnak jövőre is.
Melyek most a legkeresettebb papírok, iparágak, szektorok, eszközök a prémium ügyfelek körében?
A prémium üzletág befektetési stratégiájának fundamentumát a tavaly bevezetett, úgynevezett célportfóliós rendszerünk adja, amelynek lényege, hogy amellett, hogy a globális részvény- és kötvénypiacokon aktívak vagyunk, különböző, a befektetők által keresett sztorikra építünk fel tematikus portfóliókat.
Legnépszerűbb ezek közül a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontból felelős cégek értékpapírjait tartalmazó (ESG) portfóliónk,
de a home office előtérbe kerülése miatt megnőtt a kiberbiztonságra fókuszáló portfóliónk népszerűsége is, vagy említhetem az elektromos autózásba, az űrkutatásba, illetve, ha régiókban gondolkodunk, akkor az egyesült államokbeli cégekbe fektető tematikus portfóliónkat is.
Ezekből a tematikus portfóliókból az ügyfeleink egyéni igényei alapján állítjuk össze a személyre szabott befektetéseiket. Megjegyezném, hogy e célportfoliós rendszer sikeres működtetéséhez egy nagyon tudatosan felépített elemzői és bankári együttműködés, feladatmegosztás és csapatmunka szükséges.

Az eszközosztályok közül a tőzsdén kereskedett befektetési alapok (ETF-ek), valamint az egyedi részvény- és kötvénybefektetések mellett ügyfeleink komoly érdeklődést mutatnak a certifikátok iránt is, mivel ezzel a terméktípussal a magánbefektetők is kereskedhetnek azokon a magasabb hozampotenciálú piacokon, amelyek korábban csak a szakmai befektetők számára voltak elérhetőek. Ráadásul a legalább részleges tőkevédelmet kínáló certifikátokkal a befektetők úgy érhetnek el többlethozamot, hogy közben nem kockáztatják a tőkéjüket.
És milyen hozamokat tudtak elérni például az említett tematikus portfóliókkal tavaly?
A tavalyi év nyilván speciális időszak volt, így óriási szórást mutatnak a hozamaink, az adott ügyfél kockázatvállalási hajlandóságától függően 5 és 70 százalék közötti évesített hozamokat termeltünk a célportfóliókra épülő befektetési tanácsadási rendszerünk indulása óta. Pontosabb képet adhat a portfólióink hozamainak mediánja, ami tartósan évi 10 és 20 százalék között alakult az elmúlt időszakban, extra kockázatvállalás nélkül is, ami nagyon tisztességes eredmény.
Idén nyáron bővült a feladatköre az SPB-nél, igazgatósági taggá választották. Mik a főbb feladatai e minőségében?
A prémium üzletág irányítása és további növekedésének elősegítése mellett – igazgatósági tagként – az üzletfejlesztésért, így többek között az SPB független hazai pénzügyi szolgáltatókkal tervezett stratégiai jellegű együttműködéseinek kialakításáért felelek. Ez utóbbi területen várhatóan rövid időn belül már az első megállapodást is bejelenthetjük új partnerünkkel.
Emellett mivel határozott igényt látunk a prémium banki ügyfelek részéről arra, hogy például Bitcoinba vagy Etherbe fektessék a pénzük egy részét, ezért keressük azokat a megoldásokat és együttműködési lehetőségeket is, amelyek segítségével ki tudjuk szolgálni ügyfeleink ilyen irányú érdeklődését is.
Ezeken túl nagy örömünkre szolgál, hogy a Budapesti Értéktőzsde épp a múlt héten jelentette be, hogy
az SPB Befektetési Zrt. a BÉT Xtend piacának új NOMAD-ja, azaz kijelölt tanácsadója,
ami azt jelenti, hogy a jövőben szakmai tudásunkkal segíthetjük azokat a középvállalatokat, amelyek alkalmasak lehetnek a tőzsdére lépésre, és így hozzájárulhatunk a nemzetgazdaság és a hazai tőkepiac további erősödéséhez.
Az üzletfejlesztés mellett igazgatósági tagként kiemelten fontosnak tartom a HR-kérdéseket is, az eredményekhez elengedhetetlen volt az elmúlt két évben felépített tanácsadói csapatunk munkája. Idén is új, nagy tapasztalatokkal bíró kollégákkal bővítettük az SPB elemzőinek és bankárainak körét.
A cikk megjelenését az SPB Befektetési Zrt. támogatta.
A témáról – a Mikulás-raliról, a forint árfolyamáról, az inflációról, a részvénypiaci és geopolitikai kockázatokról – bővebben is szó lesz az SPB (ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött) december 2-ai online befektetői rendezvényén.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Megtámadták Moszkvát az ukránok, lezárták Oroszország reptereit - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
A Győzelem napjára készül Oroszország, tovább folyik a vita a tűzszünetről – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Támadást indított Amerika szövetségese: felszálltak a harci repülőgépek
Ez a válasz a korábbi csapásra.
Nyugdíjba megy a király, éljen a király
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben...
The post Nyugdíjba megy
Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig Nyugaton vannak. Az e heti ábránkon csak az...
The post Nyugaton van még a pénz
Közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése vs. előzetes üzleti ellenőrzés - Mik a fő különbségek?
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést kell végezniük a NAV által biztosított információcsomag alapján. Felmerül a
Üdvözlünk mindenkit! (HAH Majális 2025)
A HOLD After Hours legénysége az Akváriumban ünnepelte a podcast öt évét, egyben búcsúztatta a szezont. Balázs és Zsolt mellett a színpadon Zsiday Viktor, Móricz...
The post Üdvözlünk minde
A természet mérnökei, akik segítenek a klímaharcban
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító faj leginkább gátépítő tevékenységéről ismert, ám
Klímakérdés: hol érdemes most ingatlant venni?
Ingatlanpiac és klímaváltozás: hol értéktelenedik el a tengerpart, és hol erősödik a dombtető? Mostanra a klímaváltozás nemcsak környezeti kérdés, hanem egyre inkább gazdasági és befekte
Az ünnep, ami tragédiából született
Leáll ma az ország, a nemzet egyként ünnepli a zsinórban harmadik csonka hetet. Május 1. a Munka ünnepe, amit legtöbben a virsli-sör-majális szentháromsággal azonosítanak, pedig...
The post Az
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének deregulációs intézkedései
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége, illetve annak új vezetője jelentős irányváltást hozna a hivatal eddigi működésébe.

Ismét elindult a nevezés a Virágos Magyarország versenyre (x)
Az ingatlannál is jobb befektetés? (x)

- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
- Rejtélyes az újabb száj- és körömfájás kitörés - Nehéz hetek jönnek Magyarországon
Ingatlanpiaci elemző
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Dermesztő GDP adat érkezett - merre tovább, Magyarország?
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.