Jó napot zárt a magyar tőzsde
Kiemelkedett a Mol a hazai blue chipek közül.
Kiemelkedett a Mol a hazai blue chipek közül.
Ma van az utolsó nap, amikor két számjegyű osztalékért lehet venni a Mol részvényét, nem meglepő módon nagy forgalom mellett zsákolják is a befektetők a papírt. A többi hazai blue chip is viszonylag jól teljesít, emelkedésben van a magyar tőzsde.
Megváltoztatta székhelyét a 4iG egy igazgatósági döntéssel - derül ki a BÉT-en publiklált közleményből.
A kereskedési idő felénél mind a 4 hazai blue chip pluszban van, legnagyobb mértékben a Richter részvényei emelkedtek a nap eddigi részében.
Folytatódhat a forintgyengülés a hazai alapkezelők szerint – derül ki a Portfolio havi rendszerességgel elkészített alapkezelői felméréséből. Mindeközben a hazai részvénypiacra optimistábbak lettek a befektetési szakemberek, a BUX index emelkedhet a következő egy évben a válaszadók szerint.
Hétfő délben hajtotta végre első nyilvános repülését a hazai Rotors & Cams Zrt. által fejlesztett ProTAR F4J pilóta nélküli repülőgép. A drón a várakozások szerint forradalmasíthatja a magyar légvédelem és légierő kiképzését, néhány tulajdonsága pedig a külföldi vásárlók számára is érdekessé teheti. Nézzük, mik ezek.
Az európai tőzsdéken határozatlan mozgásokat láttunk a hétfői kereskedésben, ebben az összképben a magyar piac az alulteljesítők között volt ma, bár az elmozdulások csak mérsékeltek voltak a hazai tőzsdén.
A kereskedési idő felénél továbbra is alulteljesít a BUX a nemzetközi átlaghoz viszonyítva. A hazai blue chipek vegyesen teljesítenek: emelkedik a Mol és a Magyar Telekom, mínuszban van a Richter és az OTP.
Megfontolja a 4iG, hogy bevezesse-e részvényeit más európai tőzsdére – mondta el az Indexnek adott interjúban Jászai Gellért. A cégcsoport elnöke emellett beszélt a DIGI mobilhálózati eszközeinek értékesítéséről, a magyar műholdról és arról is, hogy miért nincs negyedik mobilszolgáltató a hazai piacon.
Saját részvényeket vett pénteken a 4iG a Budapesti Értéktőzsdén – áll a társaság közleményében.
A 4iG a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy az MNB június 30-án a bennfentes jegyzés vezetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt 19 millió forintos felügyeleti bírságot szabott ki a vállalatra.
A 4iG csoport távközlési portfólióját tulajdonló Antenna Hungária Zrt. adás-vételi megállapodást kötött a Pro-M Zrt.-vel a DIGI Magyarország mobilinfrastruktúrájának értékesítéséről – tette közzé a Budapest Értéktőzsde oldalán a 4iG.
Vegyes mozgások látszanak az európai tőzsdéken ma délután, a korai emelkedést nagyrészt visszaadták a vezető indexek, ezzel párhuzamosan pedig a magyar tőzsde is lefordult, jelenleg kis mínuszban van a BUX.
Vegyes mozgásokat láttunk ma az európai tőzsdéken, ehhez képest a magyar piac alulteljesítő volt ma. A hazai blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom árfolyama emelkedett.
A 4iG két vezetője részvényeket adott el a vállalat igazgatósági elnökének, Jászai Gellértnek a tulajdonában lévő KZF-nek, ezzel Jászai részesedése kis mértékben tovább nőtt a 4iG-ben.
Nincs egyértelmű irány a blue chipek piacán.
Összesen 63,1 millió forint értékben vásároltak.
Az InfoRádió műsorában beszélt nemrég Jászai Gellért, a 4iG elnöke - többek között szó esett az akvizíciók jelentőségéről, a társaság stratégiai céljairól, az űripar szerepéről, a tulajdonosi szerkezetről, valamint a Digi és a Vodafone Magyarország jövőképéről is.
40 ezer darab saját részvényt vásárolt a 4iG - számolt be a hírről a társaság.
A hazai blue chipek közül az OTP teljesített a legrosszabban.
Friedrich Merz nem kapta meg a szükséges többséget a Bundestagban.
Négy esélyes jelölt körvonalazódik.
Holnap lesz csak a konklávé, de mindegyik bíboros megérkezett Rómába.
A vámháború is ronthatja az elért hozamot.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.